Szolidaritás

– Na, helló, csajok! Mizújs veletek? Huh, képzeljétek, kibuktam teljesen a tegnap. Van egy fickó, aki egy ideje már stíröl. Jóképű, nem mondom, olyan alfahím típus. Összefutottunk párszor az utcán, meg múltkor a koncerten, és mit mondjak, fel is dobta az estémet, amikor észrevettem, hogy követ végig a szemével. Izgi volt, na! Aztán másnap kapok egy üzenetet a Messengeren tőle; hogy honnan tudta meg a nevem, nem tudom… (Cikkünk a 2018-as Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)

Hogy izgató voltam abban a pirosban, és megkaphatná-e a számomat. Itt egy kicsit lefagytam, mert én nem gondoltam annál tovább a dolgot. Jó, hogy szólóban vagyok most, de nem válaszoltam még semmit… Aztán este a színházban újra összefutottunk a bejáratnál, miközben a kedves kis felesége kezét fogta. Először csak egy kis kerek, molettebb barna nőt láttam mellette, aztán realizáltam, hogy nem molett az a nő, hanem terhes! Kábé 6-7 hónapos lehet. Basszus! Mi a francot akar ez a pasas?! Elképzeltem, hogy szerencsétlen nő otthon küszködik a hányingerrel, striáival, egyre hatalmasodó pocakjával, este lefekvéskor biztos, hogy nem combfixes partiról álmodik. S ez a fickó, ahelyett, hogy a felesége pocakját simogatná, itt fűzöget engem, s ki tudja, még hányat.

Hát, én szeretek hódítani, csajok, tudjátok, de ez már nekem is sok. Szegény nő! Nem lennék a helyében…

– Hát, képzeljétek, tegnap délelőtt levittem a gyerekeket a játszóra, gondoltam, legyen a levegőzés is letudva. Nagyon rossz passzban voltam, reggel felálltam arra a nyamvadt mérlegre, s persze semmi nem ment le a 10-ből, hogy a franc enné meg azt a hülye diétát! S erre mi kell még a teljes nyomorúsághoz, belibben a játszótérre az a szőke maca a nádszálvékony, áramvonalas testével, talpig sminkben, beállított frézával, mintha most lépett volna le egy címlapról. Hát nem verhet ennyire az Isten! Jött a gyerekével, aki akkora forma, mint az enyém, a nagy.

S leült mellém a nő, hogy jobb legyen. Én ettől olyan ideges lettem, éreztem, mindjárt belenyomom a homokozóba. Aztán elkezdtünk kínunkban beszélgetni: hogy egykorúak a gyerekeink, örül, hogy talált itt játszótársat a fia, hozott valami kekszet, megkínálná a fiamat is, ha engedem, csak nem hozott nedves törlőt. A kicsi közben felébredt, elkezdett üvölteni, így ki kellett vegyem egy kis vigaszszopira.

Egyszer csak azt veszem észre, hogy szipog a nő. Ránéztem, sírt. Úgy megdöbbentem, még a tejem is leállt, ejsze…

És elmondta, hogy nagyon szeretett volna még gyereket, sok gyerekről álmodozott lánykorában. De egy fél éve, daganat miatt, el kellett távolítsák a méhét. Biztonságból, azt mondták… Nem tud belenyugodni, úgy érzi, megőrül, amikor csecsemőt lát. Még levegőt is elfelejtettem venni, zavaromban visszanyomtam a kicsit cumival együtt a babakocsiba. Reggel úgy terveztem, csak egy kicsit maradunk, semmi ebédem nem volt otthon, de nem tudtam ezt a nőt otthagyni. Két óra múlva csak felálltunk, én egy papírzsepire leírtam a számomat. Mondtam, akár éjjel 2-kor is hívhat.

Kiemelt kép: Shutterstock