Hol volt, hol nem volt, a Ter, a Mo és Pán üveghegyeken is túl, ott, ahol a madár sem jár, hanem repül, és ahol a divatot még a majmok is mímelik, volt egyszer egy öreg király és annak három gyönyörű leánya. Hej, de szomorú volt ez az öreg király, holott lehetett volna boldog is, de sajnos a búskomorság már akkor is népbetegség volt. Mindenki tudta, hogy miért szomorú a király, de senki nem tudott szegényen segíteni. Mivel nem volt titok, elmondom hát nektek is. Az volt a bánatának az oka, hogy a királylányok mindannyian csak tangát viseltek, holott tellett volna többre is. Kérlelte őket eleget, de mindhiába:
– Húzzatok egy rendes bugyit, lelkeim, mert felfáztok! – de bizony azoknak hiába magyarázott az ember, nem hallgattak a jó szóra, csak vihogtak az öregen.
{hirdetes}
– Látjátok – mutatott a zsinegen száradó fehérneműkre kétségbeesetten –, az anyátoké is legalább akkora, mint egy királyi zsebkendő, a nagyanyátoké, mint egy királyi falvédő, a dédnagyanyátokéról meg ne is beszéljek, azt a királyi légierő is használhatná ejtőernyőnek. Ti pedig három cérnaszálból horgoltattok magatoknak fehérneműt! – duzzogott a király.
De a lányok sajnos hajthatatlanok voltak, maradtak csóré fenékkel kőgazdagok. Még incselkedtek is az öreggel:
– Ne legyél sznob, papa, a V-string is olyan csak, mint a hárfahúr. Finoman babrálva teljesen élvezetes.
Igen ám, de ahogy az lenni szokott, amikor az embernek az esze folyton a női köldök alatt tapogatózik, támadt az öregnek is egy páratlan ötlete. Kihirdettette ország-világ előtt, hogy annak adja egyik lányát és fele királyságát, aki megérteti vele, hogy miért egyre kisebbek a női fehérneműk. Tódultak a gőgös grófok és hencegő hercegek, a kevély királyfiúk és válogatott szoknyapecérek, de bizony egyikük sem tudta rendesen elmagyarázni neki, hogy miért zsugorodtak össze a női bugyik. Okoskodtak úgy, hogy a globális felmelegedés miatt kurtábbak a ruhák, és keskenyebbek a bugyikák, hogy a gazdasági válság miatt egy alsónemű anyagából tíz tangát szabnak fel, vagy hogy a téridő görbülése miatt a faj visszakanyarodik Éva anyánk fügelevél állapotához, de a vén királyt csak nem elégítette ki a válasz. Ki is hajíttatta őket a kastélyból mind egy szálig, egyetlen szegény legény kivételével. Ez erősen ragaszkodott hozzá, hogy akár a fejvesztés terhe alatt is kideríti a választ, csak ő nem találgatásra szorítkozna, hanem tapasztalatra. Arra kérte a királyt, hogy engedjen neki kilenc éjszakán keresztül szabad bejárást a lányokhoz, és akkor megfejti a tangatitkot. A király először hallani sem akart a dologról, de aztán megpuhult. Csak látni nem akart semmit, így aztán kilenc éjszakán keresztül minden gyertyát gondosan elfújtak a lányok. A tizedik nap reggelén vigyorgó arccal járult az aggódó király elé a legény.
– Na, megoldottad a problémát? – pusmogta az öreg.
– Miféle problémát? – hüledezett a legény.
– Hát a bugyikák! – förmedt rá a király.
– Nyugodjon meg, felség, rendes lányok ezek. Bárhogy tapogatóztam, egyetlen egyet sem találtam.
Az öreg király először a szívéhez, majd a fejéhez kapott, és végül rátette a szegény legény fejére a koronát.
– Királyi ötlet – mondta, és újabb kilenc nap leforgása alatt férjhez adta a lányait. A szegény legény a legkisebbet választotta. Persze a lányt, nem a bugyikát.
