• Fotó: Benedek Helga
– Kint zuhog az eső és hideg van, idebent békés kávéillat, megannyi kész és félkész kerámia, színek, minták, jegyzetek… Milyenek a hétköznapok egy kerámiaműhelyben?
– A kerámiakészítés számomra egyfajta szabadságharc a külvilág zaja ellen. Nagyon szeretem a műhely csendjét, amikor elmélyülhetek egy-egy folyamatban, amikor egy grafittal rajzolt terv kerámiává formálódik. Természetesen
a kerámiakészítésnek nemcsak kreatív oldala van: a kivitelezés nehéz fizikai munka, és bár ebben is vannak segítőim, napi szinten igénybe vesz
ahhoz, hogy a nap végén elkészült, fotózható darabokról beszélhessek. Ennek ellenére végtelenül izgalmas számomra, hogy nap mint nap a konkrét fizikai munka valósága és a gondolatok könnyű szabadsága között egyensúlyozok.
– Milyenek voltak a kezdetek, azok a döntések, utak, amelyek elvezettek a kerámiához? Honnan indult és hol tart most az alkotói folyamatod?
– Maga a készség velem született, hiszen kisgyermekkorom óta mindig készítek valamit. Maga a kerámia a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolában szólított meg: amikor szakosodni kellett, a grafika, festészet és szobrászat mellett volt ez a lehetőség, és én intuitív módon választottam. Ahogy elkezdtem vele foglalkozni, tudtam, hogy szoros kötelék lesz: azóta is nagy szerelem, és mindig tud újat hozni, még mindig van ötletem, ami nincs kipróbálva.
– Hogy néz ki a munkafolyamata egy utazóbögrének, vagy akár egy apró fülbevalónak? Először a terv születik meg, és ha igen, útközben formálódik, alakul?
– Van, amikor egy forma hívja életre a rajzot, amivel később összekapcsolódik, és van, amikor fordítva. A vázlatfüzeteim tele vannak ötletfoszlányokkal, jegyzetekkel, amelyek várják a megfelelő pillanatot, hogy rákerüljenek egy-egy utazóbögre oldalára vagy egy faliképre. Ez egy oda-vissza ható játék, a gondolat és a forma egymásra találása.
Nemrég egy új módszerrel kezdtem kísérletezni: amikor még puha, formálható az anyag, apró darabkákat vések ki a felületből egy erre alkalmas szerszámmal.
Így egy, a fafaragásra emlékeztető, bordázott felületet kapok, amelyen rajta van az emberi kéz nyoma, hibája, esetlegessége. Itt arra törekedtem, hogy a kézművesség egyszerűségét, a kézi megmunkálás csodáját mutathassam meg ezzel a textúrával.
– Családi vállalkozásban, férjeddel közösen vezetitek a kerámiaműhelyt, annak minden velejárójával együtt. Hogyan fér meg az elmélyült alkotói munka mellett a marketingtevékenység, a weboldal működtetése, a vásárlókkal való kapcsolattartás, az anyagbeszerzés – és ki tudja, még mi minden?
– Ez az egyik legnehezebb láthatatlan küzdelem a kézműves létben. Amikor elkezded, azt hiszed, keramikus leszel, aztán rájössz, hogy valójában te vagy a beszerző, a vegyész, a marketinges, a fotós, az adminisztrátor és még a takarító is. Szerencsére nem vagyok teljesen egyedül, hiszen a Beart Ceramics családi vállalkozásként működik, így vannak feladatkörök, amelyektől sikerült időközben megszabadulni.
A kerámia készítése meditatív, jobb agyféltekés folyamat, amely csendet, lelassulást és elmélyülést igényel. A vállalkozásszervezés – számlázás, készletkezelés, eladás, adózás – azonban bal agyféltekés, precíz, strukturált és rideg.
