Nem vagyok katolikus. Sem különösebben vallásos neveltetésű. De a székelyföldi templomok hűvös csendjében olykor megrendülök. S tudom, nincsenek véletlenek.
Felnőttként voltam először a csíksomlyói búcsún, néhány évvel ezelőtt. Akkor munka miatt mentem, a Magyar Televízió híradójának és az MTI-nek kellett tudósítanom az eseményről. Loholtam, izgultam, pörögtem, hogy: jaj, a hatalmas forgalmi dugóban majd időben hazaérek-e Udvarhelyre, elkészülök-e a tudósításokkal koraestig.
Csak a magyar- és a székely himnusz alatt ömlött az eső, a Szűzanyát dicsőítő éneknél már ragyogó napsütés lett. A hívők szerint Mária, a magyarok védőszentje, ilyenkor lemossa bűneinket. Megtisztulunk.
Néhány százezer magyar és nem magyar, zarándok és átutazó, többségben és kisebbségben élő magyar.
Gyengék, kicsik vagyunk, de az Isten szeretete vigasztaló – hirdette Böjte atya, az akkori ünnepi szónok. Bízzatok! Az Istenben bízó ember diadalmaskodik – hangsúlyozta a szerzetes.
Nagyon kellett sietnünk, hogy időben elkészüljünk az esti híradóba tervezett tudósítás megírásával, vágásával, kiküldésével. A szakadó eső azonban tönkretette a kameránk elektronikáját, a gép meghalt, a kazetta, amire filmeztünk, beszorult. Nagy ijedtségemben sírni kezdtem. Felhívtam a kameraszervizest. Azt mondta, tegyem fűtőtestre, hajszárítóval melegítsem, amint kiszárad – 3-4 nap múlva – kijön majd a kazetta is belőle… Sápadás, pánik, sírás ismét. Hogy lesz így esti híradó? Három órám volt már csak, 50 kilométeres utam és minimum egy órányi munkám vele. Ráadásul, hogy a stressz még nagyobb legyen, az MTI is rendelt egy videoriportot a búcsúról.
Aztán egyszer csak különös gondolat kapott el. Az, hogy a Szűzanya megmutatta: hiába a rohanás, az erőlködés, a végtelen stressz.
Ha ő nem segít, ebből nem lesz tudósítás aznapra. Figyelmeztetett? Nem tudom, de akkor annak vettem. Hogy álljak már le az örökös kapkodással és rohanással. Legalább pünkösdkor, és a szent helyen.
Ne sírjunk, imádkozzunk! – ugrott be már az autóban Csaba testvér beszéde. Hirtelen ötlettől vezérelve a velem utazó operatőrt s annak feleségét csendes imádkozásra kértem. Pánikszerűen jómagam is hosszas imába kezdtem…
Két órám volt már csak a híradóig, hazaértünk. 4 perc múlva a kamera feltámadt, a kazetta kijött belőle. Az esti híradót elértem, s az MTI is megkapta a kért munkát.
A csíki tévés kollégák két nap múlva, hétfőn hívtak fel azzal a kéréssel, hogy küldjünk nekik képanyagot a búcsúról, mert a kamerájuk elázott, s azóta sem jön ki a kazetta belőle…
Fotó: Barabás Ákos/Csíksomlyó, 2019
