Inspiráló történetek, meghatározó döntések – Heti válogatás

Múlt heti inspiráló, elgondolkodtató írásainkból válogattunk.

Novemberi lapszámunkból

Novemberi lapszámunk több cikkében felfedezhetitek az elengedés bátorító és cselekvésre késztető történeteit, gondolatait. Mit élt át a mindentől megfosztott arisztokrácia a múlt században, hogyan fogadja el egy fiatal lány, ha kerekesszékbe kényszerül, de az új életforma mellett megőrzi a reményt is a talpraálláshoz. Hogyan lehet vállalkozói kudarcból felállni, és hálásnak lenni a tanultakért. Hogyan lehet készülni a gyerekek elengedésére. És még sok inspiráló történet, ami erősít bennünket.

[embed]

korábban írtuk

]

Dr. Pethő Ágnes: A megtorpanás az önkritika működésének fontos tünete

„Amikor 2011-ben addigi tanulmányaim legjavát kiadták Angliában egy gyűjteményes kötetben, a könyvet gyermekeimnek ajánlottam, mert úgy éreztem, „egy lapon” kell emlegetni őket azzal, ami a könyvben van. Egyrészt meg akartam osztani velük azt, amivel évek óta szenvedélyesen foglalkoztam, másrészt pedig jelezni akartam, hogy őket beleértve, ezt így együtt tudtam én hozzáadni a világhoz. Később sok visszajelzést kaptam női kollégáktól külföldről, hogy értékelték és értették a gesztust."

[embed]

korábban írtuk

]

El kell indulni azon az úton, amitől kedved van reggel felkelni az ágyból

Egy esős délután úgy beszélgetünk két órán át egy kolozsvári kávézóban, mintha ezer éve ismernénk egymást, pedig akkor találkozunk először. Nyíltan faggatom, és ugyanúgy válaszol. Az interjú alatt rájövök: Kati megtanult hatékonynak lenni. Nincs idő a kertelésre, vár a család, várnak a feladatok, a lehetőségek.

[embed]

korábban írtuk

]

Hogy lehet elszúrni egy banális házimunkát? – Nagymosás, mint a döntések viszonyítási pontja

A mai feleségek diskurzusának fő toposzai között ma már nem lehet találkozni a nagymosással. A mai feleségek többsége a netes vásárlásról, a legutóbb forgalomba került elemes porszívóról, a legegyszerűbben elkészíthető ételről, vagy a génkezelés nélküli élelmek egyedüli üdvözítő voltáról beszélget. Persze beszélgetnek más témakörben is, családi viszonyokról, házassági megakadásokról, gyermeknevelésről, és nyilván az oltásról, de csak bizalmasabb körökben.

[embed]

korábban írtuk

]

A meseolvasás a legszebb ajándék, amit soha nem fog elfelejteni a gyermek

Csak az tud olvasóvá nevelni, aki egyébként is szeret olvasni. Ez a folyamat nagyon korán elkezdődik. Jóformán még a gyerek születése előtt. A szülő felelőssége ezt az örökölt kincset átadni, a gyerekkel közösen felfedezni a könyvek rejtelmeit, és belemerülni a mondókák, a mesék, az illusztrációk és a hangok világába – vallja a kétgyerekes Makkai Kinga tanárnő, aki több ízben tartott már előadást az édesanyáknak arról, hogy mikor és hogyan érdemes megismertetni a gyerekkel az irodalmat.

[embed]

korábban írtuk

]

Harry Potter rajongó vagyok. Lehet velem vitatkozni ezen, de nem érdemes.

Túl öreg voltam már hozzá, amikor beleszerettem. Huszonhárom. Az vénkisasszony kornak számít. De még tizenöt évvel azután is mindenhová magammal vittem. Minden nyaralásra, minden utazásra.

[embed]

korábban írtuk

]

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock