ARCHÍV Body positivity – a testünk így (is) szép

„Tudom jól, hogy gyönyörű vagyok, csak néha nem érzem annak magam. De tudom, hogy ezen is túl fogok jutni.” Akár mottója is lehetne a body positivity mozgalomnak az, amiről a mozgalom egyik legütősebb képviselője, a többszörös Grammy-díjas plus size, színesbőrű énekesnő, Lizzo beszél. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent meg.)
Hirdetés

Ha valamit igazán szeretek abban, hogy a 21. században élek, az a tolerancia. Pontosabban annak az igénye. Hogy nem az az üdvös, ha kirekesztünk, hanem az, ha elfogadunk. Bőrszínt, fogyatékot, nemet és igen: testet. 

Minden méret, szín és forma elfogadott és szerethető lehet – írja elő a mozgalom, amelynek első próbálkozásai valahol a viktoriánus korban keresendők, aztán a 60-as évek Amerikájába visznek vissza, a 90-es években is dolgoztak ezen, de a nagy áttörést a 2010-es évek és a közösségi média, az influenszerek megjelenése jelentette. 

– Az idők változásával egyre szélesebb közönséget sikerül elérni, míg kezdetben csak egy szűk kör volt a meghatározó, szóbeszéd útján terjedtek az információk és vélemények, a tömegmédia korában már a mozivászon vagy a képernyő sztárjai lettek a trendszetterek – magyarázza dr. Kádár Magor kommunikációs szakember a testpozitív mozgalom térhódítását.  Ma elméletileg bárki lehet meghatározó, véleményt alakító szereplő – sok esetben ehhez különösebb háttér vagy tehetség sem szükséges.

Klasszikus médiasztár például Audrey Hepburn, aki nemcsak a még mindig a saját, egyéni stílusának tekinthető napszemüveget és nadrágot hozta divatba, hanem kilépett az ideálisnak tekintett formavilágból, és elfogadottabbá tette többek között a kisebb melleket.

Felvállalt egy általános, természetes adottságot, és (bár ő maga nem volt elégedett saját testével) egyértelműen üzente, nem vagy kevesebb, mert a mindenkori standardok éppen mást írnak elő. Ez a jelenség a közösségi média korában felerősödött, az influenszereknél gyakran meg is fordul: gondoljunk például Ashley Grahamra, akit a body positivity képviselete miatt jobban ismernek, mint műsorvezetői szerepe és tehetsége miatt. Azok körében pedig, akik hátrányban érzik magukat testi adottságaik miatt, vagy egyszerűen csak kellő realitásérzékkel szemlélik a környezetüket, szimpatizálják az ügyet képviselő sztárokat és influencereket, követik a tartalmaikat, csatlakoznak a mozgalomhoz. 

Dr. Kádár Magor kommunikációs szakember, egyetemi docens, BBTE

„Jól vagy úgy, ahogy vagy. Úgy vagy gyönyörű.” Volt-e valaha ekkora szabadságunk?

– Az „úgy, ahogy vagy” nagyon veszélyes mondat, mert belülre helyezi azt a mércét, amit korábban a társadalom állított fel – mondja Dr. Keszeg Anna, kultúrakutató, egyetemi adjunktus. A test elfogadása valójában ahhoz kapcsolódik, hogy a nők azt a jogot vívják ki maguknak, hogy ne a testük alapján ítéljenek róluk, hanem megkapják azt a szabadságot, ami hagyományosan a férfiaké volt, vagyis hogy nem a testünk jellemzői alapján lesz helyünk a világban. 

A női testet a munkához való jog szabadította fel

Az egész talán a viktoriánus öltözködési reformmal kezdődött. A folyamatban kulcsruhadarabok is részt kaptak: a fűző elhagyása, a nadrág viselése…

– Az öltözködési reformok mind tünetei annak, hogy a nő milyen helyet kér magának a társadalomban – pontosít dr. Keszeg Anna. Amikor a 19. század közepén George Sand francia írónő elkezdett férfiként öltözni, nadrágot viselni, akkor hirtelen rendeletet hoztak arra, hogy nyilvános helyeken tilos a keresztöltözködés. A világháború, a nők által végzett férfimunka nagyon sokat tett azért, hogy a nők társadalmi átöltözése bekövetkezzen. A női testet a munka, a munkához való jog szabadította fel.

