Szerelem – minden szinten

Van egy amerikai televíziós valóságshow, néha ottfelejtem magam előtte. Arról szól, hogy amerikai középkorú férfiak és nők náluk húsz évvel fiatalabbakkal ismerkednek az interneten és alakítanak kapcsolatot – a férfiak többnyire ukrán és orosz fiatal lányokkal, a nők legtöbbször fiatal arab srácokkal. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin februári számában jelent meg.)

Mindig is érdekelt a pszichológiája annak, hogy alakulhat-e ki szerelem külsejükben és korukban egymástól nagyon eltérő emberek között. S még mielőtt gondolatban kiabálni kezdenétek velem, hogy a belső értékei miatt szeretünk egy embert, elmagyarázom. Egy képzőművész jó barátommal sokat beszélgettünk erről, és az ő véleménye az volt, hogy őszinte kapcsolatot csakis a mi szintünkön lévő másik emberrel tudunk kialakítani. Ez a szint pedig nemcsak a belső értékekre vonatkozik, hanem a külsőre is. Tehát szép a széppel, szerényebb külsejű pedig hozzá hasonlóval kell, hogy próbálkozzon. Szerinte, ami nem ilyen kapcsolat, az hazugság, s valamilyen érdeken alapszik. A barátomat képzőművészként érdekelte a szépség, az arányosság. Érdekes vitáink voltak a témában. Sok mindenben nem értettem vele egyet, abban viszont igen, hogy el kell jutni oda, hogy egyáltalán vonzónak találjunk valakit, s ehhez kell a kinek-kinek igény szerinti külső. Utána viszont már másról szól minden. Ott már az ész, a vagányság, a humor, a kémia térfelén dől el a szerelem. És akkor már arról szól a történet, hogy meg tudom-e szerettetni magam. Hogy van-e elég önbizalmam, vagyok-e elég erős elhinni, hogy szerethető vagyok. 

Szerencsés, aki véletlenül, mázlistán megtalálja azt, akit szeret és aki őt viszontszereti és elfogadja. Akkor kétszeresen nyert ügye van. Mert egy jó szerelem képes arra a csodára is, hogy saját magunkat elfogadjuk és szeressük.

Utóbbi nélkülözhetetlen a teljes boldogsághoz. Erről szól aktuális Egyensúly rovatunk is: a Body positivity mozgalomról, a test elfogadásáról. 

„Megváltoztatni mást nem tudsz, viszont ha változol, akkor elkezd változni ő is. A másik dolog pedig, hogy egymásnak szabadságot kell adni” – mondja a Közelről rovatunk egyik szereplője arról, hogy mitől működhet jól egy kapcsolat évtizedeken át. 

Itt vannak hát a Nőileg februári kulcsszavai: elfogadás, szabadság. Hogy igent tudjunk mondani a szerelemre. 

S hogy mi a sorsa a valóságshow-beli amerikaiaknak? Hát ott többnyire kiderül, hogy a barátomnak van igaza… 

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

A februári Egyesnúly rovatunkban a Body positivity mozgalomról beszélgetünk kultúrakutatóval, illetve kommunikációs szakemberrel – kiderül, mekkora hatása van az influenszereknek abban, hogy önmagunkat szeressük. Olvass bele itt.
Friss lapszámunkat alább kérheted: