Ilyen állapotban nem csoda, hogy nehéz megszólalni, hiszen levegőt is alig kap az elgyengült lény. Vagy lány... majdnem mindegy. Pedig a fiú már majdnem hebegett volna valamit, amikor a lány elfordult, hiszen érezte, hogy az arca hamuszínét vörösre festi az erekbe tóduló izzó láva. Aztán majdnem egymás mellett foglaltak helyet, még a térdük is majdnem összeért, de amikor rádöbbentek, hogy az érintés robbanásveszélyes, és lüktető erőket korbácsolna tajtékzó és mohó hullámokká, akkor majdnem egyszerre rezzentek össze és kapták maguk alá a lábukat.
Majdnem elkérték egymás telefonszámát, így mindennap előfordult, hogy majdnem felhívták egymást, és hosszan beszéltek arról, hogy kivel mi történt aznap, hányszor gondoltak szüntelenül a másikra, és hányszor szünetekkel tarkítva. Majdnem egyszerre suttogták egymásnak, hogy „hiányzol”, de ha nem, akkor esténként kéz a kézben majdnem kisétáltak az öreg platánfák alá, és a kövér árnyékban ilyenkor majdnem elcsattant egy-egy forró csók. Egyszer aztán egy hosszúra nyúlt csók majdnem elvette az eszüket, hiszen tudvalévő, hogy majdnem olyan izgatottságot okoz, hogy az ember már nem is a saját, hanem a mások ajkát harapdálja. Ennek az lett az eredménye, hogy a komoran bólogató platánfák alatt majdnem teherbe esett a lány.
Így nem csoda, hogy kis idő múltán majdnem csaptak egy lakodalmat, ahová majdnem mindenki hivatalos volt. Ezek a lagzik nem olyan mulatságos dolgok, azért, mert majdnem mindenki leissza magát a sárga földig, és ízléstelen módon azzal ijesztgetik a fiatalokat, hogy majd nem olyan lesz az élet a mézeshetek után, mint a platánfák alatt, de esetünkben az élet erre majdnem rácáfolt. A lány majdnem életet adott egy gyönyörű csöppségnek, úgy, hogy még az apuka is majdnem fogta a kezét a szülésnél, de aztán jobbnak látta, ha elájul, hogy vele is foglalkozzanak a nővérkék.
Innen kezdve nem is jutott idejük másra, csak egy másra s valamicske egymásra, tehát mondanom sem kell, hogy még most is boldogan volnának, ha azok a fránya majdnemek mind-mind elfogynának.
korábban írtuk
Székely Kinga Réka: Megeszi a hűséget az elvágyódás, a szükség, a hóbort, az étvágy
A házasság virágos mező, mely minden tavasszal pompába öltözik, bár minden ősszel elhullik virága. A házasság sok araszos jég a téli patakon. Ő most úgy őrködik a házasságban, mint a boltívbe fagyott, egyre csak olvadó jég a patak fölött.
