A nagyapa, Teleki Pál életútja, öngyilkossága, a szülei menekülése az országból, amikor a könyv főszereplője ötéves volt, szülei válása, a korai diákévek, és szép sorban a veszteségek személyi és egyetemes szempontból mind összefonódik valami sokkal nagyobbal. Mert az ifjabb Teleki Géza gróf, akiről ez az életrajzi mű szól, a világ sorsát is a vállán cipelte, az afrikai vadvilágét legalábbis biztosan.
A csimpánzokat kutatta egyetemista éveiben Jane Goodall-lal egyetemben, és őértük dolgozott egész életében. Védeni próbálta ezeket a csodálatos főemlősöket, az életterüket, a világukat.
Mert az ő világuk szorosan összefonódik az egész földkerekség állatvilágával. Minden mindennel összefügg, nemcsak Afrikában, hanem az egész bolygón. Nap mint nap állat- és növényfajok sokasága pusztul ki végérvényesen a Földön, és a folyamat megállíthatatlannak tűnik. Ez a tudat végig nyomon kísér bennünket olvasás közben. Szörnyű, borzalmas és ijesztő, ahogy az ember bánik az anyafölddel. Közben kibontakozik egy olyan életút, ami példaértékű lehet bárki emberfia számára. Hogy ez a sok minden, amit Teleki Géza gróf elért, a kutatása, a nemzeti park létrehozása Sierra Leonéban, a csimpánzok védelmében keresztülvitt törvénymódosítások, a rengeteg munka, amit ebbe fektetett visszavezethető-e arisztokrata származására? Kétségtelenül. A nagyapja, az apja, idősebb Teleki Géza mind tehetségesek voltak, a „nagy ember” megtestesítői. Felnéztek rájuk, vezetői szerepük természetes adottságukból fakadt, és az ezekkel járó felelősséget is úgy kezelték, mint ami a származásuk törvényszerű hozadéka.
Hulej Emese újságíró hosszú órákat beszélgetett Teleki Gézával, a könyv adatai tőle származnak, és bár a gróf nem érhette meg a megjelenését, a hagyatéka, az életrajz jelentősége felelősségre int. Hálás lehet az utókor, hogy megismerheti Teleki Gézát, az antropológust, az állatvédőt, és igen, az embert is.
Az utolsó órában vagyunk, vagy talán az utolsó utániban, és észre sem vesszük. Legalábbis túl kevesen figyelnek fel arra a pusztításra, ami a bolygónkon minden pillanatban végbemegy.
Fájdalmas olvasni azt az elkeseredést, ami az utolsó éveiben a grófot jellemezte.
Szívszorító, és igen, megkönnyeztet nagyon sok ponton a rengeteg szenvedés, aminek az emberiség kitette, és kiteszi mai napig az állatvilágot. Mert, ha kevesebben járnának állatkertbe, cirkuszba pedig egyáltalán nem mennének, ahol állatokat szerepeltetnek, akkor már sokat tettek azokért az állatfajokért, melyeket nyerészkedés céljából hurcolnak el a saját környezetükből. Érdemes elolvasni, és elgondolkodni azon, mi magunk mennyit tehetünk a környezetünkért, tiszteljük-e kellőképpen a növény- és állatvilágot ahhoz, hogy ne ártsunk? Ne szakítsuk le a védett virágokat, egyáltalán legyünk tisztában a védett növényekkel, állatokkal, bánjunk velük és az egész természettel kellő alázattal és tisztelettel, mert általuk létezhetünk mi is!
Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júniusi lapszámában jelent meg.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Élmény – Pamela Druckerman: Nem harap a spenót
Kivételesen nem szépirodalmi művet hoztam, kedves Olvasók, hanem valami mást, valami érdekeset, valami felettébb szórakoztatót, azoknak, akiket érdekel más nemzetek kultúrája, más népek nézőpontja, és esetleg szeretné tágítani a gyermeknevelésről alkotott elképzeléseit. Tudom, tudom, könyvből nem lehet gyermeket nevelni, én sem azért olvastam el ezt, és vágtam bele még pár ilyen jellegű olvasmányba, mert a lányaimat az olvasottak szerint szeretném nevelni, szó sincs róla.
