Katasztrófahírek szerelmesei

Hosszú lenne még felsorolni is, hogy egy hírcsatornán vagy hírportálon hány negatív hír, tragédia jelenik meg egy nap. Úgy tűnik, megszaporodtak a katasztrófák manapság, ám egy kutatásból kiderült, hogy csak a hírekben nőtt meg a számuk, a valóságban nem. Tehát csak a média érdeklődése fordult erőteljesebben a negatív hírek felé. (A teljes cikk a 2020-as Nőileg magazin novemberi számában olvasható.)

Záporoznak ránk a nyomasztó tudósítások, megdöbbentő fotók, megrázó videók, és mi nézzük akkor is, ha másik földrészen zajlanak az események. De miért követjük a katasztrófákat, mi motiválja a kattintásainkat? És mi motiválja a tudósítót, aki veszélyes vidékekre is elmegy, hogy hírt adjon a történésekről?

Már a természetfilmek sem a régiek. Meg a hírek sem.

Károghatnánk amúgy öregesen, de való igaz, hogy megváltozott a televíziózás, a televíziós műfajok. Ha megnézünk az ismeretterjesztő csatornákon egy-egy természetfilmet, azt tapasztaljuk, hogy a vadállatoknak nevet adnak, gyakorlatilag személyiséget kreálnak nekik, ezért kötődni kezd a néző hozzájuk. A hímek verekedését vagy a zsákmány elejtését úgy kommentálják, mintha emberek közötti konfliktust mutatnának be. A rendezők drámát csinálnak a természeti jelenségekből, gyakran vágnak be agresszív jeleneteket, elérik, hogy aggódjunk egy kis oroszlánért vagy egy szurikátacsaládért.

Természetesen megváltozott a hírműfaj is. Megvizsgálták, hogyan duzzadtak fel a hírfolyamok: nem a „kemény” hír lett több, hanem

az úgynevezett „puha” híranyagok szaporodtak meg, tehát áldozatokkal, szemtanúkkal, szakértőkkel készített interjúkkal gyarapítják a napi műsoridőt, „no comment”, vagyis „kommentár nélkül” elnevezésű, vágatlan képsorokkal „tömik” a hírfolyamot. (…)

Miért nézzük a katasztrófahíreket?

Guld Ádám médiakutató azt mondja, ennek a jelenségnek többféle magyarázata van. Az egyik szokatlan megközelítés a katasztrófákat is médiaerőszakként értelmezi. „Általános meghatározás szerint a médiaerőszak olyan tartalmat jelent, amelyben emberek testi épségét más emberek fenyegetik, ez lehet durva testi erőszak, vagy verbális, vagyis szóbeli is. Egyes elméletek ugyanígy médiaerőszakként értelmezik a természeti és egyéb katasztrófákat is. Minden olyan történést, jelenséget, ami az ember életében a dolgok normális menetét megakasztja” – mondja a médiakutató. (…)

Guld Ádám szerint évtizedek kellenek még ahhoz, hogy médiapolgárokká legyünk

Az egyik megközelítés szerint – mivel ha valaki a való életben erőszakot követ el, komoly büntetés jár érte, nem lehet pl. az utcán verekedni –

a média maradt a hely, ahol ezeket a belső feszültségeket, erőszakkal kapcsolatos ingereket következmény nélkül ki lehet élni.

Másik megközelítés pszichológiai magyarázatot ad arra, hogy miért izgatják az embereket a rémhírek. Evolúciós okai lehetnek ennek az akár perverznek tűnő érdeklődésnek – részletezi Guld Ádám. „Tulajdonképpen a túlélésről van szó. A katasztrófák, balesetek esetében úgy érezzük, az emberi élet mint érték kerül veszélybe. Függetlenül attól, hogy az erdő Ausztráliában ég vagy a cunami Ázsiában van, azt látjuk, hogy emberek halnak meg, akik biológiai szempontból a fajtársaink, és ez úgy érint minket, mint egy közösséget. Vagyis

tudat alatt ezek az események úgy csapódnak le, hogy a katasztrófák az emberiséget fenyegetik, ezért evolúciós okokból van egy felfokozott érdeklődés bennünk az ilyen típusú hírek iránt. (…)

Mi a megoldás?

Hirdetés

Semmiképpen nem az, hogy nem olvasunk, nem nézünk híreket, hiszen tájékozottnak lenni fontos. A lényeges kérdés, hogy milyen forrásból szerezzük be az információinkat. A médiakutatók szerint a tartalom előállító oldalon sokszor szinte lehetetlen számonkérni, hogy mennyire etikus egy-egy műsor, mennyire objektív, mennyire torzít, hiszen a médiát gazdasági érdekek mozgatják, biznisz van benne. A fogyasztók oldaláról lehet ezt a kérdést megközelíteni, őket kell edukálni, médiapolgárrá nevelni. Elérni, hogy a híreket néző, olvasó tisztában legyen azzal, hogy az egyes médiumok milyen politikai keretrendszerrel dolgoznak, hogy minél több forrásból kellene tájékozódni, híreket összehasonlítani. Sőt, fontos lenne, hogy idegennyelvtudás birtokában ne csak a saját anyanyelvünkön fogyasszunk híreket, hanem külföldi forrásokat is megtekintsünk. (…)

A kamera mögött

Marossy Géza székelyudvarhelyi születésű operatőr a szakmában kifejezetten híres arról, hogy sok határhelyzetben forgatott. Filmezett Csernobilban, a Srí Lanka-i cunami helyszínén, a délszláv háborúban, Szarajevoban, Koszovoban, dolgozott Afganisztánban, Irakban, Szíriában, Észak-Koreában, a kolontári vörösiszapkatasztrófa és a moldvai árvizek idején. 

Marossy Géza munka közben

Azt mondja, észnél kell lenni ezeken a forgatásokon, hiszen folyamatosan veszélyhelyzetben vannak a tudósítók is. „Én mindig hallgatok a helyi kontaktjaimra és minden pontosan meg van tervezve.

Mindig arra gondolok, hogy ezt a munkát túl kell élni, innen haza kell menni, nem lehet felelőtlenül ugrálni. (…)

Az ösztönös kíváncsiság hajt, az hogy megmutassam, mi történik a világban, hogy itthon is tudjunk róla  – mondja Marossy Géza a motivációról.

„Számomra szomorú, hogy egyre ritkább a magyar nyelvű médiában – és itt nemcsak Magyarországra gondolok – a saját külpolitikai tudósítás.

A hír egy rendkívül gyors műfaj, azonnal ott kell lenned, ha tudósítani akarsz, persze ha történik mondjuk egy természeti katasztrófa, nem tudsz azonnal ott teremni.  Így jogos, hogy valamennyi anyagot át kell venni a hírügynökségektől, de csak onnan tájékozódni hiba. (…)

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: