A Ceaușescu-féle kommunista diktatúra elnyomott minden kezdeményezést, az embereket megfélemlítette a Securitate. Akik jobb életre vágytak, azoknak Magyarország jelentette a reményt, nemcsak azért, mert ott már elkezdődtek a változások, hanem azért is, mert ez jelentette az egyedüli megoldást magyarságuk megőrzésére. Így sokan választották hazájuknak Magyarországot, sokan hátrahagyták mindenüket, hazájukat, családjukat, és nekivágtak a zöldhatárnak.
A Határon 1988–89 című dokumentumfilmből több ilyen ember történetét is megismerhetjük. Feltárulnak a személyes hátterek, a motivációk, az okok, amelyek a határ felé indították őket. Az akkori események mai aktualitással is bírnak, Magyarország déli határán menekültek ezrei próbálnak naponta átkelni ma is.
Amikor a filmet készítettük, nagyon sok történetet kaptunk, szinte minden erdélyi ismerősünknek volt egy sztorija, mindenkinek volt az ismerősei között valaki, aki megpróbálta. Vagy sikerült, vagy nem. Voltak, akik még most is féltek elmesélni tragikus történetüket, számos család tönkrement, nagyon sokan veszítették el szeretteiket. Egy szatmárnémeti férfi, akinek a tizennégy éves fiát lelőtték a határon, mert arra biciklizett, a forgatás napján mondta le az interjút. Az akkori magyar határőrök közül sem tudtunk senkit kamera elé állítani, a románok, akik lőttek – senkit nem ítéltek el soha –, nem akarták felfedni magukat.
Akit elkaptak, mindenkit megvertek, kínoztak, visszavitték oda, ahonnan indultak, majd elítélték…
A sikeresen átszökők többsége ma is Magyarországon vagy valahol nyugatabbra él. Az egyik szereplőnk például visszaszökött, hogy elvigye szerelmét is, és második alkalommal is sikerült átjutni a határon. Olyan is volt, aki embercsempészként dolgozott, egy Dacia áráért. A legtöbb embernek, aki 1989 előtt járt a román–magyar határon, mai napig van egy rossz érzése, ha közeledik a határbódékhoz.
A film forgatása közben mi is gyakran léptük át a zöldhatárt, mindig volt bennünk valami elmondhatatlan, bizarr izgalom látni a határkövet, azt a határkövet, ami miatt annyit szenvedett és szenved az erdélyi magyar. A dátum 1922, akkortól számít hivatalosan, román oldalon RSR felirat látható – az utolsó R fekete, a magyar oldalon M.
Ezt a dokumentumfilmet azoknak ajánlom, akik vidáman járnak-kelnek át az országhatárokon, és várják Schengent Romániába is. A negyven felettieknek pedig keserű nosztalgia, egy igaz történet a közelmúltból.
Határon 1988–89 (53’ – 2015) – Lukács Csaba és Marossy Géza dokumentumfilmje
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. márciusi lapszámában jelent meg.
