De ugye lesz egy házam! Majd a következő két évben talpra állítom magam. Amit egyévnyi embertelen erőfeszítésnek számoltam, mostanáig másfél lett.
Jól gondoljátok meg, mennyit tudtok adni magatokból egy birtokért!
Újabban nagyon sokat panaszkodom. Teljesen olyan lettem, mint az az újdonsült anyuka, aki semmi egyébről nem tud beszélni, csak a gyereke fejlődéséről – na képzelj el engem pont így a házról beszélni! Emelik a lógó orrom az ismerősök, elismerik, hogy igen bátor vagyok, és közben csak én tudom, hogy hány filmet tudnék szánalmas és sírvanevetős jelenetekkel megtölteni az új mindennapokból. Minden reggel úgy ébredek, hogy nem tudom, merről érkezik majd a gyomorszájon ütés, és felállás után hányfelé szakadva kell megoldanom hatalmas rejtélyeket. Alzheimer kizárva – az agyam elég edzett, az biztos!
Néha még tudom élvezni, hogy az eddig számomra ismeretlen mesterségek működésével ismerkedem, és az anyagok különféle, persze nem szokványos felhasználásával.
Kőműves, kovács, asztalos, víz- és gázszerelő, villanyszerelő, ács, kertész és a sort lehet folytatni, eddig ennyifélét használtam. És van még a buldoexkavátoros.
Ezt el is mesélem. A mosolyod mellett az vigasztal majd, hogy biztos vagyok benne, hogy te is kerültél már hasonló helyzetbe.
A gáz- és vízvezetékeket újra kell fektetni az udvaron, be kell kerülniük egy aknába, a gáz a kerítés mellé. Kiderül az is menet közben, hogy ide legalább 60 centi széles árok kell, a mélységét nem tudjuk, mert oda már stratégia kellene… Decemberben még épp nincs megfagyva a föld.
És jön a szerelő, illetve néha jön, teljesen máskor, mint ahogy azt megbeszéltük, beviharzik, ugrál kettőt, megszakérti, és „nem lehet ezt így megcsinálni” alapon el is viharzik.
Ez több alkalommal, értsd: két hónapig zajlik. Alapvetően nem lehet tudni, mit hova, hogyan, mivel, és talán már azt sem, hogy kivel kell szerelni. Megkaparásszák a földet, nem találják a csövet, amit a házból vezettünk ki egy korábbi vízvezeték-szerelővel, akinek a munkája persze nem ér semmit, csak hátráltat. (A 2. számú szerelő munkája sem sokat ér a 3. számú szerelő szemében – csak bírd szó nélkül, mosolyogva visszanyelni, amit mondanál mindenikről.) Érdekes egyébként, ahogyan egyik mester a másik munkáját teljes mértékben lehúzza, és nemcsak az azonos mesterséget űzők, hanem mindenki ért mindenkinek a munkájához alapon.
Kiderül, hogy akkor ide kell egy buldoexkavátor. Az ásással egy időben az ugribugri szerelőm is ott kell legyen. Párhuzamosan kell dolgozzanak.
Nem tudom, hány nő olvassa ezt a cikket, de azért hadd említsem meg gyermekkorom néhány jelenetét: Zsuzsika babázik, levágja a baba haját. Zsuzsika megeteti a fémpingvint – gondoskodik az ellátásáról. Zsuzsika kuckót épít – azért figyeld meg, nem új keletű ez a mai projekt sem! Zsuzsika németet tanul, hegedűórára jár. Zsuzsika hatszor új ruhába öltözik – óránként! Zsuzsika kamaszként olvas, hangversenyre jár, táncol… És most ilyenekkel bajlódom, hogy ásunk buldoexkavátorral.
Életemben nem láttam ilyen szerkezetet. Ha fel is figyeltem rá korábban – mert milyen szép egyenletesen van sárgára festve –, attól még helyzetben azért nem látom, a kertemben, a fák között.
És telefonál Zsuzsika, hogy holnap reggel 9-re jöjjön Lajos a buldoexkavátorral.
Lajos megérkezik. Áll a kapu előtt. Az utcáról néznek: kicsi, vékony, gyermekarcú nő kiszáll az autóból, lóg a kabátja, az autó ajtaját gombról, majd kulccsal bezárja, kettőt morog hozzá. Jó reggelt! Az ezután következő párbeszédet nem biztos, hogy hitelesen fel tudom idézni, de valami olyasmi jön ki belőle, hogy maga nem tudta, mekkora ez a gép? Hogy ennek a kupájával két ásással a teljes udvart felássuk, de mégsem lehet, mert nem tud forogni kapun belül? Mit forogni! Nem tud bemenni az udvarba!
Hát magának nem mondta senki, hogy mekkora egy buldoexkavátor?! És itt vannak a fák!
Másik jelenet, amikor hosszú csöveket próbálok beszuszakolni az autómba. Megvettem egyet, befér kicsit hajlítva. De 35 hova fér be?! Levetkőzöm, felállok a szekérre, próbálom leemelni a cuccot, amit be kell fértetni az autóba. Most azonnal. Mert tízre már máshol kell lennem, szóval addig ki kell vinni a házhoz. És akkor kezdődik: nyögök, húzom, kínlódom, bemegy. A következő adag is bemegy. A harmadiknál a tehetetlenségtől hangosan morgok, sírok és röhögök magamon egyszerre, a parkolóban már mindenki nézi ezt az eszelős nőt. De persze nem segít! Már fel sem veszem, mindent megoldok.
Azért kettőnek valamivel könnyebb lenne. Az őszülés is.
Kiemelt kép: Shutterstock
