Még néhány lépés a sáros, csúszós, kapaszkodó erdei ösvényen és kijut az erdő sűrűjéből. A tisztáson égbe meredő sziklafal állja útját. A szikla tetején ott ül Ő, egy fűszálat rágcsálva, lábát lóbálva, picurka kis mosollyal a szája szögletében.
– Megjöttél? Vártalak!
– Meg. Nyakig sárosan!
– S nincs víz, hogy megmosakodhass?
– De van. Több is a kelleténél.
– Akkor miért panaszkodsz? Örülj, hogy van néhány óra, amikor nem esik az eső, és ilyen szép erdei túrákat tehetsz!
– Nem lesz vége már ennek az esőnek!
– De vége lesz. Mindig vége lett.
– Jó, hogy látlak, Atyám! Annyi, de annyi kérdésem van, amelyekre nem találom a választ!
– S muszáj neked minden kérdésre tudnod a választ?
– Gondolkodó lénynek teremtettél. Nem azért, hogy keressem az összefüggéseket?
– De. Mindent azonban nem kell értened, tudnod meg végképp nem. Ez nem a te dolgod!
– Annyi mindent hallok, teljesen össze vagyok zavarodva. Már nem tudom, mit higgyek, bármi igaz lehet, és annak az ellenkezője is.
– Kételkedsz, tehát gondolkodsz. Ez már egy járható út. Ezen haladj tovább!
– De úgy szeretném tudni az igazat!
– S ha én most elmondom neked a teljes igazságot, akkor boldogabb leszel?
– Hát… legalább tudom, hogy hányadán állunk.
– A kérdésemre válaszolj, ne beszélj mellé: boldogabb leszel?
– Ööö… Azt hiszem, nem.
– Na, gyere szépen, ülj ide le mellém, pihenj meg egy kicsit! Zaklatottnak tűnsz.
– Nem érek rá, mennem kell, rengeteg dolgom van még! – kapaszkodik azért fölfelé.
– Miért gondoljátok, hogy mindig úton kell lenni, állandó mozgásban, szüntelen valamit tevékenykedni, tenni, alkotni, csinálni kell, megállás nélkül? Nem. Néha csak nézelődni kell, gyönyörködni a világban,
amit oly tökéletesre teremtettem, és semmit nem csinálni. Gyere! Látod? I relax and I do nothing!
– Neked könnyű! Te már megalkottad életed főművét, s már angolul is jól tudsz, te pihenhetsz! De mi… – huppan le lihegve mellé a nedves kőre.
– Nyugi van, ennél jobbat ti már úgysem tudtok!
– Nem, de azért annyi szenvedés, gond, baj van még ebben a világban!
– Mire gondolsz?
– Hát erre a nyavalyás vírusra, például.
– Mondd csak, most már néhány hónapja tart a pandémia: csak a rosszat hozta a te életedbe, semmi örömöt nem találtál az ürömben?
– De. Az az igazság, hogy így tudtam végre néhány hónapig kiszabadulni az évtizedek óta tartó rutinból, amelyből egyébként esélyem se lett volna. Ez jó volt. És elég hosszú ideig tart ez az őrület, hogy utána jó legyen ismét visszazökkenni a már megszokott hétköznapokba, rutinba. Sokkal több időt töltöttem a családommal, a hobbimmal, mint az előző években bármikor. Serdülő lányom néhány hónap alatt érett gondolkodású, felnőtt nővé lett. És a párom… Előbb munkanélküliként az összeomlás szélére sodródott, majd megnyílt előtte a szakmai kiteljesedés útja azzal, hogy kapott egy sokkal, de sokkal jobb állást, mint amilyen azelőtt volt.
– Na látod! – cirógatja meg a fűszállal az arcát.
– Meg aztán most itt van ez az árvíz!
– Mi van vele? Árvizek mindig voltak.
– Igen, de nem ekkorák.
– Na, emlékeztesselek az özönvízre?
– Jó, de évszázadok óta nem voltak ekkora árvizek!
– Ez a ti nagy bajotok!
Felcímkéztek mindent: a „legszárazabb év”, „a legmelegebb nyár”, a „legnagyobb árvíz”, aztán szörnyülködtök és paráztok.
Árvizek mindig voltak és lesznek is. Nézz le innen a magasból! Mit látsz? Milyen a megáradt, rohanó folyó?
– Mint egy kis patak.
– Na, látod?! Fel kell mászni a hegyre!
– Azt akarod mondani, hogy vonuljak el a gondtól, bajtól és csak szemlélője legyek a dolgoknak? Emberek százezrei maradnak lakás, termény nélkül, egy élet munkája ázik szét néhány nap alatt!
– Szó sincs erről!
Menj, töltsd a homokzsákokat, építsd a gátat, lapátold a vizet, mentsd a menthetőt, segíts, ahol csak tudsz teljes erődből!
– De az egész világot nem tudom megmenteni!!!
– Az nem is a te kompetenciád! – komorodik el.
– S ha újabb gondok, bajok jönnek, mit csináljak?
– Menj feljebb és feljebb a hegyen!
– Azonban az út tele van kidöntött fákkal, legördült sziklákkal!
– Mindig van egy járható ösvény, csak meg kell találni!
– És ha felérek a hegy csúcsára, ahonnan már nincs tovább?
Ám erre a kérdésre már nem kap választ. A meleg kőről, ahol még az előbb Ő ült, leheletnyi pára száll fel. És ebben a pillanatban, napok óta először, a felhők mögül hirtelen előbukkan a Nap.
Kiemelt kép: Shutterstock