Világsztárok, influenszerek „dolga” ma már a testpozitív

Az első lépések után várnunk kellett még vagy száz évet, hogy igazi tömegjelenséggé váljon és világméretet öltsön, trendet képezzen a testpozitív hozzáállás. Ma már világsztárok hirdetik és vállalják fel önmagukat, és bíztatnak mindenkit arra, hogy a nagy is szép, a kicsi is, a vitiligós bőr is lehet gyönyörű és az albinizmussal élők is lehetnek különlegesen szépek. 

Sokan érezték, hogy más adottságaik vannak, de amíg a közösségi médiában a beállított, filterezett, manipulált képek adták meg a hangot, kevesen voltak, akik saját természetességükben vállalták magukat – mondja Kádár Magor. De mint minden trend, ez is megszülte az ellentrendjét, voltak látható személyek, sztárok, influencerek, akik kimondták azt, amit sokan gondoltak, és ez a felszabadító érzés közösséget, trendet formált. Persze, az ügyet képviselő influencerek népszerűsége és bevétele is megugrott – így működik a közösségi média jelenleg. 

Dr. Keszeg Anna, kultúrakutató, egyetemi adjunktus, BBTE

Milliók szeretik és követik őket

Közel 12 millió követője van az Instagramon Ashley Graham plus size modellnek. Én voltam mindig a legnagyobb darab az osztályban és borzalmasan éreztem ettől magam. Ahogy idősebb lettem, rájöttem, hogy a nagyságom az erőm, és ez fantasztikus! Szeretem a nagylány jelzőt.” Nem fél megmutatni meztelen testét. 

Tavaly októberben a Vogue magazin címlapján tűzpiros, lenge ruhában mutatta meg azt, hogy száz kiló fölött is gyönyörű Lizzo, a  háromszoros Grammy-díjas énekesnő.

Azt mondja, nem akar úttörő lenni, nem az a célja, hogy trendivé váljon a túlsúly. Mindössze azt szeretné tudatosítani az emberek fejében, hogy teljesen normális dolog, ha valaki az átlagosnál teltebb alakkal rendelkezik.

1.2 millió követővel rendelkezik a legismertebb magyar plus size modell, Sirokai Diána. Nemrég óriásit aratott azzal, hogy elment az egyik ismert sportmárkaboltba, s lefotózta magát a plus size próbababával, az üzlet ugyanis történetében először állított ki nagy méretű próbababát. 

Hogy ez mennyire jól van így…

Hirdetés

– Testünk elfogadása a 2010-es évek egyik legerősebb mozgalma – mondja Dr. Keszeg Anna. A testtudatosság a méret, a rassz, a kisportoltság és erőnlét, az életkor, a szexuális irányultság alapján történő diszkrimináció elutasítását jelenti egyszerre. A body positivity mozgalma azt hirdeti, hogy nem szabad engednünk, hogy címkézzék a testünket, minden összehasonlítás, hierarchia a megbélyegzés, a kirekesztés forrása lehet.

Ez a mozgalom azért is vált ennyire erőssé a 2010-es évek elejére, mert a közösségi média a másokkal való összehasonlítást nagyon erőteljesen jelenlevő tendenciává tette, így annak pszichés terheitől szerettek volna megszabadulni.

A testelfogadást a közösségi médiában képviselők elutasítják a másokkal, a sztárokkal való összehasonlítást, s érdekes módon éppen azon a felületen teszik, ahol ezek az összehasonlítások a leginkább virágozni tudtak – az Instagramon, a TikTokon. Ehhez a tendenciához a kedvenc instagram-felhasználóm példáját, az ausztrál Celeste Barberét említeném, akinek posztjai mindig arról szólnak, mennyire elmarad a testünk a divatipar és a média teremtette irreális elvárások mögött, s hogy ez mennyire jól van így.

Le a sminkkel, melltartóval! Hajrá, mackónadrág!

A No makeup, No bra szintén olyan trendek, mozgalmak, amelyek a body positivity-n kívül a test elfogadását szorgalmazzák. Vajon be tudnak ezek gyűrűzni hozzánk is, ide, Kelet-Európába, Erdélybe?

Én nagyon remélem, hogy be tudnak gyűrűzni: a pandémia és az otthoni munkavégzés is sokat tett azért, hogy ezeknek a jelenségeknek nálunk is táptalaja legyen – mondja Dr. Keszeg Anna.

