Esti séta Újratervezés: mellőzöm a mellőzhetőt

Jócskán megritkultak a kutyás bandázások, kiürült a város, de a napi – elővigyázatos – séta nem maradhat el. Ismeretlen időszak első napjaiban kutyagolunk Vifivel, s a ráérős feszültségoldó séta átértékelésre késztet.

Már egy héttel az áruházi roham előtt megvettem mindent, amire elgondolásom szerint egy nehéz időszakban szükség lehet. Még a pánikvásárlók előtt elmentem a patikába, s vettem néhány dolgot, hogy legyen. 1000 mg-os C és D vitamint, bár azt jó ideje szedek, torokfertőtlenítőt és lázcsillapítót, valamint izlandi zuzmószirupot, mert az mindig enyhít a köhögésemen. Az élelmiszerboltban – a sarkiban, mert igyekszem a kicsiket segíteni – borsókonzervet és lencsét, babot vettem, mindenből szigorúan egyet, hagymát, fokhagymát, helyi termelésű havasi mézet és fekete retket – merthogy ezekkel is erősíthetem a szervezetem.

Mivel Németországból szállítják a jól bevált száraz kutyatápot, s megeshet, hogy kifogy a készlet, biztonságból három kutyakonzervet is vettem. (Csak otthon vettem észre, hogy macska van a dobozon. De igazából mindegy.) Szappan és mosószer, zsír, spenót és szalámi került még a kosárba, mielőtt a kozmetikumkészlet feltöltésébe kezdtem. Azok úgyis elállnak, s mindenből csak egyet – maradt a jelszó.

És ekkor érint meg az újratervezés szele: biztos, hogy nélkülözhetetlen a hajhab? És tuti, most kell új szempillaspirált vennem?

(A kutyám jó eséllyel smink nélkül is szeret.) Hát az arclemosó? Hónapok óta alig sminkelek. A reklámozott arckrém és a parfümözött testápoló? Ne próbáljam elengedni őket? Hány hónapja nem nyitottam ki az algás bőrradírt? (De mézből, élesztőből, némi tejjel és puliszkaliszttel időnként szuper helyettesítőt készítek.) Nem vagyok egy kence-cica, mégis, tucatnyi tubus sorakozik a fürdőszobai szekrényben. S a legtöbbjük hónapok óta érintetlen…

A betervezett időpontjaimat lemondta mindenki: meghatározatlan ideig – okkal – nem fogad a fogorvos, a fodrász, a körmös, de még Vifi tavaszi nyírását is elnapoltuk.

 Milyen remek véletlen, hogy a zselét a körmömről – sok év után – néhány hete leszedettem, hogy szusszanjon egyet – veregetem vállon magam gondolatban, és már tudom, nem valószínű, hogy a közeljövőben ismét műkörmöm lesz. (A 4 hétig is tartó diszkrét manikűr – főként, hogy mindig látszik a mikrofonon a kezem – kicsit hiányozni fog, de simán tudok élni nélküle.) A járványt követően hatalmas recessziót jósol minden gazdasági szakember. 

Biztos, hogy meleg ollós hajvágás és 60 lejes műkörömépítés kell háromhetente nekem? 

Nézegetem a lassan utcakutyának tűnő kedvencet a fotelben… Miért ne tudnám én megnyírni, ebben a kényszerhelyzetben? A „szépségén” eső csorbát túléli, de legalább nem lesz melege. Amúgy is autonóm akar lenni a székely – mosolygok magamban, 

és ím, itt a privát autonómiák lehetősége. Jobb szakember híján, a saját hajam végéről is levágom a zavaró felesleget. 
Hirdetés

Roppant szerencsésnek vallom magam, mert többfelé járhattam a világban – általában munkaügyben – és az óceánon túli „fejlett társadalmak” életébe is többször betekintést nyertem. Már rég írják, hogy eljöhet az idő, amikor a hazait esszük, s amikor a repülés is csak a nagyon gazdagok kiváltsága lesz. Mostanra már bizonyos, hogy befellegzett a határokon és tengereken átívelő utazgatásoknak egy időre. Na de, őszintén: 

hány meg hány közeli látványosság vár még felfedezésre, ami számunkra ismeretlen?

Én még emlékszem a kommunizmus éveire, amikor külföldi nyaralások, city break-ek helyett – a közeli erdőszélen szalonnáztunk, és az osztálykirándulásaink is csak Erdély határáig terjedtek. De örök emlék maradt a sóbányában tollasozni, a patak medrébe fából vagy kőből kis gátakat építeni, majd elbontani. 

Talán minden szempontból újra felfedezzük a helyi értékeinketremélem, mindenben a jót keresve. 

Nem tudom, hogy milyen lesz az élet – átmenetileg – fodrász, hajhab vagy műköröm nélkül, mint ahogyan színház, kávézó vagy könyvtár nélkül sem. De nem kizárt, hogy ennek az időszaknak köszönhetően tanulom meg még inkább elválasztani a fontosat a kevésbé nélkülözhetetlentől, a felesleges pénzkidobást a szükségestől. Mellőzni a mellőzhetőt.

Mert most kiderülhet, mi az, ami elengedhetetlen, ami okvetlenül kell a testemnek, lelkemnek. A többit pedig? Vigye a kór!

P.S.: És igen, életem első hagymaültetését, saláta és retek vetését is ez a tavasz hozta el.