Hát a három fivér mit is tehetett mást, ment amerre a szemük látott. Mentek, mendegéltek, míg egy keresztúthoz nem értek, ott úgy egyeztek, hogy három esztendő múlva ugyanitt találkoznak, s akkor meglátják, ki mit szerzett. Így is lett.
A legkisebb fiú egy öregembernél szolgált. De becsületesen, hogy örökké jobban megcsinált mindent, mint ahogy mondta az öreg.
No de telt múlt az idő, s eszébe jutott, hogy haza kellene menni. Mondta is az öregnek:
– Öregapám, letelt a három esztendő, s el kell mennem. Kérem adja meg nekem, amit megérdemlek.
Az öregember fel is kelt, elővett háromszáz aranyat, három diót, s letette az asztalra.
– Na, fiú, ha a pénzt elveszed, tudd meg, nem adom tiszta szívből. De ha elveszed a diót, azt tiszta szívből adom.
A fiú azt gondolta magában: ,,Amilyen tiszta szívből én őket szolgáltam, ha olyan tiszta szívből találja adni a diót, akkor azt veszem el.” Mondja is a fiú:
– Na, maradjon békével, öregapám! Elveszem a három diót, mert azt tudom, tiszta szívből adja.
Ment a fiú a keresztúthoz, s összetalálkozott a testvéreivel. Kérdik is egymást, ki mit kapott, mutassa meg. Testvérei elővették a sok aranyat, ő pedig a három diót. Kezdték szidni a testvérei, hogy három esztendőt három dióért szolgált. Elzavarták, hogy ne egyszerre menjenek haza, mert ha édesapjuk meglátja a három diót, nem állja meg szidalom nélkül.
A kicsi bement az erdőbe, megvárta, míg testvérei előremennek, majd ő is elindult utánuk. Mentében megéhezett, de étele nem volt. Egy kúthoz ért, s azt gondolta magában: ha nincs mit egyen, legalább igyon. De mi jön eszébe? Törjön csak meg egy diót, megeszi, arra csak jobban esik a víz.
Elő is veszi a diót, de mikor megtöri, megrémül. Csorda juh kezdett kifolyni belőle. Csengettyű a nyakukban, de annyi volt, hogy nem is tudta megolvasni! ,,Ej – gondolta magában –, van mivel édesapámhoz hazamenjek.”
Az úton eszébe jutott, hogy még egy diót meg kéne törni. Mikor azt is megtörte, marhák kezdtek kifolyni belőle, s ökrök. Legutoljára egy szekér, két szép ökörrel befogva. Felült a szekérre, a juhok s a marhák, mintha parancsra tennék, olyan szépen ballagtak utána.
Közel a házhoz eszébe jut a harmadik dió is. ,,Törjem csak fel ezt is, ne vigyem épen haza.” Abból meg egy világszép leány szállott ki. Mikor a fiú meglátta, úgy megörvendett, azt se tudta, hol van.
Mikor a másik két testvér hazaért, éppen csak megmutatták az aranyat, ki mit kapott, hát csak megérkezett a kisebb is. Egy esztena juhval, egy csorda marhával, s egy szép leánnyal az ökrös szekéren. Megijedt a két testvér, mikor meglátták, hogy honnét kapta ő azokat, mert mikor elváltak, csak három diója volt.
– Ugye, mondtam én nektek, hogy azt tiszta szívből adták. Nem lehet, hogy az ember csak a pénznek örvendjen. Abból a három dióból kelt ki minden, amit itt láttok. Most kacagjatok, ha tudtok!
Elindult a másik két testvér is, hogy megkeressék az öreget, akinél szolgált, de sem az öreget nem kapták meg, sem ők nem tértek meg többet soha.
Kisebb öccsük otthon maradt, s eltartotta édesapjukat is haláláig. S ő maga máig is él, ha meg nem halt.
Magyar népmese, újramesélte Szabó Enikő meseterapeuta és mesemondó.
Megjelent a Nőileg magazin 2020. novemberi számában.
Illusztráció: Shutterstock
