Soha nem követtem a normákat!

Hétköznapi ruhája a lovaglónadrág és csizma, egy nagy kiterjedésű farmon él, ahol a napok jobb részét állatok gondozása és idomítása tölti ki. Kemény, határozott csajnak ismertem meg Ferencz Katalin lovas szakértőt, akivel Kotormány melletti tanyáján találkoztunk.

Hatalmas termetű, fehér szőrű, fején fekete foltos kutya a portaszolgálatos. Pireneusi masztiff, intelligens, bátor, az idegenekkel szemben szigorú házőrző. A járása könnyed, mintha nem a téli fagyos földön, hanem mohán járna. Nem ugat – teljes mértékben tisztában van vele, hogy termete önmagában is figyelemfelkeltő, megállásra kényszeríti az embert. Nem először járok Ferencz Katalin lovastanyáján, felkészültem erre a fogadtatásra, megállok. A kutya közelebb jön hozzám, fél méterre tőlem leül. Várunk.

 – Gyere hátra! – kiált az istállók felől Kata, jelt ad a kutyának is.

Az országúttól három kilométerre, a mezőn talált rá erre a területre. A lovas tanya és a Csíkszeredától Brassó felé futó országút közötti sávban kaszálók és szántóföldek pihennek hópokróc alatt, a gazdasági épületek mögötti dombon túl pedig a kotormányi házak kéményének füstje látszik. Majdnem egy kilométert kell innen menni a legközelebbi szomszédig, van, akit ez zavarna, de Kata a lovak igényeit vette figyelembe, amikor megvásárolta a földet. A tizenöt hektáros területen kaszálók és legelők vannak, ideális hely a karámok, a szabadtéri pálya kijelölésére, felállítására. A birtokon összesen ötezer négyzetméteren van épület, ez a panzióként működő lakóházon kívül egy istállót és egy fedett lovaspályát jelent. Kata a fedett pályán épp egy lovat szoktat a futószárhoz.

– Hároméves csikó, a gazdája az ország másik feléből hozta ide, hogy betörjem, tanítsam. Nem foglalkozott vele senki, meg kell szoknia az ember közelségét. Nézd, milyen szép a szügye! A járása, testtartása. Hó, kicsike! Úgy, ügyes vagy. Lassíts! – dicséri a lovat.

A kiképzőistállóban kilenc ló van bértartásban: az állatok gazdái akár több évre is itt hagyják a lovaikat, és szerződésben rögzített havi díj ellenében Kata biztosítja a teljes ellátásukat és az idomításukat. A farmon korszerű körülmények között, négyszer négy méteres, szalmás alommal kirakott bokszban vannak az állatok, jó minőségű szálas takarmánnyal és igény szerint abrakkal táplálják őket. A díjugrató versenyzőként számos sikert elérő Katának saját versenylovai is vannak, így az istállóban minden reggel összesen tizenhat ló, köztük néhány csikó várja az ellátását. Láthatóan kényelmesen érzik magukat, a bokszok önitatóval és nyalósóval vannak ellátva, ami pedig a legfontosabb, hogy napközben szabadon mozoghatnak a kilenchektáros, villanypásztorral bekerített legelőn. Társaságuk is akad, időként egy-egy macska bukkan fel az istállóban, most éppen három is lustálkodik egy szénabála tetején, de a három házőrző kutya is gyakran ellenőrzi a lovakat.

Közben végéhez ér a csikó reggeli átmozgatása, Kata rövidebbre fogja a futószárat, megvárja, hogy a ló tempót váltson, megnyugodjon, megálljon. Dicséretként jobb kezével hosszan végigsimít a ló nyakán, kétszer-háromszor megpaskolja a szügyét. Mosolyog, láthatóan örömet jelent neki a munka.

Megugrotta az álmát

– Tíz éve élek itt. Azelőtt külföldön dolgoztam, a megtakarított pénzemet hazaküldtem. Gondoltam, majd befektetem valamibe.

– Eleve a farm megépítése volt a cél?

– Vágytam rá, de sokáig nem hittem el, hogy saját farmom lehet. Csak abban voltam biztos, hogy lovak közelében fogok élni.

