Nem kis meglepetésünkre előtérnyi cipő és egy teljes szobányi ruha fogadott minket, mikor meglátogattuk az énekesnőt. Kíváncsiak voltunk, hogy mi szerint válogatja ki a szettjeit a színpadra egy pörgős koncertszezonban, valamint, hogy a kamerák előtt hordott ruháit hasznosítja-e még a hétköznapokban?

Nem okozott csalódást: bár sok esetben „újrahasznosítja” a gönceit, ritkán látni ugyanabban a kompozícióban. „Bevallom, van amikor hosszabban ácsorgok a polcaim előtt, miközben a szekrény tartalma sorban a földre kerül, de végül mindig sikerül a rongyokat összepárosítani, és úgy elkészülni, hogy jól érezzem magam a végeredményben.”
Outletek, turkálók: kincseket rejtenek
Bár sokan, követve az amerikai popsztár-trendeket, azt hihetik, hogy támogatók és reklámruhák tömkelegéből válogatva állnak színpadra a zenészeink, nálunk azért ez még nem így működik. Lívia beismerte, hogy hatalmas gardróbja sem két nap alatt épült ki, több éve folyamatosan gyűjtögeti a darabokat. „Természetesen vásárolok új ruhákat, és rendelek innen-onnan, viszont a kedvenc lelőhelyeim a turkálók és outletek. Szeretek különlegesebb, egyedibb szettekbe bújni és a fast fashion hálózatok erre nem igazán adnak lehetőséget” – fedte fel a titkot.
Hangsúlyozta, hogy nagyon ritkán vál meg bármitől is, hisz ha nem is hord valamit akár évekig, az úgyis előbb-utóbb ismét divatba jön, feldobva kiegészítőkkel és párosítva új darabokkal ismét színpadra valóvá varázsolható. Annak ellenére, hogy színpadi szettjeit újragondolva többször használja, a hétköznapokban ezeket a ruháit sosem viseli. „Ezért különlegesek” – szögezte le. Lívia azt is beismerte, hogy brandek, márkák, reklámok nem befolyásolják a vásárlási vagy öltözködési szokásait.

„Sosem érdekelt egy márka specifikusan, ha megtetszik egy darab a válfán, nekem nem szempont, hogy neves dizájner munkája, vagy egy névtelen szabóé, amíg „működik”.”
Öltözködési tanácsadó helyett vannak a fiúk
Van amikor dögös rockercsaj, van amikor sziporkázó színbomba, máskor az egyszerű nadrág-pulcsi kombóval áll színpadra. Ezt mi befolyásolja? Saját bevallása szerint jórészt a hangulata, no meg a csapattársai. „Nagyon sokszor a fiúk választanak nekem ruhát.

A Dal-ban viselt tütüs ruhám is ők szúrták ki, miután több ruháról kifejtették a nemtetszésüket. Videóklippekben is gyakorta viselem az általuk kiválasztott darabokat” – fejtette ki. Azt is elárulta, hogy volt példa rá, hogy a fiúk hangot adtak annak is, hogy mennyire nem díjazták az „outfitjét”. Kíváncsiak voltunk, hogy fordítva működik-e, Lívia ad-e a srácoknak tanácsot? A válasz egyszerű: nem. „A fiúk, ők a fiúk… ők felhúznak egy fekete farmert és kész is a színpadi ruha. Kevesebb gondot kell ők erre fordítsanak.”
Cipőkből sosem elég
A ruhák mellett cipőkből is impozáns garnitúrája van Líviának. Elmondása szerint, mikor dolgozni megy is előbb kap elő egy tűsarkút, mint egy futócipőt. „Volt rá példa, hogy a kedvenc sárga magas sarkúm tönkrement a videóklip-forgatás alatt, ezért a fiúk kárpótlásul másik cipővel leptek meg” – mesélte.

Kiderült azért az is, hogy bár most a színpadon áll, forgatásokra jár, de a ruhák iránti szerelme korábban kezdődött, a gyűjtögetésben csak egy újabb okot ad számára a gyakori megjelenés.
Fotók: Suciu Cristian