Ficánkolt szegényke eleget, hogy közelebb kerüljön a felszínhez, ahol a sárga nap sugaraiban fürdőzhetne, de ritkán jutott ő el abba a szoláriumba. Egész áldatlan nap a vízalji kis kertjükben kellett moszatokat gyomlálnia vagy békalencsét válogatnia, illetve ami még rosszabb, hínárokból kellett kerítést fonnia, hogy kordában tartsa kitörési kísérleteit. Tudniillik az alvilági hitvese állandóan ott bóklászott a közelben, és igyekezett vele összedörgölőzni, mert csak két dolog érdekelte igazán, az ívás és az ivás. Ez a halfickó pedig nem volt aranyból, mert ő nem vergődött annyira, nem cicomázta magát, többnyire csak hátúszásban lazsált, tehát elég lazac volt, de amikor összecsaptak a hullámok a feje fölött, és ez gyakran előfordult, akkor inkább lement mélyebbre, egyet inni a tó fenekére, mert ott majdnem minden töményes. Persze ott lett volna a drága és temérdek kristálytiszta víz, de
Tátogták eleget neki ott ivászat közben a halcimborák, mindenféle alkeszegek és alkohalak, amikor ócsárolta az aranyos kis feleségét, hogy „ne fesd a partra azt a dögöt, mert itt hagy, és nélküle halott lennél, örülj, hogy csak hal vagy!”. De nem értett ez a víz alatti szép szóból, sanyargatta szegény aranyhalacskát, aki olykor annyira elkeseredett, hogy még az is megfordult a fejében, hogy horogra akasztja magát, de mivel okos halacska volt, ezt a tervét egyre csak halogatta. És jól is tette, mert sejtette, hogy nem ő fog elpusztulni, hanem a remény hal meg utoljára, és emberére is akadt, pontosabban egyiknek a hálójába, aki szépen kihúzta volna a csávóból, de sajna, az is fennakadt a hálón, mert körülötte lebzselt. Most éppen ívásra adta a fejét, mert elúszott az ivásra szánt áramlat, így ketten vergődtek a szárazon, férj és feleség, fölöttük pedig egy tenyereit dörzsölő, vigyorgó szegény ember.
– nevetgélt a szegény ember, és azzal egy suhintással lecsapta a lazac fejét, mintha csak tudná, hogy fejétől büdösödik a hal.
Már éppen arra készült, hogy kezet emeljen az aranyhalra is, amikor az megszólalt:
– Hallod-e, te szegényember! Ne siess megölni engem, hiszen ma már minden bizonnyal lazacot fogtok vacsorázni, légy inkább úriember!
– Nem hiszek én a mesékben, nem foglak visszadobni – dünnyögte az ember –, de hallgatlak.
És láss csudát, aznap este a szegény ember felesége kapott ajándékba egy gyönyörű akváriumot egy kis beszélő aranyhallal, együtt gyertyafénynél lazacot vacsoráztak, és a szegény ember a gyertyaoltást követően megkapta a feleségét is. Egyéb kívánság?
korábban írtuk
Meztelenség a családban – Szégyenlősség, otthoni minta, média és test
Meztelenül jövünk a világra, majd takargatni kezdenek, és egy életen át többnyire „beöltözötten” jelenünk meg. De mi van otthon? Mi tapad a meztelen bőrünkhöz és magához a meztelenséghez? Beszéljünk róla pőrén és tabuk nélkül!