– Mit adnak neked a lovak, amit mástól nem kapsz meg?

– Közös cél felé haladok velük úgy, hogy közben megértjük egymást. Az emberek nagy részét az érdek mozgatja. A „lovasok” sem jelentenek feltétlenül kivételt. Csalódtam már tanítványomban is, azt hittem, mindketten ugyanazt akarjuk, ugyanazért küzdünk, edzünk, aztán kiderült, hogy nem.

– Na jó, de a normák, a konvenciók ? A családalapítás?

– Mindig tudtam, hogy mit akarok: lovakkal foglalkozni. Csak azért, hogy ne legyek egyedül, nem tartottam fenn egy kapcsolatot. Nem vagyok magányos. Ha akartam volna, már lenne gyermekem, nincs. Így van ez jól.

Hirdetés

– A hozzád legközelebb állók, például a szüleid hogy fogadták a döntésed?

– Megértenek. Elfogadják, hogy a farmon érzem jól magam, és ennek lehet, hogy az az ára, hogy nem lesz családom. Soha nem követtem a társadalmi normákat, semmit nem teszek azért, mert azt illik, mert úgy kell. A saját értékrendemet követem, és nem érdekel, hogy ehhez mások mit szólnak.

A munka az, amit végezni kell

Kata ideje nagy részét télen a hússzor negyven méteres fedett pályán tölti, korán reggel elkezdi a nyers, hároméves csikók átmozgatását, futószáras idomítását, aztán előkészíti a pályát délutánra: traktorral felpuhítja a pálya alapjául szolgáló, textíliával kevert homokot – a textíliát azért kell a homokba keverni, hogy az télen ne fagyjon meg.

A boronálást követően különböző szélességű és magasságú akadályokat állít fel, az adott ló tudásának megfelelő díjugrató akadálypályát készíti elő. Egy fiatal lány, Boróka segít neki mindebben, egy ekkora farmon azonban sok munka van, aminek az elvégzéséhez férfikézre és -erőre lenne szükség. A lovastanya lassan tíz éve működik – az itt megforduló munkások pár hét alatt beleuntak a lovakkal és a farmmal járó feladatokba, ezért Kata sokszor maradt magára. Megszokta hát a váratlan helyzeteket, megtanult traktort vezetni, kaszálni, takarni, bálázni.

– Más nincs, én kell a munka mellé álljak, és mindegy, hogy az éppen szénacsinálás vagy ganézás. Mindent kell tudnom. A férfiak, akik idejönnek dolgozni, meglepődnek, hogy egyedül vezetem a farmot, aztán azon, hogy minden géphez értek, a ló lábát is megtartom patkoláskor, ha kell. Volt már olyan munkásom, aki nálam tanult meg traktort vezetni és lovat patkolni is.

Annak idején az építkezésnek is egyedülálló nőként fogott neki, és ahogy visszaemlékszik, idő kellett, amíg a mesteremberek és ő is alkalmazkodott ehhez a helyzethez.

– Nem kérdezték meg a véleményem. Más csempét raktak le, mint amit kértem, mert úgy döntöttek, nem értek hozzá. Először hallgattam, aztán a következő esetnél már nem.

– Mennyi időd van csak magaddal foglalkozni?

– Nem sok, pedig a versenyek után az izomzatomnak szüksége lenne a pihenésre, regenerálódásra. Nagyon szeretek főzni, de arra is alig van időm, mondjuk, most éppen van a hűtőben leves, másodiknak csirkepaprikás. Azt nem is mondtam, hogy negyven tyúkom is van. Le kellene vágni őket, de nincs, aki segítsen – nevet.

Nem hétköznapi életforma, amit Ferencz Katalin választott magának. Az együtt töltött idő alatt azonban megfigyeltem, hogy az arca akkor ragyog igazán, amikor a lovai között van, neveli, okítja és babusgatja őket. Büszke rájuk, mindent megtesz a jólétükért, a fejlődésükért. Ők jelentik számára a családot, és ott érzi igazán jól magát, ahol ők is.

Fotó: Mihály László

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2019. januári lapszámában jelent meg.