Visszavesszük erőinket

Egy Facebookon keringő mém jut eszembe, amelyen egy kimerült arcú nő fogja a fejét, és ez van a szövegbuborékban: „Nem hiszem el, hogy szilveszterkor éjfélig fennmaradtam, hogy köszöntsem ezt az évet!” (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin decemberi számában jelent meg.)

Amikor ősszel egyik fejetlen rendelkezés a másikat követte, a vaksötétben tapogatóztunk az online pedagógia útvesztőiben, családok hétköznapi rutinjai egyik napról a másikra borultak fel, az újat pedig még nem tudtuk, hogyan alakítsuk, megszűntek örömöt, feltöltődést adó együttléteink s helyüket még nem tudta pótolni semmi. Csak a távolságtartás, betegség szele csapta meg családunkat, hozzátartozóinkat, befészkelte otthonainkba, lelkünkbe magát a félelem, akkor éreztük, hogy ez az év az, amire még nem volt példa.

Mindig röhögnöm kell, amikor november folyamán leesik az első hó és elakadásokat okoz a közlekedésben, akkor a rádióban a bemondó rendre elmondja: a hatóságokat váratlanul érte a tél. Az évszakok rendje az elmúlt pár ezer évben nem igazán változott, a nyárt az ősz követi, az ősz után számíthatunk a télre, ami, ugye, általában havazással jár. De ez valamiért mindig meglepi a hatóságokat. Valahogy így voltunk szerintem a második fertőzési hullámmal is: már nyár elején jelezték a szakértők a második hullám bekövetkeztét, de hatékony rákészülés sem az oktatás, sem az egészségügy terén nem történt.

Ó, valahogy csak lesz ősszel…

Majd megsül a vírus a nyári melegben, kimúlik. Valahogy lesz, úgysem volt úgy semmi, hogy valahogy ne lett volna. Ez a típusú gondolkodás vezetett szépen ide, ahol most év végén vagyunk. Káosz, bizonytalanság, düh,

félelem, összeroskadás, veszteségek, erőforrás keresése. Ezek az érzések ebben az évben mindannyiunk életét át meg átszőtték kisebb-nagyobb mértékben.

Hirdetés

Most itt állunk az év végén lelkünk könyörgő esedezésével, hogy legyen most már ennek vége! Kezdődjön már januártól valami más, valami jobb, záruljon már egyszer le a 2020-as naptári napok fogytával ez az év! Varázsütésszerűen január 1, 0:00-kor tűnne el a vírus, káosz, félelem, bizonytalanság. Gyermeki részünk úgy szeretné, akarná ezt, de felnőtt részünk tudja, hogy ez nem így lesz. Itt lesz velünk, valószínűleg még sokáig. Ebben az évben megbénított a megjelenése, váratlanul ért, de most már tudomásul vettük, hogy itt marad, nem akar elmenni.

Talán el kellene fogadjuk, meghallgassuk, és mi is elmondjuk neki, hogy rendben, elismerjük erejét és hatalmát, de tudatában vagyunk saját testünk és lelkünk hatalmának, erejének is, és használni is fogjuk. Szeretjük az életünket és ragaszkodunk szabadságunkhoz, örömeinkhez.

Rendben, elfogadjuk, hogy marad. A világban a jó mellett ott van a rossz is: az öröm mellett a bánat, a hit mellett a félelem,

a harmónia mellett a káosz. Kimászva a bénultságból úgy építjük most már újjá, élettelivé, pörgőssé életünket, hogy ő is itt van mellettünk. Visszavesszük a hatalmunkat és nem félünk használni, az életre koncentrálunk, és nem a félelemre. Ez a mi döntési szabadságunk.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock 

Friss lapszámunkat alább kérheted: