• Fotó: Illusztráció: Shutterstock
– Ősbizalom vagy teljes bizalmatlanság. Tényleg ennyire alap ez az ellentétpár a személyiségfejlődésben?
– Vannak a pszichológiában kissé túllihegett témák, annak idején, amikor erről tanultunk, úgy éreztem, egy kicsit ez is az. Akárcsak az, hogy megszületés után az anyának rögtön érintkeznie kell a csecsemővel, mert hanem nem tud kialakulni a bizalom. De egy anya-gyerek kapcsolat sokkal többről szól, mint hogy első percben karjába adták-e vagy sem a babát. Mégis azt gondolom, hogy minden tapasztalatnak, amit legelőször szerez a gyerek, sokkal nagyobb súlya van a későbbi élete folyamán, mint az összes utána következőnek. Az első tapasztalatok mérföldkőnek számítanak, amelyeknek lehet pozitív vagy negatív hatásuk. Ma úgy látom, hogy akárcsak Eriksonnál, az első életév tényleg kritikus olyan szempontból, hogy mit érez a csecsemő az anyából (mert az elsődleges gondozó a legtöbb esetben az anya). Ha azt érzi, hogy szeretik, elfogadják olyannak, amilyen, ha alapvetően ezt a feltétel nélküli elfogadást, örömet éli meg az anyjával való kapcsolatban, és azt, hogy ő kész értő módon reagálni a jelzéseire, akkor a gyerekben kialakul egy olyan érzés, hogy érdemes jelezni a világnak, bízhatom anyámban és rajta keresztül a világban.
Szerethető, értékes, fontos vagyok, tehát bízhatom magamban is.
Ha egyévesen úgy 70-80 százalékos arányban inkább a bizalom dominál mint alapérzés a gyermekben, akkor ez a további fejlődése szempontjából nagyon pozitív dolog. Viszont ha ez az arány jóval alacsonyabb, akkor a gyerekben az a tapasztalat alakul ki, hogy nincs értelme jelezni, nem figyelnek rá, nem szeretik, hiába tesz bármit, úgysem tudja megváltoztatni a hozzá való viszonyulást. Ezt az általánosítást vetíti ki a világra és magára. A bizalom hiányát.
– Ez pedig – gondolom – a későbbi fejlődését is károsan befolyásolja…
– Igen, sőt, ez a tapasztalat súlyos érzelmi zavarokhoz vezethet. Kisgyerekkorban alvási, evési problémákban, sok sírásban nyilvánulhat meg.
– Ma már a gyereknevelésben is vannak divatirányzatok. Mennyire segítik ezek a szülőket a bizalom kialakításában?
– Minden káros, ami nem igazán belső indíttatásból jön, amit nem szívesen tesz az anya. Például én nem tudok teljesen egyetérteni azzal, hogy csak a hordozókendőben felnőtt csecsemőben alakul ki biztosan az ősbizalom. Nagyobb a valószínűsége, de nekem sokkal fontosabb az, hogy milyen az anya belső, lelki viszonyulása az egészhez. Tényleg saját vágyból teszi, vagy trendkövetésből? Ugyanez áll a szoptatással kapcsolatos „divatokra” is.
• Fotó: Szalay Zsuzsanna archívuma
– Egy anya, aki szorongó, bizalmatlan ember, instabil személyiség, képes kialakítani a gyerekében az alapvető bizalmi érzést?
– Erikson azt mondja, hogy nem. Én azért hiszek abban, hogy anya és a gyereke között egy csodás kapcsolat alakul ki. És nem hiszem, hogy olyan egyenesen lehetne következtetni, hogy ha szorongó az anya, akkor a gyereke is az lesz. Mert gyereke születésével egy nő gyönyörű változásokon tud átmenni, és olyan szépen át tudnak íródni a világról alkotott sémák… A nagy találkozások képesek régi rossz tapasztalatokat is felülírni. Hiszem, hogy megtanulhat az ilyen anya is, gyermekét látva, pozitívabb módon viszonyulni önmagához, a világhoz. Persze tudatos önmagával való munka kell ehhez.
– Említs néhány dolgot, amelyek nagyon fontosak a bizalom kialakulásában!
– Egyik legfontosabb bizalmat erősítő tapasztalat: a gyerek jelzéseire mihamarabb reagálni kell. Van ez a szokás, hogy nem kell felvenni, ha sír, mert „felkapatod” a gyereket, ezzel azonban gátolni lehet a bizalom kialakulását. Nagyon fontos az ígéretek betartása, azaz semmi olyat nem mondani, amiről nem tudom garantálni, hogy tényleg úgy lesz. Még vigasztalásból sem!
