Háromgyermekes édesanyaként és pedagógusként Tímea hisz abban, hogy az olvasás nem csupán készség, hanem olyan életre szóló ajándék, amely türelemre, empátiára és figyelemre tanít. Ezt a szemléletet vitte tovább akkor is, amikor gyerekeknek szóló könyvklubot indított Csíkszeredában, amely rövid idő alatt valódi közösséggé nőtte ki magát.
Már kisiskolásként tudta, hogy tanítónő szeretne lenni, és azóta is úgy tekint erre a pályára, mint hivatásra. „Nem is szakma, hanem hivatás. A gyerekek között érzem igazán jól magam. Szeretem a világukat, az őszinte megnyilvánulásaikat, kérdéseiket, és azt, hogy minden gyermek egy külön kis világ” – osztja meg.
„Az olvasás pont az ellentéte annak a rohanó világnak, amit a képernyők kínálnak. Fejlődik tőle az érzelmi intelligencia, az empátia, a koncentráció és a türelem is” – fogalmaz.
Szerinte a probléma nem magukban az okoseszközökben rejlik, hanem abban, ha kiszorítják a közös játékot, a beszélgetéseket és a mesélést. A gyerekek ma is szeretnek társasozni, szerepjátékokat játszani, olvasni – csak sokszor szükségük van arra, hogy valaki megmutassa nekik, milyen öröm rejlik ezekben. Ezt a felismerést ültette át a gyakorlatba, amikor létrehozta a könyvklubot. Az ötlet teljesen spontán született: egyik fia egy könyv hatására kezdett másként gondolkodni a világról, Tímea pedig arra gondolt, milyen jó lenne ezt az élményt más gyerekekkel is megosztani. Nem számított arra, hogy a kezdeményezés ekkora sikert arat.
A könyvklub azonban jóval több egyszerű olvasókörnél. A gyerekek minden hónapban „nyomoznak”, hogy melyik lesz a következő könyv, játékos feladatokon keresztül beszélgetnek a történetekről, rajzolnak, szereplőket idéznek fel, sőt még azt is elképzelik, milyen illata vagy színe lenne egy-egy könyvnek. Tímea szerint éppen ez a játékosság az, ami megszeretteti velük az olvasást.
Otthon is hasonló szemléletet követ. Három gyermeke közül mindegyik másként viszonyul a könyvekhez, de soha nem erőlteti rájuk ugyanazt az utat. Legidősebb fia például a Harry Potter-sorozat révén fedezte fel az olvasás örömét.
A tanítónő szerint a legfontosabb mégis a szülői példa. Nem feltétlenül az dönti el, hogy olvasó ember lesz-e egy gyermek, hogy mit lát otthon, de sokkal nehezebb megszerettetni a könyveket, ha esti mese helyett csak képernyők veszik körül. Az esti felolvasásoknak különösen nagy erejük van. Nemcsak a fantáziát fejlesztik, hanem mély érzelmi kapcsolatot is építenek szülő és gyermek között. Tímea saját osztályában is megtapasztalta ezt: amikor heteken át közösen olvastak fel egy regényt, együtt nevettek, együtt sírtak, és a gyerekek még a szünetről is lemondtak volna, csak hogy folytathassák a történetet.
Számára az olvasás jóval több szabadidős tevékenységnél.
Ahogy a beszélgetés végén idézte is: „Az különbözteti meg a sokat olvasó embert a többiektől, hogy ahány könyvet elolvas, annyi életet él még pluszban.”
Talán ennél szebb meghívás nem is kell ahhoz, hogy ezen a nyáron mi is levegyünk egy könyvet a polcról.
