Kívülről egyáltalán nem tűnik különlegesnek Suttyák András és Tóth Piroska tornyai háza, viszont aki átlépi a küszöbét, az benyit a múltba, megtudja, hogyan éltek elődeink. A kiállított anyag helytörténeti kollekciónak is beillik, darabjait magánszorgalomból gyűjtötte a házaspár. Habár eleinte egy hétvégi ház kialakítását tervezték, végül úgy döntöttek, hogy kár lenne kidobni a családból örökölt eszközöket, régi bútordarabokat, és berendeztek egy parasztházat, ahol megtalálható egy kis szelet a régi szobából, konyhából, udvarból, a mezei munkával kapcsolatos szerszámoktól a benti használati eszközökig rengeteg tárgy. Mindössze egy szobát, konyhát és fürdőszobát tartottak meg saját használatra, hiszen márciustól decemberig a házban élnek.
Tágas udvar kicsiny, de hangulatos nyári konyhával
Elsőre egy nádkúp ragadja meg az ember szemét, amit jelképesen helyeztek el az udvaron, a kezdetekre utal, a náddal fedett színre, ahova az első munkaeszközöket elhelyezték, meséli a mindig mosolygós Tóth Piroska. Eredeti formájában visszaállították a régi gémeskutat, tyúkólat és karámot építettek. Nem hiányozhatott a kemence és a kicsiny nyári konyha sem, amely deszkából készült, és cseréppel fedték be. Minden zuga a régi paraszti világ hangulatát árasztja. „Úgy rendeztük be, hogy minden kéznél legyen” – magyarázza Piroska, majd sorra veszi az itt található bútordarabokat és konyhai eszközöket. A csikós sparhelt, a zöld kredenc, a dísztányérok és falvédők mellett a katlan fölé olyan régi konyhai szerszámok kerültek, mint a kolbásztöltő, a paradicsompasszírozó, a tök- és káposztagyalu vagy a zsírkeverő kanál.
Tágas udvar kicsiny, de hangulatos nyári konyhával
A házigazda büszkesége a zsúfolásig teli szín. A szíj- és hámvarró szerszámoktól a kézi kukoricavető gépen át a régi faköszörűig van itt minden, amit a hajdani tornyaiak használtak. „A különféle eszközöket mesterségek szerint csoportosítottuk. Meggyőződésem, hogy az utolsó vonatot értük el, hogy még ezeket a tárgyakat megmenthetjük, ezért nagy öröm számomra, ha egy-egy régi darabot sikerül felújítani” – mondja Suttyák András, aki külön büszke arra, hogy a régi berendezések többsége ma is működőképes.
Visszatekintés a régmúlt időkre
„Könnyű volt berendezni az udvart, a meglévő szülői ház átalakítása viszont körülményesebb feladat volt” – magyarázza Piroska, de megpróbálták úgy elképzelni a ház felosztását, hogy az tükrözze a régi parasztházakét. A hosszú oszlopos gangról belépünk a folyosóra, amelyet két részre osztottak. Az egyik végében kapott helyet a konyha stelázsival és kredenccel.
Itt tárolják a különféle konyhai használati eszközöket, darálókat, mozsarakat és a nagymamától örökölt konyhai mérleget is. Kedves emlék fűződik szinte valamennyihez, a múltról mesélnek, hangsúlyozza Piroska, miközben előveszi a vetélőt, és leül a szövőszékhez. Működik ez is, akárcsak a rokka. Mindkettő a folyosó másik végében áll, ahol egy kisebb munkaszobát alakítottak ki.
Mielőtt átmennénk a tisztaszobába, azaz a tulajdonképpeni hálószobába, a falon megpillantunk néhány régi fényképet és dokumentumot, köztük a Marczibányi család címerét. „Amikor valaki bejön és meglátja a berámázott dokumentumokat, óhatatlan, hogy ne meséljünk a családról. Marczibányi Lőrinc felvidéki katolikus magyarokat és szlovákokat, illetve svábokat telepített Tornyára, de a család nevéhez fűződik a helyi katolikus templom felépítése is” – mondja Piroska, aki igazi lokálpatriótaként szívesen feleleveníti a régmúlt időket hangsúlyozva, hogy a különböző kisebbségek mindenkor megértésben éltek Tornyán.
A kisebbségek békés együttélését érzékelteti a hálószoba is, ahol román, magyar, szerb és roma népviseleti ruhák fogadják a betérőket. „Itt őrizzük anyukámnak az esküvői hálószobabútorát, hiszen akkor az volt a divat, hogy a lányok nem mehettek férjhez, amíg meg nem volt a hálószobájuk” – meséli Piroska.
A szobában találjuk édesanyja csatos imakönyvét és a dédnagyszülők rokkáját is, valamint azt a régi bölcsőt, amelyben a családfő nagymamáját ringatták. Főhelyen, az ágy fölött lóg a feszület, amely András nagybácsijának a keze munkája. A vetett ágytól a parazsas vasalón és neccelt csipketerítőn át a családi fényképekig valamennyi tárgyi emlék az alföldi népi kultúrát idézi. De az asztalra került egy régi iránytű is, amelynek érdekessége, hogy csatján egy fülbevaló található.
„Ez az iránytű megjárta az első világháborút, egy tornyai magyar katona zubbonyán lógott. Amikor a katona háborúba indult, a felesége emlékbe odaadta neki a fülbevalóját” – meséli András, akinek szinte minden darabhoz van egy-egy személyes története.
Értékmentés és a múlt tisztelete
Vendéglátóink többször hangsúlyozzák, hogy otthonuk nem múzeum, hanem élő tájház, a rendszeresen érkező vendégek megtöltik élettel, hiszen szívesen bekapcsolódnak a háztáji munkákba, és kipróbálják a különféle régi berendezéseket. „Nekünk itt vannak a gyökereink. Az egyszerű parasztember igenis alkotott, és az alkotását meg kell őrizni. Ezt kár lenne csak úgy kidobni. A családtagoktól ránk maradt tárgyak a szívünkhöz nőttek, valamikor bekerültek a sufniba, most pedig büszkén mutogatjuk őket” – vallja Piroska.
Mivel mostanra számtalan darabot gyűjtöttek, házuk kissé zsúfoltnak tűnik, ám minden szegletében érezni lehet a törődést és a múlt iránti tiszteletet, meleg és nyugodt stílust tükröz. A házigazdák bíznak abban, hogy egyszer sikerül majd támogatást szerezniük nagy álmuk megvalósításához, egy olyan ház megépítéséhez, amelyben helyet kaphat gazdag gyűjteményük.
Fotó: Kiss Bea
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. októberi lapszámában jelent meg.
