Van, aki azért jótékonykodik, mert ez számára természetes. Van, aki számítóan cselekszi a jót, elvárja, hogy ezt viszonozzák. Van, aki ezzel imponálni akar. Van, aki rossz lelkiismerete miatt jótékonykodik. Van, akit bánt a társadalmi egyenlőtlenség. De sokan vannak olyanok is, akik a túlvilági megváltás reményében cselekszik a jót.
Ha a jótékonyság intézményes formáit nézzük, akkor a civil szervezetek azok, amelyek a leggyorsabban tudnak reagálni a közösségi problémákra. Az utóbbi öt-tíz évben térségünkben is érezni lehet a vállalkozások társadalmi felelősségvállalását.
Csáki Rozália
Mérhető az adakozókedvünk. A Charity Aid Foundation (CAF) tíz éve méri globálisan a jótékonysági indexet. Három kérdés alapján készülnek a felmérések: 1. Segítettél egy idegennek? 2. Adományoztál pénzt jótékonysági célra? 3. Önkénteskedtél egy szervezetnek?
2018-ban a pénzadományozás fejezetnél 144 ország közül Románia a sereghajtók közt, a 91. helyen szerepel.
Nemrég a CAF jubileumi kiadványa egy 128 országban végzett elemzését összesítette, amelyből kitűnik, hogy a jótékonykodás szorosan összefügg a gazdasági helyzettel, a kultúrával és a vallási szokásokkal.
Úgy vélem, a jótékonykodásban is a (cél)tudatosság vezet eredményre, az erőforrások megfelelő felhasználására, ez pedig sokak életét alakíthatja pozitívan. (Csáki Rozália, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatója)
Az önkéntességről
Miért lesz valaki a diákévei alatt önkéntes? – kérdezik tőlem sokszor. Hiszen nem jár érte fizetés, jutalom. Szerintem máshonnan kellene megközelíteni ezt a témát. Az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam az önkéntes munkáim során, hogy önként tenni, adni (és nem csak a feleslegből) nem egy bizonyos közösség feladata, hanem az életünk állandó része kellene hogy legyen, életforma vagy legalábbis olyan szokás, amire bizonyos időközönként időt szakítunk. Azért jelentkeztem egy civil szervezethez, mert azt éreztem, annyi időm és energiám van, hogy jutna belőle oda is, ahol szükség van rá. Cserébe pedig egy olyan, nem is várt érzelmi feltöltődést kaptam, amit nem lehet pénzért megvenni.
A szociális szféra sokkal változatosabb feladatokat tartogatott, mint amire számítottam. Volt dolgom gyakorlatilag minden korosztállyal, újszülöttektől idősekig, betegektől fogyatékkal élőkig, vezettem csoportokat, taníthattam, beszélgettem olyan emberekkel, akikkel valószínűleg másképp sosem találkozhattam volna. Tágult a látóköröm, és megértettem, hogy az sem mindegy, hogyan segítünk. Fontos, hogy ott tegyük, ahol, és úgy, ahogy szükség van rá. Gyakorlati tapasztalatokat is szereztem, beleláthattam a civil szervezetek működésébe, hogyan küzdenek a létjogosultságért, hogy milyen feladatok és nehézségek állnak egy rendezvény lebonyolítása mögött, hogyan lehet hatékonyan csapatban dolgozni.
Dimén-Varga Fanni
Az önkéntes közösség nagy előnye, hogy különböző emberekből épül fel, a segíteni akarás és a tettvágy az, ami közös bennük. Így aztán, azontúl, hogy tökéletes közeg a kapcsolatteremtésre, mindenki azon a területen segítheti a közös ügyet, amihez a legjobban ért, a különböző nézőpontok pedig megkönnyítik a problémák megoldását. A legerősebb élményem az önkéntes munkáim során talán az volt, amellett, hogy sosem kételkedtem abban, hogy az így szerzett tapasztalatoknak folyamatosan hasznát fogom venni, hogy bármilyen területen, életkorban, bármilyen háttérrel, lehetőségekkel vállal az ember önként munkát, szükség van rá, és a legapróbb gesztusnak is van eredménye, valaki mindig hálás érte.
Miért lesz valaki a diákévei alatt önkéntes? – kérdezik tőlem sokszor. Hiszen nem jár érte fizetés, jutalom. Szerintem máshonnan kellene megközelíteni ezt a témát. Az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam az önkéntes munkáim során, hogy önként tenni, adni (és nem csak a feleslegből) nem egy bizonyos közösség feladata, hanem az életünk állandó része kellene hogy legyen, életforma vagy legalábbis olyan szokás, amire bizonyos időközönként időt szakítunk.
Azért jelentkeztem egy civil szervezethez, mert azt éreztem, annyi időm és energiám van, hogy jutna belőle oda is, ahol szükség van rá. Cserébe pedig egy olyan, nem is várt érzelmi feltöltődést kaptam, amit nem lehet pénzért megvenni.
A szociális szféra sokkal változatosabb feladatokat tartogatott, mint amire számítottam. Volt dolgom gyakorlatilag minden korosztállyal, újszülöttektől idősekig, betegektől fogyatékkal élőkig, vezettem csoportokat, taníthattam, beszélgettem olyan emberekkel, akikkel valószínűleg másképp sosem találkozhattam volna. Tágult a látóköröm, és megértettem, hogy az sem mindegy, hogyan segítünk. Fontos, hogy ott tegyük, ahol, és úgy, ahogy szükség van rá.
Gyakorlati tapasztalatokat is szereztem, beleláthattam a civil szervezetek működésébe, hogyan küzdenek a létjogosultságért, hogy milyen feladatok és nehézségek állnak egy rendezvény lebonyolítása mögött, hogyan lehet hatékonyan csapatban dolgozni.
Az önkéntes közösség nagy előnye, hogy különböző emberekből épül fel, a segíteni akarás és a tettvágy az, ami közös bennük. Így aztán, azontúl, hogy tökéletes közeg a kapcsolatteremtésre, mindenki azon a területen segítheti a közös ügyet, amihez a legjobban ért, a különböző nézőpontok pedig megkönnyítik a problémák megoldását. A legerősebb élményem az önkéntes munkáim során talán az volt, amellett, hogy sosem kételkedtem abban, hogy az így szerzett tapasztalatoknak folyamatosan hasznát fogom venni, hogy bármilyen területen, életkorban, bármilyen háttérrel, lehetőségekkel vállal az ember önként munkát, szükség van rá, és a legapróbb gesztusnak is van eredménye, valaki mindig hálás érte. (Dimén-Varga Fanni)
Kiemelt kép: Shutterstock
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2019. decemberi lapszámában jelent meg.
