Mert van-e bosszantóbb dolog az éretlen málna szedésénél? Megfogod, de nem akar leválni, meghúzod, leszakad, nemcsak a gyümölcs, hanem a szár is. Teheted le a csuprot, hogy megszabadulj a szártól. Az íze pedig? Savanyú és keserű, s tapintása nyelveden még szőrös is!
És van-e bosszantóbb a túlérett málna szedésénél? Véletlenül hozzáérsz a növény szárához, s már csak úgy potyognak le a gyümölcsök a földre. Gondolod magadban, nem szúrsz te ki velem, felveszlek csak azért is, az enyém vagy. De ahogy ujjad közé fogod, kicsurran a leve, s minél inkább szorítod, annál inkább semmivé lesz.
Valami édeni öröm akkor szedni a málnát, amikor málnaérés ideje van. Az a piros egyszerűen utánozhatatlan, az az illat mennyei, az az íz gyönyörűséggel tölt el.
Nem hiába olvasunk a Bibliában is oly sokszor arról, hogy mindennek rendelt ideje van, hogy a helyén mondott szó olyan, mint az arany, hogy mindent megpróbáljatok, de a jót megtartsátok, hogy tartsátok be a rendet, hogy ne hágjátok át a szabályt, és ne reméljetek szőlőt a tüskebokortól. Amikor majd újabb szent vallásos szövegeket fogunk elfogadni útmutatóul, javasolni fogom a következő mondatot: a málnát málnaéréskor szedd! Óvakodj a korai szürettől, és ne várd meg, míg a málna túlérik!
Eszembe jutnak gyermeknevelésem eddigi buktatói, azok a groteszk pillanatok amikor túl korán követeltem bizonyos dolgokat gyermekeimtől.
Ha egyéves, álljon fel, és járjon, ha kétéves beszéljen, és végezze a dolgát a bilibe, három évesen értse meg, hogy el kell mennem, mert hív a szolgálat, ne kapaszkodjon a palástomba.
Értse meg, hogy a kisebb testvérnek is adni kell, sőt legyen neki több esze, több belátása. (Mit érthetett szegény ötévesen azalatt, hogy belátás?) Értse meg, hogy a pocsolyába nem ugrunk bele, hogy a havat nem esszük meg, a forró kályhát nem tapogatjuk meg, a pénzt be kell osztani, és a szomszédtól nem kérünk enni.
A minap pedig azon kaptam magam, hogy könyörgök a legkisebbnek, aki már tizenéves, hogy jöjjön velem egy templomi ünnepélyre. Bezzeg, amíg kicsi voltál hányszor elálltad az ajtót, bezártad, eldobtad a kulcsot, hogy ne menjek el? És hány harangzúgásnál mondta a második gyermekünk, hogy én csak azért viselem el a harangokat, mert anya szereti azokat, de az én fülemet sérti.
Ígértem tíz lejt, húszat, aztán euróra tértem, mert újra át akartam élni az élményt, hogy a gyermekeim – vagy legalább az egyik – velem akar jönni, még akkor is, ha én szolgálatra megyek.
Végül fizetés nélkül mellém szegődött. De a könyörgés pillanatában a túlérett málna villant fel előttem, ahogy ujjbegyeim között szertefoszlik, s leve becsurog a tenyerembe, mintha azt suttogná, túl késő, barátom, túl késő...
Remélem, az Isten megadja, hogy jövőre is megérhetem a málnaérés idejét. Jobban fogok figyelni, ígérem, magam leszek az aranyhal. Addig is igyekszem úgy szeretni gyermekeimet, ahogy egy normális anya kell szeresse felnőtt és majdnem felnőtt gyermekeit. (Van normális anya?) Remélem, hogy könnyen és épen fognak a málnaszemek a tenyerembe, majd a csupromba kerülni. És remélem, hogy nem sietem el azt, amihez idő kell. És azt is, hogy nem kések le arról, amihez időben kell odaérjek.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Székely Kinga Réka: Házimunka. Levesfőzés.
A húslevest ünnepi ételként ismertem meg gyermekkoromban. Számomra ma is az. Nem tartozik a gyorsételek közé. Marhahúsra és tyúkhúsra lehet főzni, de én manapság szeretem vegyítve, többféle húsból, helyesebben húsos csontból főzni.