Ez a rész nehéz nekem, és ebből próbáltam valamennyit átruházni, ami hatalmas fellélegzést jelentett. Azért így is sokféle dolog maradt, és iszonyatosan fárasztó egyik üzemmódból a másikba átkapcsolni, de tulajdonképpen ez az adminisztráció a szabadságom ára, és számomra létfontosságú az önrendelkezés. Ahogy sok más tárgyalkotónak, nekem is nehézséget okoz a határmezsgye az önazonosság és a piac között. Folyamatosan keresem azt a hangot, ami nem marketing-szagú, mégis elad. Nehéz helytállni a mai világban, mert fotózni kell, pedig inkább rajzolnál, posztot írni, amikor inkább olvasnál, de nem állhatsz le, mert ha nem csinálod, láthatatlan maradsz. Múltszázadiként és alkatomból adódóan is, ezt a részt igyekszem a lehető legvisszafogottabban csinálni, mert nem akarom, hogy görcsössé és erőszakossá váljon. Hiszek abban, hogy az antimarketingnek is van egy vonzereje. Van egy réteg, akik menekülnek a tökéletesre filterezett, algoritmus-szagú világtól, talán ők az én vevőim.
– Hogyan tudod egyensúlyba hozni az alkotói szabadságot a piaci kereslettel? Lehetséges egyáltalán?
– Mivel ez egy piaci alapon működő vállalkozás, nem lehet figyelmen kívül hagyni a vásárlói igényeket, de közben folyamatosan próbálom adagolni az egyszerűség, a visszafogottság és a csend szépségét is. A hosszú távú célom, hogy ne csak kiszolgáljam az ízlést, hanem kicsit formáljam is. Igyekszem nyitott lenni a visszajelzésekre, de nem mondok le az értékeimről, és ahhoz ragaszkodom, hogy mindig maradjon egy olyan alkotói rész is nekem, ami a rendelkezésemre áll.
– Mindegyik alkotásban benne vagy te is, de van-e időd olyan tárgyakra, amelyek kedvtelésből, nem megrendelésre születnek, hanem a te saját gondolatvilágodat jelenítik meg a kerámia nyelvén?
– Nagyrészt a megélhetésért folytatott munka dominál, de létfontosságú, hogy megmaradjon az a tér és idő, ami csak az enyém, és ahol minden elvárás nélkül alkothatok. Ilyenkor nem is a végeredmény súlya számít, hanem a szabadság, legyen az egy egyszerű rajz vagy egy apró ékszer, a lényeg a kötöttségek nélküli játék.
– Mit üzensz a kerámiáid által?
– A legfontosabb üzenetem a lassítás joga. Egy olyan világban, ahol minden az azonnal teljesült vágyakról és a figyelemért folyó versenyről szól, én a lassú időt választottam, és ezt is kínálom a tárgyaimon keresztül.
Hiszek abban és tapasztalom is, hogy egy ilyen felgyorsult világban is megmentheti a lelket a csend, a lassan végzett, önreflexív munka
és az irodalom, ami számomra egyfajta menekülőút a belső szabadságba. Amikor olvasok, megszűnnek a külső elvárások és kinyílik egy másik világ. Ezt a felszabadító érzést szeretném átadni egy-egy verssorral, szövegrészlettel, amelyeket az utazóbögrékre írok.
– Sokat emlegetett és fontos érték számodra a csend és a természet közelsége: hogyan kapcsolódsz ezekhez?
– Falusi környezetben élünk, a természet közelségében, ami jó alapja lehet egy kézműves tevékenységnek. Nem volt ez mindig így: gyakran éreztem ingerszegénynek ezt a környezetet, de pár éve eljött egy fordulópont, és ma már semmivel sem cserélném el ezt a csendet. Leginkább befelé figyelek, a munkára összpontosítok, a természet felé fordulok: talán ez hozta el a vágyat a tárgyaim egyszerűsítésére is. Meg kellett érnem rá, hogy a lassúság ne kényszer, hanem érték és belső igény legyen.
