A nemi különbözőségek születésünktől kezdve kódoltak, ami viselkedésünkben is tükröződik. A kislányok szívesen beszélnek és könnyen kifejezik érzéseiket, a kisfiúk az aktivitásban mutatkoznak meg könnyebben. Később a nőknek az érzelmek, a férfiaknak az objektív racionalitás lesz fontosabb. A sebezhetőség azonban mindkét nemre jellemző, csak más-más módon jelezzük ezt a külvilágnak, és más-más módon „nyúlunk” a problémáinkhoz. A párkapcsolatban
a másik fél genetikai kódoltságának a felismerése sokat segíthet annak megértésében, hogy miért reagál másként a partnerünk, mint ahogyan mi reagálunk.
Ezek a genetikai kódok kihatnak a szomatikus – testi szükségleteket lefedő – szerepeinkre (pl. a szexualitásban és az intimitásban sokszor más igényei vannak a nőnek és más a férfinak), a pszichés szerepekben is lehet mindennek lenyomata, hiszen az érzelmi reakcióink is másként alakulnak. A biológiai kódoltságon túlmutatóan, a neveltetés, a környezet, a szülői minta, valamint a vérmérséklet, a személyiségjegyek is hatást gyakorolnak a viselkedésünkre, és így a párkapcsolaton belüli működésekre is.
Az, hogy milyen minőségű lesz a párkapcsolatunk, a szüleinktől, az első életévben megtapasztalt kötődési módtól és az ekkor kialakított érzelmi sémáktól is függ.
Emellett már gyermekkorban elsajátítunk olyan viselkedésmódokat, amelyek egy része a párkapcsolataink pszichés szerepeiben való helytállást segíti majd, másik része a szociális szerepekhez kötődik pl. hogyan öltözik egy nő/férfi, miképpen beszél egymással egy nő és egy férfi, hogyan mutatja ki a szeretetét egy nő és egy férfi. A szeretet kifejezésének lehetséges módjait a szüleinknél, nagyszüleinknél láttuk, azok az emlékek is segítenek, amelyeket magunkban hordozunk (az édesanyánk érintése, a testvérünk puszija stb.), később tudatosan is elleshetjük, mások hogyan csinálják (pl. a barátaink családjában).
A párkapcsolat fejlődési szakaszai közül az elsőben – a szimbiotikus szerelmet éljük át. Ebben az időszakban még uralkodó a vágy és a partner hiányában az állandó vágyakozás.
A testi vágyon kívül, erős a pszichés szerepek közül a szerelem érzésének megélése, és az, hogy azokra a tulajdonságokra összpontosítunk, amelyek miatt a másik „megtetszett”. Ebben az időszakban a közelség-távolság beállítása és megélése kevésbé lényeges, sőt, azt szeretjük leginkább, ha a másikkal a lehető legtöbb időt tölthetünk, személyes céljaink, akaratunk, véleményünk, a korábbról hozott női és férfi minták és a szerepelvárásaink ilyenkor – a másik javára – a háttérbe szorulnak.
A következő időszakban, ami jellemzően a második-harmadik év körül jelenik meg, már fontos a partnerek közötti közelség-távolság beállítása.
Ekkor a felek arra fognak törekedni, hogy a saját szabadságukat is meg tudják élni, azaz fontossá válnak a saját karriertörekvések, a régi barátok, a szabadidős tevékenységek, saját értékrend stb. A párkapcsolat akkor lesz tartós és stabil, ha a közelség-távolság beállítását a partnerek nyereségként élik meg – rácsodálkozva a másik sokszínűségére, vágyaira, értékeire. Amennyiben bármelyik fél számára kényelmetlen az a közelség vagy távolság, amit a másik igényel, a párkapcsolat könnyen zátonyra futhat. Ebben az időszakban teljesedhetnek ki a párkapcsolaton belüli férfi-női szerepek, ekkor derül ki, hogy a klasszikus férfi és női szerepekről, az ezekhez kapcsolódó viselkedésmintákról hogyan vélekednek a partnerek, milyen családi/férfi-női modelleket éreznek sajátjuknak, és a korábbi élettapasztalat itt kezd megerősödni és hatással lenni a párkapcsolatra.
A párkapcsolatnak ezen a szintjén válik egyre fontosabbá, hogy mit gondolnak a párok arról, hogy kinek mi a „dolga” egy kapcsolatban: ki vezeti a háztartást? Ki keres több pénzt? Ki kezdeményezi a szexuális együttlétet? stb.
Ezek olyan, a férfi és a női nemre vonatkozó, generációkon átívelő társadalmi és családi értékeket is felölelő kérdések, amelyek hatással lehetnek a megélt szerepekre, és befolyásolják a határokat is.
