Nagy élvezettel vetem bele magam én is ezekbe a parfümillatú történetekbe. Bár tévét nem nézek, tudom, hogy nem vagyok esélytelen, ha Paulinák, Rosalindák, Esmaraldák és más csacska angyalok szívéről kell fellebbenteni a fátylat, értem én ezeket, tudom a történetüket, hiszen én magam is hasonló filmek szereplője vagyok, ezért szívesen kapcsolódom be olyan megbeszélésekbe, amelyek szívtiprók és áldozataik bonyolult cselszövéseit vagy ártatlanul vérző szívek reménytelen vergődéseit firtatják. Hát az, amelyikkel megszökött, nem ennek a másiknak volt a korábbi férje?
És az a jóképű doktor hogy lehet ennyire aljas, hát nem kötelezi őt a hippopotámuszi eskü, hogy a páciensei lázát ne a bájdorongjával mérje, na? Az anyósa mit mind üti bele az orrát, ’sze tőle megszökött még a macskája is, miért nem engedi a fiatalokat, hogy élvezzék a vagyont?
Van egy kiváló, nem filmstúdióból lopott történet, hanem olyan jó forró délutáni, falusi, sorozatnézős, amikor az egész szomszédság és rokonság begyülekezik a hűvös elsőházba, a képernyőbe lógó csipkét felhajtják gondosan, és befogják a végét a kékeszöld muranói üveghal alá, hogy a látványban ne zavarjon.
Megy a film és az élet kissé lennebb csúszva, valami Glória éppen el akarja lopni a pampák királyának fejéről a glóriát, és lent a hírsávban fut a szöveg arról, hogy szökésben van egy fegyveres katona, akit elhagyott a szeretője. Szerelmi őrületében veszélyes lehet, és a hatóságok országszerte nagy erőkkel vadásznak rá, így a szelíd pampák és a sötét erdőmélyek egyszerre szállítják a szüszpanszot a kis szobába.
A szobában az egyik szemfüles unoka közvetít is hangosan:
– Elfogták a szökevényt, le van fegyverezve, viszik már a börtönbe.
A nagymama mereszti a szemét a tévére, csókolóznak vadul a fiatalok, ahogy kell. És ekkor rosszallóan kifakad az öreg hölgy:
– Nem szégyelli magát az ilyen?! Nézzünk oda, te...! Most kapták el, és még van kedve csókolózni?!
korábban írtuk
Szász-Bányász Anna: Városon nincs semmi keresnivalóm
„Senki nem lát úgy, mint Bányász Anna” – mondja egy Annáról szóló kisfilmben férje, István. És milyen igaza van. Nagyon sajátos, egyedi látásmódja van Szász-Bányász Anna fotográfusnak, amit fotóin látunk, az maga az élet.
