A nyár a fesztiválok időszaka, amikor a kedvenceinket élőben hallgatni vagy akár egy fotó, aláírás erejéig megtalálni, nem is tűnik olyan elképzelhetetlenül nehéznek. De vajon milyen lelki folyamatok állnak a rajongás hátterében? Egyáltalán miért van szükségünk a rajongásra?
Bár felnőttként is van kedvenc színészünk, zenekarunk esetleg sportolónk, a kamaszkor a rajongás legtipikusabb időszaka.
Ekkor ugyanis a fiatal elkezdi keresgélni azokat az értékeket és viselkedésmintákat, amelyeket a családi értékrendszeren kívül vagy azon túl be szeretne építeni saját énképébe. Figyeli a híres emberek külsejét, tevékenységét, sikereit, és arról ábrándozik, hogy egyszer ő is hasonló fényűzésben, ideális körülmények között élhet majd. A tinédzserben az a vágy munkálkodik ilyenkor, hogy önmagát megismerje, felismerje a képességeit, és hogy miben tehetséges, megértse, mi érdekli és mi untatja, milyen jó és rossz tulajdonságai vannak. Szintén köthető a rajongáshoz annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy hová is tartozik ő.
Egy énekes vagy zenekar iránt rajongani voltaképpen egy közösséghez való tartozást és más csoportoktól való elhatárolódást is jelent.
Szintén a kamaszokra jellemző, hogy egy-egy sztárba bele is szeretnek, ami voltaképpen a rajongásnak az a tipikus megnyilvánulási módja, melynek során a tinédzser felfedezi vagy beleképzeli a rajongott férfiba vagy nőbe azokat a tulajdonságokat, amelyek neki fontosaknak tűnnek egy párkapcsolatban. Így biztonságos távolságból élheti meg az első romantikus érzéseket, miközben erőteljes önismereti munkát is végez a leendő párkapcsolati elvárásai mentén.
Felnőttként a rajongás többnyire szelídebb formát ölt, kimerül abban, hogy az Instán követjük az illető ismert személyt, elmegyünk olykor a koncertjére vagy színházi előadására, elolvasunk néhány cikket a munkásságáról, esetleg a magánéletéről.
Egy kutatás kimutatta, hogy a népességnek 10 százaléka tartozik az intenzíven rajongók közé, és 1 százalék nevezhető elvakultnak.
Az intenzív rajongók információkat gyűjtenek kedvenceikről, napi szinten figyelik a tevékenységeit, megszólalásait, megpróbálják felvenni vele a kapcsolatot, az elvakultak – még tovább menve – megpróbálják kikövetelni a sztár figyelmét, minden áron kapcsolatba akarnak lépni vele, és nem ismerik a határokat. Nem értik – vagy nem foglalkoznak azzal –, hogy a rajongásuk egyoldalú, sok mindent vélnek tudni az adott ismert emberről. Pszichológiai szempontból elmondhatjuk, hogy
akkor jelent problémát a rajongás, ha a hétköznapi életünket, a személyes kapcsolatainkat elhanyagoljuk a sztár miatt, valamint a megszállott érdeklődés eljuthat akár bűntényekig is – például, ha valaki zaklatja az imádottját.
Kórosnak számít az is, ha a rajongó olyannyira elmerül a bálványáról szóló fantáziavilágban, hogy azt teljes mértékben valóságként éli meg, a vele való „kapcsolat” miatt nem akar ismerkedni, és a valós személyekkel való kapcsolódás nehezére esik.
A fent említett kutatásból az is kiderül, hogy
azok az emberek, akik intenzíven vagy elvakultan rajonganak, jellemzőbben lesznek depressziósak, fokozottabban jelentkezhetnek náluk szorongásos tünetek, elmagányosodás vagy akár impulzív viselkedés,
míg azok a rajongók, akik ennél kevésbé hevesen rajonganak (pl. követik a sztárt a közösségi médiában, de nem foglalkoznak vele napi rendszerességgel, elmennek egy közeli koncertre, de nem utaznak napokig csak azért, hogy lássák, megnézik az új filmjét, de nem állnak ki a hotelje bejáratához autogramért stb.), inkább pozitív következményekkel számolhatnak a rajongásuk kapcsán: például, ha egy sztár önkénteskedésre, jótékonyságra inspirál, vagy ha az ismert ember kapcsán kezdünk el barátkozni valakivel. Az ilyen, visszafogottabb rajongást az optimizmussal, a barátságossággal és a nyitottsággal asszociálták a kutatók.
A visszafogott rajongásnak más előnyei is vannak: akár képességeket is fejleszthetünk általa,
előfordulhat, hogy valaki azért tanul meg egy nyelvet, hogy a filmsztár filmjeit eredetiben nézhesse vagy értse a kedvenc zenekarának szövegeit. Olykor zenélni vagy sportolni kezdünk az imádottunk nyomdokaiba lépve.
A rajongást az önismeretünk szolgálatába is állíthatjuk
azáltal, hogy feltesszük magunknak a kérdést: egészen pontosan mi tetszik nekünk abban a személyben, akiért rajongunk, miért pont őt választottuk rajongásunk tárgyául, mi az a vágyott tulajdonság, amit ő az információink alapján birtokol, amiben mi magunk is szeretnénk jobban teljesíteni vagy kiemelkedni az átlagból? Ugyanakkor oda kell figyelnünk, hogy mennyire uralja az életünket az adott bálvány. Ha tökéletesnek gondoljuk, ha nehézséget okoz felismerni, hogy a való életében neki is vannak hibái, gyengeségei, ha elhanyagoljuk a munkát, a tanulmányainkat vagy a kapcsolatainkat, mert ilyenkor is a bálványunkkal foglalkozunk, akkor érdemes segítséget kérni abban, hogy milyen hiányok, bizonytalanságok, negatív énkép vagy egyéb nehézség áll ennek az intenzív rajongásnak a lelki hátterében.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Az új generációk vitték mindig előbbre a világot – Kik veszik át tőlünk a stafétát?
Gyakran hallunk a generációk közti mélyülő szakadékokról: az idősebbek nehezményezik, hogy a fiatalok már nem néznek fel rájuk, kirepülni készülő gyermekeikkel szemben a szülők tehetetlennek érzik magukat. Az ifjak pedig bizonytalanok az érzelmi támasz és megértés hiányában. Ez lenne korunk (egyik) nagy problémája? (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júliusi lapszámában jelent meg.)
