Mobil a suliban: tiltsuk, tűrjük, támogassuk?

Míg Nick Gibb oktatási miniszter ki szeretné tiltani a brit iskolából az okostelefonokat, és a franciák még 2018-ban törvénybe foglalták sulis jelenlétét, addig Magyarországon nincs egységes álláspont ezen a téren. Erdélyben hasonló a helyzet: a szülők egyik része megengedő, a másik harcol ellene. Vajon kinek van igaza, és hogy lenne jobb? – ezt kutatjuk.

A 3027/2018-as hazai oktatási törvénymódosítás értelmében a telefonok használata tanórák alatt csak az óraadó tanár engedélyével lehetséges – a szülők egy része az okostelefonok használata ellen küzd, a másik fele pedig egyszerűen a gyerek kezébe adja a készüléket. Mit tegyünk: tiltsuk, tűrjük vagy támogassuk az okostelefon használatát? 

Van egy igen nyomós érv, ami a mobiltelefon mellett szól: a szülő/gyerek biztonságérzete. 

Egyedül jár az alsó tagozatos gyerekem iskolába és tudnom kell, hogy beért, minden rendben van, illetve hazaért. Ez mindenképp a telefon mellett szól, de nem elégséges. A célnak megfelelne egy gombos telefon is, amit a gyerek könnyedén megtanul használni. De nem ez a bevált szokás. A probléma ott kezdődik, hogy a gyerek kezébe nem  „buta”, hanem okostelefon kerül, ami sokkal többet tud, mint a telefonálás és erre nem volt felkészülve sem az iskola, sem a szülő. 

Miért támogassuk az okostelefon használatát az iskolában?

Interaktív oktatás. Indokolt az okostelefon használata a gyereknek, ha az eszközzel rá tud csatlakozni az iskola wifi hálózatára és interaktív oktatásban vesz részt, melynek szerves része az okos kütyü. Ez egy ideális eset képe, erre számos próbálkozás van világszerte és jó hír, hogy léteznek olyan platformok, amellyel az oktatók előkészíthetik interaktív óráikat. Nálunk ez egyelőre gyerekcipőben jár. 

Tematizálás. Ahelyett, hogy elbagatellizálnánk a digitális világ létezését, jobb lenne tematizálni azt, és az iskolában az okostelefonok használatának előnyeiről és veszélyeiről kellene beszélni. Például tanulhatnának a gyerekek az internetes zaklatásról (cyberbullying), a közösségi oldalak felelősségteljes használatáról, mindarról, ami okostelefonjaikról elérhető. Ugyanakkor a fake news, a kamu hírek dömpingjében az oktatók arra is bátoríthatnák a gyerekeket, hogy kérdőjelezzék meg az információkat, és inkább ellenőrizzék le több forrásból az olvasottakat.

Miért ártalmas az okostelefon használata az iskolában?

Hirdetés

Mozgáshiány. Az iskola ideje alatt gyerekeink a legtöbb időt ülve töltik. Ha okostelefont adunk a kezükbe, fennáll annak a veszélye, hogy még azt a tíz perc szünetbéli mozgást is elvesszük tőlük.

Nem kívánatos tartalmak. Amikor a gyereket iskolába visszük, akkor az intézményre bízzuk őket. Ha csak egy gyereknek van a zsebében okostelefon, és a szülei nem tették meg a szükséges biztonsági intézkedéseket az eszközön, a világ legjobb oktatója sem tudja a gyereket megvédeni a nemkívánatos tartalmaktól, vagy attól, hogy egyik szerencsétlen pillanatát kamera rögzítse, és valaki azt a nyilvános térbe engedje.

Amíg a tanintézményekben hiányosságok vannak az információtechnológiai- biztonság területén, amíg az alsó tagozatos gyerekek bármilyen tartalomhoz hozzáférnek korlátozás nélkül, addig szerintem az okostelefonnak otthon a helye. És nem árt, ha a szülő átnézi a biztonsági beállításokat, amivel megfelelő keretek közé tudja terelni a gyerek digitális szokásait.

Kiemelt kép: Shutterstock