A gyermeknek adott szó abszolút szent kell legyen!
Gyakran könnyebb eltűnni a látóteréből, „elszökni”, ha valahová a szülőnek el kell mennie. Ezeket a helyzeteket kerülni kell. Akárcsak az ún. „elhallgatásokat”, hiszen a gyerek nagyon jól érzi a család érzelmi klímáját, és mégis, ha kérdez, azt mondják neki, hogy nem történt semmi – ezek mind oda vezetnek, hogy elveszíti bennünk való bizalmát, és ezen keresztül az emberekben való bizalmát. A gyereknek éreznie kell, hogy ha öröme, bánata, gondja, kérdése van, érti őt, figyel rá a szülő. A gyerekkel szemben is kötelező a diszkréció, ha megkér, hogy valamit ne mondjunk el pl. a másik szülőnek, akkor ezt szigorúan be kell tartani. Őszinteségre, hitelességre, egyenességre van szükség, hiszen hogy bízzam meg másban, ha anyámban, apámban nem bízhatom meg.
– Gyakran mondják, hogy a bizalmat leginkább próbára tevő időszak a serdülőkor. Hogyan lehet jól átvészelni?
– Serdülőket tanítok, és ők gyakran panaszként hangoztatják, hogy a szülők még mindig gyerekként kezelik őket, nem bíznak bennük, nem hiszik el, hogy tudnak vigyázni magukra. Persze a szülő részéről lehet valamennyire jogos a félelem, de mégis azt látom, hogy jó lenne esélyt, mozgásteret, bizonyos fokú szabadságot adni a serdülőnek, hogy bebizonyíthassa, hogy ő megbízható. És különbséget tenni: nem benned nem bízom, hanem féltelek (például az éjszakai szórakozóhelyek veszélyeitől, a sötétben, későn való járkálástól)!
• Fotó: Illusztráció: Shutterstock
– Visszaállítható-e a bizalom?
– Nem tudok erre egy általánosan érvényes választ mondani. Saját élettapasztalatok, pszichológiai tanácsadás során szerzett tapasztalatok után úgy látom, hogy ez egyénileg változik. Az emberek nem egyformán reagálnak a bizalomvesztésre. Eleve más ütemben alakul ki maga a bizalom érzése is egy másik személy iránt. Vannak, akik könnyen adják a bizalmat, de nagyon érzékenyek, és egy apró történés is (elfelejt a társ valamit például) nagyon meg tudja ingatni a bizalmat. Viszont vannak, akik könnyedén át tudnak lépni ezen, és náluk csak a nagyobb történések rombolnak (párkapcsolati megcsalás, hazugság). Sokáig azt hittem, ha egy meghitt, szeretetteljes, bizalmon alapuló kapcsolatban kiderül, hogy az egyik mégis becsapta, elárulta a másikat, akkor a kapcsolat megfeneklik.
Az üveggömb úgy széttörik, hogy azt már össze se lehet ragasztani.
Azonban láttam kapcsolatokat, ahol a gömb szilánkjaira törött, de volt a két félben még mindig valami, ami nagyon erősen kötötte egymáshoz őket. Bár az egyik az óriási sértettségével, a másik az óriási bűntudatával indult neki, nagyon hosszú, fájdalmas munka után sikerült a szilánkokat összeragasztaniuk újra gömb formájúvá. De az a kapcsolat már rég nem az volt, mint korábban. Lehet, hogy jobb lett, érettebb szintre emelkedett, lehet, hogy nem… Vannak párok, akik ezt a fájdalmas utat meg tudják tenni, de vannak, akik nem. Egyéni élettörténettől függ. De azt várni semmiképp nem szabad, hogy ugyanolyan lesz, mint a törés előtt. Ami volt, azt visszaállítani nem lehet, de újat építeni talán igen.
