Ha a napi ügyes-bajos dolgokra gondolok, egy kedves történet jut eszembe, amit egy zen szerzetes mesélt: valahol keleten egy templomban a tanoncok naponta lejegyzték, hogy mi bosszantotta őket a nap során, mire haragudtak, miért kerültek konfliktusba, mi az, ami rossz érzést, bosszúságot keltett bennük. A feladat az volt, hogy egy hónap távlatából vegyék elő a jegyzetet, nézzék át a listát, majd húzzák ki azokat, amelyeket utólag jelentéktelen, értelmét vesztett problémának tekintenek. (Amikre sokszor mi is úgy gondolunk vissza évek távlatából, hogy mekkora hülyeség volt azon vesződni, veszekedni, vitatkozni.) A legtöbb esetben alig maradt pár bejegyzés. Ami viszont maradt, egyértelműsítette, hogy azzal dolga van az illetőnek – egy elakadás, valaminek az elengedése, egóból ragaszkodás valamihez, és még sok egyéb magyarázat lehet. Gyakran jut eszembe ez a történet, de még nem vettem rá magam, hogy ezt a feladatot elvégezzem, pedig egy jó önismereti játék is lehet.
De miért is fontos az önismeret a novemberi témánk kapcsán? Mert az elengedéshez is megkerülhetetlen:
önmagunkkal kell szembenézni, amikor valamitől/valakitől el kell válni, túl kell lépni dolgokon, ragaszkodáson, tanulnunk kell magunkról, ami nem is olyan könnyű feladat.
Szeretteink halála a legnagyobb veszteség, amit megélünk, és most nem is erre gondolunk az elengedés kapcsán – de azt is érintjük. Ebben a lapszámunkban elsősorban nem végérvényes veszteségekről és azok elengedéséről beszélünk, hanem azokra a helyzetekre fókuszálunk, amelyek élettapasztalatainkat gyarapítják, és fejlődési lehetőséget kínálnak számunkra. Helyzetek, melyek az elengedés által tanítanak.
[caption id="attachment_66377" align="aligncenter" width="335"]
