Jöttünkben-keltünkben így nemcsak a „kötelező” látványosságokat fedezhettük fel, hanem bepillantást nyertünk a pörgős, modern nagyváros mindennapi életébe is. Előre bocsátom: a Krakkóba látogatók egyik fő célpontját, a közeli Auschwitz-Birkenaut mi kihagytuk, mert egyszerűen nem tudunk turisták lenni ott, ahol annyian meghaltak…
Viszont nagy kedvenc lett a Kazimierz negyed, keskeny utcáival, zsinagógáival, kis főterével, klezmer zenés vendéglőivel, és a közel sem ennyire derűs múltjával, szomorú emlékeivel.
Próbálgattuk a közel-keleti konyha ízeit, először találkoztam a baba ganoush-al, aztán volt egy kávéház is, a negyed egyik legrégibb, több százéves épülete mellett (ha jól emlékszem, iskola, jesiva működött itt egykor), amely meghittségével és megrázó fotóival több ízben is vissza vonzott bennünket krakkói tartózkodásunk alatt.
Másik irány – a történelemben is –, és teljesen más hangulat: a középkori Európa egyik legnagyobb tere, a Rynek Glówny, nagy történelmi események, királyi koronázások színtere, Krakkó talán legkedveltebb látványossága.
Egyik ékköve a kéttornyú Mária-templom, több százéves, gyönyörű paloták veszik körül, ezek ölelésében mindig pezseg az élet. Aztán minden órában egyszer különös kürtszó hasít bele a tér zajába, a hang a templomtoronyból jön, emléket állítva egy évszázados rémtörténetnek, amikor a lengyeleket is fenyegették a tatárok. A kürtöst anno, miközben figyelmeztette a veszélyre a városlakókat, lenyilazták, ezért a furcsa, befejezetlen dallam. Egykor piactér volt ez a hely, ahol a távoli tájakról érkező kereskedők adták-vették termékeiket, a középen magasodó, építészeti szempontból is pazar Posztócsarnok is ennek az időszaknak a hangulatát idézi. Lépj be, és nem menekülhetsz az álomszép borostyán ékszerek, dísztárgyak látványától.
Nem túl szép alkoholos élményeket megosztani, de a főtér hangulata nálam a híres lengyel ital, a zubrowka zamatával keveredik. Vodkáról van szó, amit a szentperje, másképp bölényfű kivonatával ízesítenek, illata akár a frissen kaszált nyári mezőé. Annyi zubrowkát azért nem fogyasztottunk, hogy ne tudjuk meglátogatni a világ egyik legrégibb egyetemét, a Jagello Egyetemet, amelynek magyar történelmi vonatkozásai is vannak, de ide járt pl. Kopernikusz és Stanislaw Lem író is.
Persze hogy végig mentünk a királyi úton, amikor az úti cél a Visztula folyó fölé magasodó Wawel, a királyi palota volt. Látványos, nagyobbrészt reneszánsz palotákból álló épületegyüttes – hatalmas várfalak közepette, látványos kapukkal, árkádos, boltíves átjárókkal, rengeteg kinccsel és apró szépséggel, gyönyörű virágokkal –, emlékeimben így őrzöm az egykori lengyel királyok székhelyének képét. Ja, és van itt természetesen székesegyház is, ami királyoknak, nemzeti hősöknek biztosítja a végső nyughelyet.
Krakkó óvárosa egyébként az UNESCO Világörökség része, látnivaló a felsoroltaknál jóval több van.
Számtalan múzeum hozza közelképbe a múltat, de azt hiszem, egy város lüktetését, amelyben ott van a történelem, a fény és sötétség, de a jelen is, leginkább önfeledt sétával, nyitott szemmel és szívvel lehet megérezni. Krakkó ehhez ideális terep.
Fotók: Asztalos Ágnes / Kiemelt képen Krakkó legendás főtere kora esti fényben