– Párkapcsolatokban igencsak fogas kérdés a bizalom…
– Felnőttként sem igazán tudjuk megmagyarázni, hogy miért bizalomgerjesztő egy számomra teljesen ismeretlen ember, de mégis van, amikor valami azt súgja, hogy nála nem lesznek veszélyben a titkaim, én magam sem. Hiszek a megérzésekben, és azt mondom, hogy inkább támaszkodjunk ezekre a benyomásokra, mint hogy túl óvatosak legyünk. A túlzott óvatosságból néha taktikázás lesz: bizonyíts egyszer te, aztán meglátjuk… Az igazán mély baráti- vagy párkapcsolatokban nem ajánlatos ez. A bizalom nem azt jelenti, hogy a másiknak minden lépéséről, leveléről, üzenetéről, ismerőséről nekem tudnom kell. Ez már ellenőrzési mánia, ilyen kapcsolatban az alap a bizalmatlanság, aminek az ellenkezőjéről mindig meg kell győznie az egyik félnek a másikat. Ez sokszor súlyos önbizalomhiányról szól.
Az érett, felnőtt szeretet azt jelenti, hogy tudom, a másik szeret engem, megbízik bennem emberként, párként, szeretőként is, de elfogadom, és tiszteletben tartom lelki szuverenitását.
Sem a jelszavára, sem a telefonjára, sem exeinek listájára nem vagyok kíváncsi. S ha mégis, nem várom el, hogy ő erről beszámoljon. Ha megjelenik az ellenőrizgetés, akkor el kell gondolkodni azon, hogy hogyan is áll a bizalom abban a kapcsolatban.
– Ha valaki azzal jelentkezik terápiára, hogy ő bizalmatlan ember, s ez zavarja, segíthet a pszichológus?
– Segíthet. Muszáj visszamenni a gyerekkori élményekig, hogy mikor érezte magát becsapottnak, és mikor érezhette úgy, hogy megbízhat. Az alapélményekről aztán átmehetünk a hétköznapokra, megvizsgáljuk, melyek azok a tényezők, amelyek miatt úgy érzi, hogy bizalma nagyon sérülékeny? Reálisak a más emberek felé megfogalmazott elvárásai?
– Melyek a leginkább bizalomgyilkos megnyilvánulások az emberek és a világ részéről?
– A világ részéről szerintem az a tendencia, hogy ne bízz magadban, bízzál inkább a szakértőkben, a kormányban, a trendekben stb., mert amit te gondolsz, az lehet, hogy tévedés, előítélet. És ez elveszi az embernek a saját megérzéseiben, gondolataiban való hitét, és az ilyen ember persze könnyebben manipulálható. Erről jut eszembe: egy nagyon kedves önismereti csoporttag mondta egyszer, hogy fogadjam el magam referenciapontként. Ez egy fantasztikus mondat!
Kapcsolati szinteken az elhallgatások, a hazugságok, a becsapások gyilkolnak.
A kegyes hazugságok is! Vagy ha a másik önbizalmát ássák alá. Ha már valakit az emberi méltóságában bántanak, onnan már nem tartom visszaépíthetőnek a kapcsolatot, és összeragaszthatónak azt a bizonyos üveggömböt.
• Fotó: Illusztráció: Shutterstock
Ősbizalom és annak hiánya
Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete a személyiség fejlődését a mindenkori társas helyzettel összefüggő, élethosszig tartó folyamatnak írja le. Minden életszakasznak megvan a maga pszichológiai „feladata”, amelyet sikeresen meg kell oldani ahhoz, hogy az adott életkorban kompetensnek, kiegyensúlyozottnak érezze magát az egyén, és viszonylag könnyedén lépjen át az újabb „feladati szintre”, azaz fejlődési lépcsőfokra. A születéstől kb. egyéves korig tartó szakasz során (többnyire az anyával való szoros kapcsolatban) alakul ki a külvilághoz való alapvető viszonyulás: az ősbizalom, vagy ennek hiánya. Az ekkor megszerzett talajon épül tovább a személyiség még hét következő szakaszon át.
Bizalom és gyógyulás
Orvos és páciens között a kapcsolat teljes mértékben a bizalmon alapszik. Mihelyt ez hiányzik, az orvos bármit tehet, mert a gyógyulás folyamata más irányt vesz – állítja dr. Szilveszter Attila gyakorló ortopéd szakorvos. „A bizalom nem csak abból áll, hogy az orvos fölveszi a fehér köpenyt, jóképű, és mosolyog. Mi azt tanultuk, hogy a beteghez hozzá kell érni, meg kell fogni ott, ahol fáj neki, látnia kell, hogy törődsz vele. A páciens akkor lesz teljes bizalommal irántad, ha jó eredményeid lesznek a kezelés során. Fontos, hogy az orvos mindig magabiztos legyen, a páciensnek pedig éreznie kell ezt a határozottságot. A sztereotípiáknak is nagy szerepük van a bizalom kialakulásában:
nálunk egy gyermekorvosban inkább bíznak, ha nő az illető.
Az én szakterületemen a férfiakat tartják jobb szakembernek, de ennek nem feltétlenül van köze a valósághoz. Azt tapasztalom, hogy általában egy mosoly és egy biztató szó hatékonyan hozzájárul a megfelelő bizalmi szint kialakulásához”. Dr. Szilveszter Attila számára az is fontos, hogy bízhasson a páciensében. Mert a kezelési stratégia szempontjából nem mindegy, hogy a páciens betartja-e az előírt és megbeszélt lépéseket, vagy sem. Elengedhetetlen az is, hogy őszintén tudjon orvosával beszélgetni, hogy elmondjon mindent, amit érez. A gyógyulás tulajdonképpen egy csapatmunka. „Előfordul, hogy a bizalom nem mindig jön vissza, annak ellenére, hogy én megelőlegezem a páciensnek. De ettől függetlenül teszem a dolgomat” – mondja a fiatal orvos.
Felülbiztosítani a biztosítékot is
Tibor vállalkozó, gyakran üzletel román, svéd és görög partnerekkel is. Azt mondja: annak ellenére, hogy mindenképpen szükség lenne a bizalomra ahhoz, hogy egy jól menő céget lehessen felépíteni, igen-igen hiányzik ez a kultúránkból. Ha például egy külföldi kerül kapcsolatba egy romániai vállalkozással, a nyugaton bevett üzleti szokásait teljesen átszabja. Egy hazai partnerrel szemben sokkal több biztosítékot kér, még a biztosítékokat is felülbiztosítja, és ebből legtöbbször az üzleti kockázatbiztosítók jönnek ki jól, mert a bizalmatlanságból szép pénzt keresnek. Sokat elmond az is, hogy ha valaki egy kicsit jobban menő vállalkozást vezet, olyan adatokat is próbál eltitkolni, ami nyilvános. De ha rákérdezel, hogy nyereséges volt-e a céged, vagy mennyi profitod volt az elmúlt évben, akkor egyszerűen nem akarja elmondani. Tibor saját személyes példája: 9 éves üzleti kapcsolat, s a partner egyszer csak több százezer lejt nem fizet ki. Csődbe ment. Fölhívta, vállrándítással közölte, hogy ennyi volt, ennyit tudott kifizetni… Miközben van egy helikoptere és két darab – egyenként 230 ezer eurós – Ferrarija. Nyolcvannégy más cégnek 10 millió euróval tartozik… „A románoknál van az a mondás, hogy
aki a száját egyszer megégette, az már a joghurtba is belefúj.
Nyilván emiatt még a megkívántnál is sokkal körültekintőbb vagyok, ami plusz terheket ró rám. Az ember mindent túlbiztosít, borzasztóan megnő az adminisztrációs háttere egy-egy üzletnek” – mondja Tibor. Tehát már nem arra koncentrál, ami az igazi feladata lenne, hogy tőkét termeljen, hanem, hogy azt bebiztosítsa, mert a másikban nem lehet megbízni. És ez csak a vállalkozó és vállalkozó közötti bizalmatlanság. De ott van emellett az állam és a vállalkozó közötti bizalmatlanság is. Már a törvényeket is úgy hozzák, hogy hol lehet egy kiskaput találni, hogy lehet kivédeni, eleve nem azt feltételezik, hogy minden állampolgár vagy minden vállalkozó becsületes, hanem, hogy vannak becsületesek, de többnyire becstelenek az emberek, és számukra kell féket szabni.
korábban írtuk
Sok múlik azon, hogy milyenek voltak a tükreink, amelyekben láthattuk önmagunkat
Az emberek többsége élete során legalább egyszer eljut arra a pontra, hogy megkérdezi saját magától, ki is ő valójában. A különböző életszakaszi válságok akarva-akaratlanul felvetik a kérdést, hogy merünk-e azok lenni, akik valójában szeretnénk? De vajon választ is tudunk adni ezekre a kérdésekre? Tudjuk egyáltalán, hogyan valósíthatnánk meg önmagunkat, vagy mi az, ami gátol ebben? Ezeket a mindannyiunkat érintő kérdéseket jártuk körbe Hausdorf Anna-Mária székelyudvarhelyi pszichológussal.
