#mutassjópéldát Újrakezdés: Már augusztusban könnyebb lehet az élete tizenkét családnak

Huszonhét család – ennyi került a Nőileg és a Gyulafehérvári Caritas által májusban elindított Újrakezdés program látókörébe, jelentkezés vagy jelölés révén. Olyan erdélyi családok, akik kiskorú gyerekeket nevelnek, és akik a világjárvány következtében veszítették el bevételeiket. Közülük tizenkét család, egy objektív kritériumrendszer alapján a leginkább rászorulók, már augusztusban megkapják az első havi támogatást, hogy a következő fél évben segítő mankójuk legyen az újrakezdésben.

Nagy logisztika kellett az Újrakezdés programra jelölt/jelentkezett családok feltérképezéséhez, az érintettek felkereséséhez – meséli a Gyulafehérvári Caritas regionális koordinátora, az Újrakezdés projektmenedzsere, Vetési Nándor. Annál is inkább, mert a Caritas csupán a Gyulafehérvári Egyházmegye területén tevékenykedik, az ezen kívül élő családok elérésében partnerszervezeteik segítettek. A szakképzett szociális munkások által felállított objektív kritériumok vizsgálata után 21 család felelt meg a kiírásnak, azaz bizonyítottan a járvány következtében veszítették el bevételeiket, kiskorú gyerekeket nevelnek, és közülük sokuknak  banki hitel vagy albérletköltség nehezíti a mindennapjait.

Két szociális munkás pontozta a lakhatási körülményeket, az egy főre eső jövedelmet, a nevelt gyerekek számát, a reális képalkotás érdekében 17 családnál végeztek környezettanulmányt is. Jelentkeztek nehéz helyzetbe jutott családok Székelyföldről és a Partiumból, Kolozsvárról, Szatmárról, Nagyváradról, Koltóról vagy például Ördögkeresztúrról is.

Veszélyesen közel a mélyszegénység

„Nagy százalékban olyan családokat jelöltek a féléves támogatásra, akik már szegénységben éltek a járvány előtt is, de jelentkezett gyermekét egyedül nevelő, munkáját elveszítő édesanya is, akinek lassan a lakását is el kell adnia ahhoz, hogy pénzhez jussanak a túlélés érdekében” – magyarázza tapasztalataikat az Újrakezdés programfelelőse, Ilie Bernadett Cristina.

„Fontos hangsúlyoznunk, hogy a Gyulafehérvári Caritas nem segély-, hanem szolgáltató szervezet.

Hisszük, hogy többet lehet tenni a rászorulók fenntartható segítéséért szolgáltatások révén, mintsem segítségek által. Nem halat adva, hanem horgászni tanítva a nehéz helyzetben élőket”

– mondja Vetési. „Romániában egy tavalyi tanulmány szerint a családok 20–25 százaléka veszélyeztetett. Még akkor is, ha van munkahelye legalább az egyik szülőnek, nagyon minimális tényező is elegendő lehet, hogy mélyszegénységbe sodródjanak. Idén ez a szám jóval magasabb lehet” – magyarázza Vetési Nándor. „A rászorultságot mérő pontrendszer, a környezettanulmányok és a begyűlt adományok lehetőségei alapján jelen állás szerint 

12 családot tudunk támogatni fél éven keresztül, de mivel az adománygyűjtés nem állt meg, szeretnénk, ha még öt, azaz összesen 17 családot tudnánk az Újrakezdés-programmal segíteni. Tehát további 15 ezer lej szükséges ahhoz, hogy még öt családot támogathassunk havi 500 lej értékben”

 – számszerűsít a Caritas koordinátora. 

Hálás köszönet minden eddigi és jövőbeni adományozónak!

„A leginkább rászoruló 12 család – támogatását ezúton is hálás szívvel köszönjük minden adományozónak – augusztusban kapja meg az első szociális jegyeket, aztán egészen januárig, hat hónapon keresztül. Azért szociális jegyek formájában, mert arra alkohol- és dohánytermék nem vásárolható” – teszi hozzá a projektmenedzser. „Napok kérdése, és megkapják az első jegyeket. Ahol jelen van a Caritas, ott az irodáinkban írják alá személyesen az átvételi elismervényeket, ahol nincs, a partnerszervezeteknél, például a Hans Lindner Alapítványnál vagy a Nagyváradi Caritasnál” – magyarázza Vetési. 

Kapcsolódó

    Jelentkeztek olyan mélyszegénységben élő családfenntartók is a programra, akiknek a járvány előtt sem volt munkája, őket nem volt miként beemelni a támogatottak közé – magyarázza Cristina. A fő kritériumrendszer szerint ugyanis ezúttal 

    azok a családok kerültek kiválasztásra, akik önhibájukon kívül kerültek bajba, remélhetőleg csupán egy átmeneti időszakra, de ki akarnak jutni a gödörből. Számukra ez a támogatás egy háló, hogy kirántsa őket a mélyebbre süllyedésből 

    – teszi hozzá az Újrakezdés programfelelőse. 

    Az anyagi segítség mellett azonban sok esetben elkelne a tanácsadás, a mentorálás is – magyarázzák a Caritas munkatársai. „Az Újrakezdés-program hatékonyságáról január után lehet messzemenő következtetéseket levonni. Hogy sikerült-e talpraállni, hogy milyen az anyagi és lelki állapota a felkarolt családoknak, a gazdasági feketeleves ugyanis még csak ezután jöhet számos erdélyi család életében” – véli Vetési Nándor. És nem könnyű segítséget kérni – tapasztalják nap mint nap a Gyulafehérvári Caritas munkatársai.

    „Tartjuk a kapcsolatot nemcsak a családokkal, de a havi adományozókkal is, vannak, akik emlékeztetőt is kértek az utalások időpontjára. Ugyanakkor a támogatási program végén is felkeressük ezeket a családokat, szeretnénk látni, mennyiben bizonyult hatékony mentőövnek a Nőileg és a Gyulafehérvári Caritas által nyújtott segítő jobb” – összegeztek a programfelelősök.

    A felajánlásokat továbbra is várjuk, adományozni itt lehet.

    Kiemelt kép: Shutterstock