Határátlépések történhetnek az érzelmek szintjén, amikor az egyik fél manipulálja, megfélemlíti, zsarolja a másik személyt. Ezek jellemzően a határsértő bizonytalanságára utalnak, de a partnernek ilyenkor kell tudnia védeni a saját határait. A probléma megoldásáért mindketten felelősek azáltal, hogy rá kell jönniük, kinek, milyen nehézségei vannak. Egy másik jellemző határ a vágyakra/igényekre vonatkozhat. Ennek megoldásában érdemes közös erőfeszítéseket tenni azzal, hogy különböző élethelyzetekben megbeszéljük, hogy kinek milyen szükséglete van, és azt a másik fél milyen mértékben tudja kielégíteni. Érdemes ilyenkor a másik helyébe képzelnünk magunkat, hogy világosabban lássuk a másik fél igényeit, de mindeközben odafigyelni arra is, hogy nekünk hol kell határokat szabni saját személyiségünk, jóllétünk érdekében.
Határokat szabhatunk az adás-kapásban is. Itt mindkét félnek tudnia kell, hogy mennyit ad szívességből, energiából, időből a másiknak úgy, hogy az számára ne kényszer, hanem öröm legyen.
Egy másik ismert határtipológia a következő szinteket különíti el: bőr, szavak, igazmondás, fizikai tér, érzelmi távolság, idő, másokkal való kapcsolat, következmények. A bőr mint határ azt jelzi, hogy a párkapcsolatban tisztelni kell egymás testét, azaz súlyos határsértés a testi bántalmazás és a szexuális kényszerhelyzet teremtése. A szenvedő félnek sokszor nagyon nehéz ilyen esetekben a határait megvédenie, ami traumává válik, és szinte biztosan szakember(ek) beavatkozását igényli.
A szavak szintjén a nem-mondás képessége jelenti a határszabást, de nem passzív, ellenálló módon, hanem nyíltan felvállalva véleményünket, akaratunkat, és kifejezve, hogy miért van szükség a „nem” kimondására.
Az igazmondás az őszinte, nyílt kommunikációra vonatkozik, ami lényegében elősegíti mindkét fél határainak a tiszteletben tartását. A fizikai tér mint határtípus arra vonatkozik, hogy mindkét félnek szüksége lehet arra, hogy önmagával legyen, egyedül. Itt is érdemes segíteni a partnert azzal, hogy nyíltan beszélünk az igényünkről, hogy ne érezze büntetésben magát, értse, miért van szükségünk az egyedüllétre. Ha a partner nem igényli ugyanazt a távolságot, és nehézséget okoz neki az eltávolodás, akkor érdemes feltérképezni ennek okait (pl. bizalmatlanság, saját bizonytalansága stb.). Az érzelmi távolság is néha szükségessé válhat például egy konfliktushelyzetet követően.
Szintén egy határ lehet az idő, ami az egyének énidejére vonatkozik, arra, hogy lehetővé tegyék egymás számára, hogy mindketten a saját tevékenységeikkel foglalkozzanak.
A másokkal való kapcsolattartás utal a partnerek párkapcsolaton kívüli egyéb kapcsolatainak fenntartására, de a segítségkérésre is vonatkozik, arra, hogy a határok megfogalmazásában terapeuta vagy más személyek részt vehetnek, ha a partnerek bármelyike nehézséget él meg ebben. Végül a következmények arra vonatkoznak, hogy a partnereknek érdemes tudatniuk egymással a saját határaikat. A határok harmonikus megtalálása segít elkerülni a társfüggőséget és az egyéni szabadság megélését.
A kiegyensúlyozott párkapcsolat megéléséhez nagyon sok tényezőnek kell egyidejűleg jól működnie. Felsorolva a legfontosabbakat: erős, biztos korai élményekre (kötődés, biztonság, érzelmi sémák), a nemi szerep megélésére (fontosak a családi minták), a partnerek önismeretére (mik az igényeim? mik a határaim?), nyitottságra és kommunikációra a másik fél megértésében.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Érzelmi zsarolás: szeretet-birtoklás fájdalmasan
Félelem, kötelességérzet, bűntudat. Nem ezt kellene érezni, ha szeretve vagyunk. Mégis sokan esünk az érzelmi zsarolás csapdájába, engedjük manipulálni magunkat, és elhisszük, hogy társunk, barátunk, szüleink csak jót akarnak, és mellékes az, hogy mi közben mit érzünk. A szeretet mellett kardoskodva keveredünk bele ebbe az ördögi körbe, melyből nagyon nehéz szabadulni. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg.)