Egyszerűen megszoktuk, hogy magassarkú, fullsmink nélkül is el tudjuk látni a feladatainkat, s azzal a sok idővel, amit így megspóroltunk, megtanultunk valamit kezdeni.

Nehéz lesz lemondani erről a szabadságról. Az idei év divattrendjei között az egyik legerősebb a mackónadrág felemelkedése, amit zakóval, elegáns kiegészítőkkel láttunk a kifutón. De helyi/magyarországi példaként említeném a „nemakarokbeleszolni” instagram-oldalt, amelyet három anya működtet és nagyon szépen mutatja a társadalmi normaállítás problematikusságát – nemcsak a testtel, hanem minden egyéb hétköznapi döntésünkkel kapcsolatban. Romániában Patricia Luiza Blaj influenszert emelném ki, aki a Loud Bodies márka elindítója.

Amerika jobban teljesít? És mi van itthon?

– A közösségi média világában elméletileg mindenki szíve egyszerre dobban, egy online megosztott történésről egyszerre értesül a szomszéd és más kontinens lakója is – magyarázza Kádár Magor kommunikációs szakember. A divatról, testképről, de még a testtudatról is a trendek túlnyomó részt Amerikából indulnak. A kérdés inkább az, mit teszünk, hogyan kapcsolódunk egy ilyen, közösségi média által fenntartott globális trendhez?

A megfogalmazott helyzetek vagy problémák nálunk is léteznek, még ha esetenként más az értelmezési keretünk, vagy nem jelennek meg annyira súlyosan. Gondolok például az iskolákban a testük vagy kinézetük miatt csúfolt gyerekek helyzetére, ami sajnos nálunk is túl gyakran előfordul,

de Amerika jobban teljesít, a bullying az iskolai élet velejárója, annyira beépült a szokásokba és intézményi kultúrába, hogy az egyik legsúlyosabb társadalmi problémának tekintették éveken keresztül. Mint ahogy a body positivitynak is ez a megoldása, odafigyelni saját magunkra, egymásra, támogatni, segíteni lehet egymást, megerősítő üzenetet küldeni azoknak, akik tesznek valamit saját maguk vagy közösségük érdekében. Talán a hozzáállásunk által a mozgalom nálunk is jobban erőre kap, segíti az elfogadást és a jó irányú változást, profitálva egy globális trendből. 

Ahol a testpozitív hozzáállás kifejezetten üdvös: televíziós műsorvezetőknél

Ha megfigyeljük a világ vezető televízióit, köztük például a BBC-t vagy a CNN-t, láthatjuk, hogy nem manökenalkatú, modell-szépségű fiatal műsorvezetőket foglalkoztatnak – mondja Orbán S. Katalin televíziós szerkesztő, műsorvezető, egyetemi oktató. Mindez nem véletlenszerű. A televízió világában dolgozók nem a szépségükkel „hódítanak”. Átjön a képernyőn, ha az adott műsorvezető megjátssza magát, ha másnak akar tűnni, mint amilyen valójában.

Orbán S. Katalin televíziós szerkesztő, műsorvezető, egyetemi oktató, BBTE

Ha egy interjú közben nem a meghívottra figyel, hanem megpróbál beállítani egy számára előnyös mosolyt vagy bemerevített pózt, máris érzékelhető a természetellenesség. Mert csak a külsőségekkel, magával van elfoglalva, vagyis egyáltalán nem biztos a dolgában. Ezzel szemben, ugye mennyire más az, aki megjátszás nélkül, természetes magatartással, kellemes hangnemben elcseveg egy-egy meghívottal, még akkor is, ha éppen nem áll jól a gallérja vagy a nyakkendője, nem a legsikeresebb az aznapi smink és haj, esetleg kicsit nagyobb a pocak a kelleténél – igen, akár ránk, nőkre is értendő.

Vádolhatók?
A Body positivity mozgalom képviselőit, illetve a zömüket kitevő plus size nőket és férfiakat sokan vádolják azzal, hogy egyszerűen csak lusták lefogyni, hogy az egészségtelen életmódot képviselik. Erre a legtöbb influenszer rácáfol azzal, hogy megmutatja: egészségesen él, és a sport sem áll tőle messze.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Mitől lesz egészséges a gyermek testképe? – Bezavar a Barbie-baba

Hirdetés