Kerek évfordulót ünnepel a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál, a tizedik születésnap megszervezése azonban keserédes hangulatban indul: Szilágyi Nóra az elmúlt fesztiválok pénzügyi nehézségei miatt elbizonytalanodott a folytatásban, megosztaná valakivel a terhet.
Sikeres és az életével elégedett embernek mondanám Szilágyi Nórát, olyannak, aki jól kihasználta képességeit és megvalósította álmát. A Szatmár megyei krasznamihályfalvi kislányt – aki korán elhatározta, hogy felnőttként édesanyja szülőföldjét, Székelyföldet fogja otthonának választani – mindig is a zene és az éneklés érdekelte. Szervezőkészsége már a gimnáziumi évek alatt megmutatkozott, csíkszeredai letelepedését követően két zenekart alapított, és további kettőben énekel. Szinte a kezdetektől tagja a Csíki Játékszín társulatának, közönségszervezőként ő járt közben a vidéket is átfogó színházi bérletrendszer kialakításában. S állítja, itt érzi a leginkább otthon magát.
– Életpályádat tekintve tudatos, kitartó embernek tűnsz.
– Hát inkább azt mondanám, hogy akaratos és álmodozó vagyok. Hiszem, hogy szabad nagyot álmodni, sőt kell. Arra tanítom fiamat, Petit is, hogy merjen álmodni, ne ijedjen meg az akadályoktól, valósítsa meg az elképzeléseit. Mindemellett elég naiv vagyok ahhoz, hogy gondolkodás nélkül, a gyakorlati nehézségeket figyelmen kívül hagyva nekivágjak álmaim megvalósításának. Mondjuk emiatt néha furcsán is néztek rám az emberek, megmosolyogták ötleteimet. Azt hiszem, hogy mostanra megcáfoltam kétségeiket.
– A Csíki Jazzfesztiválra gondolsz?
– Főként arra. Azt mondják a székelyekről, hogy merev emberek, nehezen fogadják el az újat. Ez így nem igaz. A dzsesszfesztivál ötletére is furcsán, kétkedőn tekintettek, akiknek először meséltem az ötletről, aztán mégis segítettek. Nem törődtem az előítéletekkel. Azt mondtam a vállalkozóknak, hogy nézzék meg, a környező városokban egyre több a dzsesszzenekar, bizonyítsuk be, hogy a csíkiak is értik és kedvelik ezt a zenét, sőt szervezzünk fesztivált.
Az első Jazzfesztivált 2009-ben, néhány jó barát segítségével szervezte meg Nóra a Mikór-vár udvarán, akkor még fedetlen színpadon. A fellépők tiszteletdíját, utaztatását, a színpadi és minden egyéb költségét magának kellett előteremtenie. Hogyan? Hetekig járt ajtóról ajtóra, kopogtatott a csíkszeredai vállalkozóknál. A rá jellemző optimista és naiv módon újra és újra elmesélte a fesztivál tervét, minden apró részletre kitért, azt is tudta, hogyan lesz elrendezve a színpad, hol ül a közönség, hogy narancssárga színű lesz a plakát. Aztán hazament és várt. Újraszámolta a költségvetést, még lefaragott belőle, arra az esetre, ha nem lesz elég támogató. Végül lett. Mindig szűken és sok utánajárással, de mindig összegyűlt annyi pénz, hogy megvalósítsa elképzeléseit. Került támogató, önkéntes, aki a szervezésben segített, az önkormányzat is jelentősebben támogatta a rendezvényt, emellett pályáztak, és egyre rangosabb külföldi előadók léptek fel színpadán. Három évvel ezelőtt például a svéd Lars Danielsson világhírű nagybőgős, csellós, zeneszerző volt a fesztivál sztárvendége, két éve a Németországban élő Snétberger Ferenc gitárművész, tavaly New Yorkból Richard Bona basszusgitáros, énekes. Az, hogy a műfaj óriásai, világszínvonalú előadói elfogadják a felkérést, egyet jelent: hogy a csíki rendezvény nemzetközi szintűvé fejlődött. Emellett azt is, hogy jelentősen nőttek a szervezési, fellépői költségek. A „gyors növésű” fesztivál így új feladatok elé állította a főszervezőt.
– A külföldi zenekarok és stábok utaztatása, elszállásolása, az általuk előre kikötött fellépési feltételek biztosítása megviselő feladat – állítja Nóra, aki már pár évvel ezelőtt megfogalmazta, hogy stabil anyagi háttérre, ehhez pedig jó gazdasági szakemberre lenne nagy szükség.
Egyelőre szünet van
– Mindig azt vallottam, hogy mindenki azt csinálja, amihez ért. Én a tervezéshez, a dolgok kitalálásához, a zenei rész összeállításához értek. A papírmunkához, pályázáshoz nem. Mindeddig azonban nem sikerült annyira megalapozni a fesztivált, hogy állandó gazdasági szakemberünk legyen, ezért rengeteg olyan feladatot kell ellátnom, ami nem az erősségem. Számomra Richard Bona szeredai fellépése volt a legnagyobb cél, és az, hogy az emberek megszeressék a dzsesszt. Mindkettő sikerült – de közben belefáradtam.
– De azért ugye, lesz tizedik Jazzfesztivál?
– Lesz, a születésnapot meg kell ünnepelni, már készülünk rá. A hosszú távú folytatáson azonban gondolkodom. Az utóbbi fesztiválok után már nem tudtam örülni a sikernek, fizikailag rosszul voltam a fáradtság és a terhek miatt, a pénzügyeink sem alakultak jól. A környezetem is rám szólt, hogy sokat panaszkodom. Elég volt! Úgy érzem, hogy a szakmai sikerek, álmok után most a magánéletemre kell időt és energiát fordítanom.
– Anyaként, nőként?
– Mindkettő. Anyaként teljesnek érzem magam, a fiam nagyon komoly, megértő gyermek, de több együtt töltött időt igényel. Saját magamra egyáltalán nincs időm. Az anyagi helyzetem bizonytalan, a fiammal egy bérelt lakásban lakunk, szeretnénk egy kis házat kerttel. Szeretek kertészkedni, a földből erőt meríteni. Családban élni. Úgy érzem, hogy a következő időszakban ezeket a dolgokat kell megálmodnom magamnak a fesztivál helyett.
Fotó: Mihály László
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. márciusi lapszámában jelent meg.
