Kovács Franciska Mária: „Minden esetben vállalni szeretném önmagamat.”

Nem mindennapi arc, cseppet sem sablonos alkotások, távolról sem megszokott világnézet. Semmilyen divatot nem követ, egyetlen stílusirányzat mellett sem kötelezte el magát. Így jellemezhető a marosvásárhelyi Kovács Franciska Mária vizuális művész. Zsigereiben van az, amit mások évekig tanulnak, amire évekig várnak, amihez fel kell nőni. Az igencsak fiatal, viszont annál több tapasztalattal rendelkező hölgy munkáit a konzervatívabb helyi közönség kevésbé, a nyitott nyugat viszont annál inkább értékeli. 

Hirdetés

Nem mindennapi arc, cseppet sem sablonos alkotások, távolról sem megszokott világnézet. Semmilyen divatot nem követ, egyetlen stílusirányzat mellett sem kötelezte el magát. Így jellemezhető a marosvásárhelyi Kovács Franciska Mária vizuális művész. Zsigereiben van az, amit mások évekig tanulnak, amire évekig várnak, amihez fel kell nőni. Az igencsak fiatal, viszont annál több tapasztalattal rendelkező hölgy munkáit a konzervatívabb helyi közönség kevésbé, a nyitott nyugat viszont annál inkább értékeli. 

{hirdetes}

– Koraérettnek lát a külvilág. Mi az, ami ebben közrejátszott?

– Kicsoda, micsoda az a külvilág? A külvilág is emberekből áll. Minden ember másként gondolkodik, másként érez. Most mondjam azt, hogy éretlen az a külvilág, amely címkéket ragasztgat rám anélkül, hogy ismerne? Mindenki arra törekszik, hogy megteremtse önmagában azt a minimális komfortérzést, ami segít elviselni ezt a mesterségesen túlbonyolított létezést. Ez nem koraérettség, ez személyes meggyőződés, önvaló.

– Több alkotásodról visszaköszön a „franciskás” arc és alak. Rólad szólnak ezek?

– Nem az önmitizálás folytán kerülök alkotásaim középpontjába. Munkáimmal mintegy dokumentálom a létezésemet. Nem erdélyiként, hanem sokat megélt, nemzetiség nélküli emberként, nőként mutatom meg tiszta és tisztátalan önmagamat a világnak. Minden esetben vállalni szeretném önmagamat, akár pozitív, akár negatív megnyilvánulásaimat is. Mindkettőből van bőven. A sokszor nyomasztó tematikák ellenére, színes grafikáimon hol erősebb, hol törékenyebb, hol boldogabb, hol meg kétségbeesettebb vagyok. Ez természetes.

Fotó: Szombatfalvi Pál

Hirdetés

– Mikor tisztult le benned ez a stílus és az általad választott technika?

– Időközben, az eddig megtett életutam során. Elraktározódott bennem megannyi kép, hangulat, arc, mozdulat. Múlt és jövő a jelen függvénye. A jelen örök jelenné tehető, ha egy fontos pillanatot képpé merevítek. Egymást kiegészítve működnek bennem a képek és a szövegek: írok szabadverset, novellát, készülőben egy filmforgatókönyvem. Érdekel a színészet, a modellkedés, de leginkább a filmrendezés.

– Nem szokványos stílust képviselsz a munkáiddal. Hogyan fogadják ezt Vásárhelyen, illetve Erdélyben?

– Soha nem gondolkodtam azon, hogy mennyire szokványos, vagy mennyire nem az, amit csinálok. Bizonyára ösztönösen működik ez bennem: éppen az aktuálisan választott művészi kifejezésforma tudja az adott pillanatban a legpontosabban visszaadni, amit érzek, gondolok a világról, benne önmagamról. Van, akinek tetszik, van, akinek kevésbé. Nem a térség határozza meg a reakciók milyenségét, hanem a mindenkori szemlélők személyisége, kulturáltsága. Én mindenesetre járom a magam útját.

– Van-e jövője ennek a művészeti ágnak szűkebb hazánkban?

– Az emberek ízlését annyi minden befolyásolja. Én az egyik legnagyobb visszahúzó erőnek éppen a térségünkre annyira jellemző „minden áron őrizzük a hagyományt”- attitűdöt látom. Annyira patetikus ez a póz, annyira távol áll tőlem. Én szeretem az iróniát, már gyerekként hozzászoktam ahhoz, hogy egy műalkotás többféleképpen értelmezhető. Ne akarjanak rám kényszeríteni olyasmit, ami ellen az egész lényem és igazságérzetem tiltakozik! A túlzottan merev struktúrák megölik a fantáziát.

Kovács Franciska Mária képeit kiállította már Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Bukarestben, Villachban, és Budapesten is volt tárlata. Szabadverseit publikálta a Helikon, novellája meghallgatható a Marosvásárhelyi Rádió Hangoskönyvek albumában.

Hirdetés