– Hova mész?
– Élelemért, mert mindjárt étlen halunk – így a szegény ember.
– Ne menj tovább egy tapodtat se, adok neked valamit, amitől olyan gazdag leszel, hogy nem ismersz soha szükséget. Itt ez a kicsi dió, ennek akármit parancsolsz, meglesz egyszeribe.
– De hát én cserébe mit adjak? Semmim sincs!
– Egyet se törődj – mondta az ördög –, azt add nekem, amit te nem tudsz a házadnál.
A szegény ember erősen gondolkodott, de az égvilágon semmi nem jutott eszébe, s így odaígérte. Avval az ördög át is adta a diót a szegény embernek. A felesége kérdi otthon, hogy hozott-e valamit enni, mert halnak éhen. Akkor a szegény ember elővette a diót, amit kapott.
– S ugyanbiza miért adta, mert hétszentség, hogy ingyen nem adta – szólt a felesége. Az ember elmondta, hogy csak annyit kért, amit a házánál nem tud. Arra kiáltozni kezdett a felesége, hogy gyereket vár, s így az kell az ördögnek.
– Hát akkor így történt! De most te kicsi dió, az én házam népének étel, ital, ruházat s minden bőven legyen! – parancsolta a szegény ember.
Úgy is lett, s a háznépe jóllakott a legfinomabb ételekkel. Aztán az ember azt parancsolta a diónak, hogy a kicsi háza helyett legyen szép kőháza, körülötte kertek, szép kaszálók s szántóföldek, mindenféle jószágok. Meg is lett minden, s gazdag ember lett a szegény emberből. Közben megszületett a gyermeke is.
Mikor a legjobban ment soruk, egyszer két öreg ember szállást kért tőlük. Adott is örömmel, ennük is. Vacsorakor a két öreg azt mondja, hogy tudják, eljön az ördög az éjjel a gyermekért. Azért jöttek, hogy megmentsék, így arra kérték az embert, hogy lefekvéskor tegyen az asztalra, az ablak mellé egy egész kenyeret.
A gazda megfogadta a tanácsot. Amikor legmélyebben aludtak, éjfél felé az ablak alatt megszólalt az ördög:
– Tudod, mit ígértél nekem, mikor az erdőben találkoztunk! Add ki most!
A háziak mind aludtak, de a kenyér megszólalt az asztalon, s azt mondta:
– Csak ülj veszteg odakint, várakozzál egy keveset, tűrj te is, mert én is eleget tűrtem, s várakoztam. Engem még az elmúlt esztendőben ősszel elvetettek a földbe, egész télen ott ültem s várakoztam, várakozzál te is. Mikor kitavaszult, akkor nőni kezdtem, s vártam, hogy nagyra nőjek, várj te is. Mikor az aratás eljött, horgas vassal nekem estek, levagdaltak, csomóba kötöttek, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Azután szekérre raktak, egy rúddal lenyomtattak, a faluba vittek, s várakoztam, várakozzál te is. Ott asztagba raktak, rámtapodtak. Onnan behánytak a csűrbe, valami összebogozott két darab fával, agyba-főbe vertek, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Onnan zsákba gyúrtak, malomba vittek, két keringő kő közé öntöttek. Onnan hazavittek, tekenőbe tettek, rám töltöttek valami sós vizet, s az öklükkel órákig gyúrtak. S akkor egy tüzes kemencébe behánytak, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Ott jól megsütöttek, meg is égettek, onnét kivettek, ide behoztak, nagy vaskéssel darabokra vágtak. No, látod már, hogy én mennyit tűrtem s várakoztam, tűrj s várakozzál te is.
Az ördög erősen bízott, hogy amint a beszédnek vége lesz, övé lesz a gyermek, de bizony nem így lett, mert éppen a beszéd végére megszólalt a kakas, s azontúl nincs neki hatalma. Elfutott, s hát így maradt meg a gazdának a legkisebb gyermeke. Hálálkodott is reggel a gazda a két öreg embernek. Azok pedig továbbálltak, s a gazda meg a felesége ma is bőségben él, hacsak a kicsi diót el nem vesztették azóta.
Magyar népmese, újramesélte Szabó Enikő meseterapeuta és mesemondó.
Megjelent a Nőileg magazin 2021. márciusi számában.
Illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Szabó Enikő: Utaskísérő ott, ahol a madár sem jár
Minden mese tanít valamit önmagunkról, másokról, a világról, ha megértjük az üzenetét – vallja a sepsiszentgyörgyi Szabó Enikő mesemondó és meseterapeuta, aki a Mutass jó példát! Újrakezdés programunkban néhány estére jókedvre derít meséivel.
