A háttérben meghúzódhatnak fiziológiai okok, ilyen például az alacsony tesztoszteron szint, szintén megjelenhet azoknál, akiknek fej- vagy gerincvelői sérülése van, ugyanakkor alkoholfogyasztás következménye is lehet a megkésett magömlés. Ha valaki alkalomszerűen fogyaszt nagy mennyiségű italt, és ezt követően kezd szexuális tevékenységbe, ilyenkor természetesen nem beszélünk pszichés zavarról, hanem csupán egyszeri kudarcélményről, amit remélhetőleg a férfi összekapcsol az alkoholfogyasztásával, és tudatosítja magában, hogy az ivás ezt a hatást váltja ki belőle. Ebben az esetben a szexuális élet a maga rendje és módja szerint a későbbiekben tovább működik.
A kései ejakuláció alkoholfüggők esetében azonban hosszú távon is jelentkezhet, és ez esetben már szexuális zavarról beszélünk,
ami a nagy mennyiségű alkoholhasználat következtében lépett fel. A megkésett magömlés létrejöhet gyógyszerek (magas vérnyomás, antidepresszáns és antipszichotikus szerek) használata miatt is, emellett az életkor is közrejátszik a jelenség kialakulásában. A korai magömléssel ellentétben, ez esetben inkább az idősebb férfiakat érinti a zavar, amennyiben biológiai okokra vezetjük vissza a problémát.
A hipoaktív szexuális vágy és
a merevedési zavar melléktünete is lehet a kései ejakuláció.
Ezekben az esetekben a problémát a maga összetettségében kell kezelni. Ilyenkor a partner esetleges erőltetése tovább ronthat a helyzeten, hiszen ha egyáltalán nincs kedve a férfinak a szeretkezéshez, akkor nagy testi és lelki erőfeszítést igényel részt venni az aktusban, és így az orgazmus elérése is hosszabb vagy ellehetetlenedik. Másrészt, ha néhányszor előfordul a kései magömlés, azt a férfi kudarcélményként éli meg, és a későbbiekben egyre inkább szorongás övezi az együttléteket. Ilyenkor az őszinte kommunikáció, a türelem és az egymás iránti bizalom fenntartása segíthet, nem pedig a szex kierőszakolása.
Bár a közhiedelem szerint a nők örülnek a hosszan tartó aktusnak, valójában az elhúzódó, monoton szex unalmassá és fájdalmassá válhat a női partnernek.
Amellett, hogy fizikailag kellemetlenné válik a szexuális együttlét, a nők, hasonlóan, mint a merevedési zavar esetén, felteszik maguknak a kérdést, hogy mi lehet a baj az ő viselkedésükkel, mit nem csinálnak jól, ami miatt nem tudják a partnerüket eljuttatni a csúcsra. Így a kései ejakuláció mindkét fél számára frusztrációt, önértékelési gondokat okoz, nem utolsó sorban pedig párkapcsolati problémává is kinőheti magát.
A megkésett magömlés hátterében nagyon sokszor jelen van a felnőtt filmek gyakori fogyasztása
és az ezekhez kapcsolódó maszturbáció, amelyben a nagyon erőteljes, szorító mozdulatok ellentétben állnak azzal, amit a női test nyújtani tud az aktus közbeni ingerlés során. Ha a partner is tisztában van azzal, hogy a párja pornót fogyaszt, és tudja, hogy ennek során az orgazmust is eléri, a bizonytalanság és az önmarcangolás tovább nőhet, és többnyire nehéz egyedül megküzdeni a létrejövő szexuális nehézségekkel. Ilyenkor
nem árt felkeresni egy szexuálterapeutát, aki segít a probléma megoldásában.
A gátolt ejakulációnak több szintje vagy fokozata van. Az enyhébb fokozat az, amikor bekövetkezik az aktus közbeni ejakuláció, de csak hosszú idő után és nagy erőfeszítések árán. Súlyosabb állapot az, amikor az aktus közben már nem tud létrejönni az orgazmus, hanem csak orális rásegítéssel, vagy úgy, hogy a férfi a saját kezével ingerli magát, és az általa megszokott technikával jut el a csúcsra. A még súlyosabb fokozat, ha a partner jelenlétében sem tud megtörténni az orgazmus, mert a másik fél jelenléte már annyira eltereli a figyelmet, hogy nem tud kellőképpen az ingerlésre koncentrálni a férfi.
A legsúlyosabb szint pedig az, amikor egyáltalán nem következik be magömlés.
A pszichés okoknál érdemes megemlítenünk, hogy a gátolt ejakulációt átélő férfiaknál - a merevedési zavarokhoz hasonlóan - gyakran lép fel teljesítményszorongás és a “megfigyelő szerep”. Amint a férfi az orgazmus elérésére koncentrál, ahelyett hogy élvezné és megélné a pillanatot, megszűnik a szeretkezés aktív résztvevőjének lenni. Többnyire lankad a merevedés, és a készenléti szakaszban a férfi nem tud előrébb haladni az orgazmus elérése felé. Ebben az állapotban megjelenik az önkritika és a szorongás, aminek a hatására aktus közben kívülálló szemlélővé válik, ettől pedig egyre kevesebb esélye van az orgazmusra.
A terápiás folyamatban a fent említett szorongások és megfigyelői szerep leépítése a cél.
Megvizsgáljuk, hogy milyen korai élmények, traumák vagy kudarcok állhatnak még a probléma hátterében, ugyanakkor az aktuális élethelyzet körültekintő megismerése is fontos lehet. A legtöbb esetben szükség van a pornófogyasztás teljes elhagyására és a maszturábáció csökkentésére vagy elhagyására is. Emellett a párnak ajánlunk olyan technikákat, amelyek segítségével megkönnyítjük az orgazmus elérését. Hasonlóan a többi férfi szexuális zavarhoz, a kései ejakulációt is többnyire sikerrel kezeljük, amennyiben a partnerek elkötelezettek a megoldás keresésének irányában.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
https://noileg.ro/tabu-a-korai-ejakulacio-az-egyik-legeredmenyesebben-kezelheto-ferfi-problema/