A keresztény hagyományokban az óévből az újévbe való átmenet a téli napforduló körülre tehető. Egyáltalán nincs ez így világszerte, hiszen a perzsa kalendárium tavasszal, a kopt naptár ősszel, a muzulmán naptár pedig egy változó dátum szerint ünnepli az új évet. A lényeg mindben: az újrakezdés. Valami elmúlik, elmúlt és valami kezdődik. Azt szeretnénk remélni, sőt, előidézni, elősegíteni, hogy az újabb jobb legyen. Arra, hogy ezt hogyan csináljuk jól, számtalan mód adott már, de régi és új módszerek között gyakran nem is annyira éles a választóvonal. Nézzük végig, mi mindenre szoktak odafigyelni.
Csinnadratta, bumm, bumm, bumm
Az újévi zajcsinálás, legyen az petárda, tűzijáték vagy dudaszó, mélyen a néphiedelmekben gyökerezik. Ezzel akarták eleink elhárítani, elriasztani a rossz szellemeket – foglalja össze egyik írásában Barabás László néprajzkutató. A fényt pedig meginvitálni szeretnénk az életünkbe a sámánok kora óta. A karácsony környéki ünnepi kivilágítások ennek a hiedelemnek lehetnek az ükunokái. A nap- és évfordulást Csáváson mind a mai napig egy tüzes szalmakerék dombon való legurításával teszik emlékezetessé. A környező Bonyhán, Gógánban pedig szalmával megrakott égő gumikerekeket gurítanak le a falu melletti dombokról.
Újévi mosakodás
Az év első tisztálkodásának sok helyen tulajdonítanak különös jelentőséget. Aki korán kiment a kúthoz például, az bebiztosította magának az úgynevezett „aranyvizet” (Ismerős, ugye: aki korán kel, aranyat lel). De akinek nem sikerült időben merítenie a kútból,
az is növelhette az esélyeit a bőségre meg egészségre, ha a mosdóvizébe egy szép piros almát, illetve néhány pénzérmét tett.
Ma sem kopott ki az évkezdő megtisztulás jelentősége, sőt, az újévi szabadtéri fürdés sok helyen tömegrendezvénnyé nőtte ki magát. Hollandiában például több tízezren merítkeznek meg az Északi tengerben újév napján, a rómaiaknak a Tevere folyó van testközelben egy hűvös fürdőhöz. Magyarországon pedig egyenesen válogatni lehet: Nagymarosnál a Duna-parton, a Pécsi tóban, Orfűn, a Malom tóban, Szigligeten, a Balaton partján évente több ezer ember bújik ki a nagykabátból január elsején, hogy megmártózzon a jeges vízben. Ezeknek a rendezvényeknek inkább erőpróba jellege van – jegyzi meg Barabás László. Szerintünk az erőpróbában is van valami mitikus: úgy kezdeni az évet, hogy kilépünk a komfortzónánkból lehet egy arra irányuló erőfeszítés, hogy a régi „korlátainkat” hátrahagyjuk, és utat nyissunk az újnak.
Evés, ivás
Nem vagyunk mi babonásak, dehogy. Pusztán a lencse iránti lelkesedésünkből eszünk lencsét január 1-én, és viccből tesszük hozzá, természetesen, hogy ettől pénzünk lesz majd az új évben – hagyomány ugyebár, hogy gyerekkorunk óta mindig ezt ettünk. A malachús is javasolt, hiszen a feláldozott állat „kitúrja majd a szerencsénket” a föld alól is. A halakkal kapcsolatban pedig nincs megegyezés. A víz mellett lakók inkább szerencsének látják (elvégre pikkelyek vannak rajta). Az viszont, hogy pénzérmét sütnek a kenyérbe, süteménybe, kalácsba, aminek megtalálója jót remélhet az új évtől, a világ különböző pontjain gyakorlat. Mifelénk a dió, mák, fokhagyma kerül(t) rontások ellen az asztalra. És a dolgok megédesítésére nem árt egy csepp méz. Fogyasszuk bizalommal!
Mi megy ki és ki jön be
A klasszikus szerencseidézés ott kezdődik, hogy aki először belép a házba az új évben, az bizony férfi legyen. Lehetőleg barna hajú. Üres vedret ne hozzon. Január elsején a szemetet le ne vigyük, mert még a végén kidobjuk a szerencsénket. Kölcsönkérés, kölcsönadás, egyik sem kívánatos. Aztán vannak eltérő vélemények arról, hogy mi hoz szerencsét. Európában, német nyelvterületeken direkt összetörik a régi tányérokat, hogy a csörömpölés, cserepek elriasszák a rosszat, és helyet csináljanak a jónak. Mifelénk a repülő tányérok inkább a veszekedést jelképezik, és mint olyan, kerülendők.
