Így csempéssz vidámságot a mindennapjaidba

TÁMOGATOTT TARTALOM

Tagadhatatlanul beköszöntött a zord és hideg időjárás. Ilyenkor legszívesebben mindannyian pokrócba burkolózva töltenénk a napokat. Sajnos ez nem egy életképes ötlet, ezért érdemes megkeresnünk azokat a termékeket, amelyek feldobhatják a mindennapokat. Ha te is szereted a vidám, élénk táskákat, és hiszel benne, hogy hangulatjavító hatásuk lehet a kiegészítőknek, akkor olvasd el a Kovács Enikővel, a Kogema márka megálmodójával készült interjúnkat.

- Mikor lettél a varrás szerelmese?

- Az én élettörténetem érdekesen alakult, mivel könyvelés szakon végeztem, de egy percig sem dolgoztam a szakmában. Viszont a számok mégiscsak beköltöztek a mindennapjaimba centik formájában. Több évig főállásban is varrással foglalkoztam napi 8 órát, viszont ez a szenvedély kitöltötte a szabad óráimat is. Mondogatták is annak idején a kolléganők, hogy ők már délutánra éppen varrógépet nem akartak látni, nálam ez mindig másképp működött. Ha visszaemlékszem gyermekkoromra, eszembe jut, hogy nővérem egy alkalommal nem szeretett volna magáva vinni a nagyok társaságába, édesanyám pedig azzal vigasztalt, hogy „Gyere, maradj itthon, és én megtanítalak varrni”, mondhatni innen indult a varráshoz fűződő viszonyom.

Két fiú édesanyjaként arra jöttem rá, hogy egy munkahely mellett nagyon kevés időt tudok rájuk fordítani, ezért családilag meghoztuk azt a döntést, hogy otthon maradok. Egy idő után a kis hobbim, hogy névvel ellátott gyermektakarókat, babzsákokat készítek saját gyermekeim, majd családtagjaim számára, kinőtte magát. Egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy megnőtt a kereslet a termékeim iránt, és szájhagyomány útján egyre több és több kliensem lett. Ez a növekedés vezetett el a Kogema brand megszületéséig.

Kovács Enikő

 

- Bár a kezdetekben leginkább gyermekek részére készítettél kiegészítőket, a Kogema brandet sokan ma már felnőttek számára készített kézműves táskákkal kötik össze. Mit érdemes tudnunk az általad készített termékekről?

- Kezdetben csupán csak olyan dolgokat készítettem el, amelyekre a saját gyerekeimnek szüksége volt. Amíg picik voltak takaró kellett, így kitaláltam, hogy én magam varrom meg nekik. Aztán felmerült bennük a babzsák ötlete, így ezzel a termékkel is megpróbálkoztam, nem is kis sikerrel, mert később ezek lettek a legkelendőbb termékeim. Iskolás korukban mindig probléma volt, hogy miben tudják magukkal vinni a sportfelszerelést tornaórára vagy edzésre, így tornazsákot varrtam nekik. Így alakult, hogy a végén már a sálat, sapkát is magam varrtam, na és persze a saját ruháim nagy részét is. Gyakorlatilag azt mondhatom, hogy a személyes igények mentén épült ki a termékportfólióm. A hátizsákok, övtáskák később kerültek a látószögembe, és az élet úgy hozta, hogy most már jelentős mértékben ezek előállításán, fejlesztésén dolgozom.

 

- Honnan ered vállalkozásod márkaneve?

- Számomra minden szempontból elsődleges a család, és gyakorlatilag egy csapatként működtetjük a vállalkozásunkat. Férjem mindig támogatott az elképzeléseimben, sőt biztatott is arra, hogy merjek új dolgokba belevágni. Ugyanígy fiaim is erős támaszaim minden szempontból. Ezért nem is volt kérdés, hogy családunk tagjainak kezdőbetűiből áll össze a márkanév. Így lett a Kovács Gergő, Enikő, Máté és Attilából a Kogema.

 

- Autodidakta módon tanultál bele a szakmába, és gyakorlatilag az ötletek kitalálásától, a megvalósításon át, a vásárlókkal való kommunikációig mindent egy személyben viszel véghez. Milyen nehézségeket rejt magában ez a vállalkozói létforma? Mi az oka annak, hogy mégis megéri a fáradozást?

- Ennyi év távlatában talán már azt tudom mondani, hogy a legnagyobb érték, hogy egy vállalkozó a maga ura lehet. Igaz, ugyanebben rejlenek a nehézségek is. Nekem is meg kellett tanulnom, hogy annak ellenére, hogy otthonról dolgozom, a nap minden perce ne a varrógépek mellett teljen. Sok időbe telt, amíg ki tudtam alakítani egy rutint. Számomra megfizethetetlen a rugalmasság, amit a vállalkozói lét biztosít. A feladatok néha kihívást jelentenek, de mindig igyekszem úgy nekifogni, hogy mindenből tanulhatok és a javamra válhat. A vásárlókkal való személyes találkozás is mindig nagy öröm. Volt olyan eset is, amikor egy termékért jött valaki, de végül hárommal tért haza. Nekem ez mindig egy bizonyíték arra, hogy értékelik a munkámat.

 

 

- Mitől egyediek a termékeid?

- Legfontosabb jellemzőjük, hogy személyre szabottak. Eddig még nem érkezett be olyan megrendelés, amelyet ne tudtam volna teljesíteni. Az elsődleges az, hogy a vásárló igényei szerint tervezzük meg az adott darabot. Azok a színek, formák, minták kapjanak szerepet, amelyet ő elképzelt. A táskáim igazi városi kiegészítők, és így a praktikusság is egy esszenciális irányelv. A termékeim alkalmazkodnak azoknak a nőknek az igényeihez, akik szeretnének egy kis szépséget, érdekességet csempészni a ruhatárukba, mindezt úgy, hogy közben a helyek kialakítása lehetővé teszi, hogy minden szükséges holmijukat magukkal vihessék.

- Mivel készülsz az ünnepi szezonra?

- Ha valaki szeretné meglepni saját magát vagy éppen szeretteit, akkor érdemes időben felvennie a kapcsolatot velünk Facebook-oldalunkon keresztül, mivel az idén december 15-ig veszünk fel rendeléseket. Vannak készleten lévő termékeim is, így válogatni is lehet a hátizsákok, övtáskák közül. Sőt, az idén ajándékutalvány is vásárolható, így ha valaki nem biztos benne, hogy a megajándékozni kívánt személy mely terméket preferálná inkább, akkor utalvánnyal is meglepheti. A fő mottóm karácsonykor is: Segítünk vidámságot vinni a mindennapokba!

Melyiket választod?

Ha még keresed a tökéletes karácsonyi ajándékot, akkor nézz körbe a Kogema Facebook-oldalán. Enikő egy kis ajándékkal is készült a Nőileg olvasóinak. Keresd a részleteket a decemberi lapban.