- Honnan ered a könyvszereteted?
- Amikor én voltam gyerek, még nem úgy működött a világ, ahogyan ma. Az olvasás az egyik fő kikapcsolódási lehetőségünk volt, de nehéz volt jó könyvekhez hozzájutni, így az olvasmányok felértékelődtek a szemünkben, valami elérhetetlen utáni vágy, állandó sóvárgás érzése és annak kielégítése is kapcsolódott hozzájuk. Emlékszem, hogy az alsó Bethlen negyedben néhány évig működött egy könyvesbolt. A nyitás napján már reggel óriási sor volt az üzlet előtt, és igazából a tömeg miatt, aki kapta, marta alapon vásárolhattuk meg a könyveket, nem volt arra idő, hogy megnézzük, mi került a kezünkbe. Rendszeres könyvtárlátogató is voltam, a rendszerváltás után még irodalmi táborban is részt vettem. Mégis, a középiskola befejezése után először matematika szakra felvételiztem, és el is végeztem az első évet. Azonban az irodalom iránti rajongásom csak nem akart alábbhagyni, így végül Szegeden kötöttem ki, magyar nyelv és irodalom szakon.