Szolgálati lakás. Ki gondolta volna? Ritkán látni olyan gondosan berendezett és otthonosra tervezett családi fészket, mint amilyen az árkosi Pál Tünde és Márk Attila otthona. Itt mindennek lelke van, a bútordarabok mintha regélnének a régmúlt időkről. Itt szinte minden családi örökség, ami pedig nem, annak is küldetése, története van. Árad a harmónia.
Egy ház attól kel életre, ha személyes dolgok vannak benne – ezt magam fogalmaztam meg, amikor Márk Attila azért magyarázkodott, mert túl sok oklevelet tett a falra. Engem kifejezetten lenyűgözött, hogy minden darabhoz tartozik egy történet, s nekem csak annyi dolgom van vele, hogy elmondjam olvasóinknak. Árkoson járunk, egy Sepsiszentgyörgy melletti faluban, amelyet leginkább kastélyáról ismerünk. S nem is sejtjük, hogy a vártemplomtól egy hajításnyira pompás kis szolgálati lakás ad meleg családi otthont négy csodálatos ember számára.
A ház asszonya, Pál Tünde, a szentgyörgyi egyházközségnél dolgozik vallástanárként és pasztorálpszichológusként, a Művészeti Népiskolában bútorfestést tanít. Felsőrákosról származik, a lakásba hozott bútorok legtöbbje is onnan került ide. „Az 50-es évek nagyon megviselte a családunkat, talán ezért van számomra külön becse egy-egy tárgynak, ami megmaradt, vagy amit sikerült megmenteni” – kezdi saját történetét Tünde, amely kulcsszerepet játszik otthonuk berendezésében is. Kiemeli, olyan imakönyv van a polcán, amelyet az üknagytatája küldött haza a lányának a fogságból. „Szép, de kemény történetek ezek. Erős bennem a család iránti lojalitás, az ehhez a miliőhöz való ragaszkodás. Szerencsére Attila is hasonlóan gondolkodik, ezért érzem igazán otthonnak az otthonunkat” – hangsúlyozza. Attila, a ház ura, aki válogatott ifjúsági román labdarúgó kapus volt, majd egy baleset miatt a zenélés felé fordult, verseket zenésít meg, most a sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekart erősíti, amelynek alapító tagja. Tíz éve kántor Árkoson, emellett gitárt oktat és kamarakórusban énekel. Tünde és Attila 15 éves házasok, családjuk két fiúval, a tízéves Sebővel (Sebestyén) és a nyolcéves Gellérttel teljes.
Együtt kezdenek bele a ház bemutatásába, de a körbevezetés az elején megtorpan, hiszen nem tudják eldönteni, hogy kilenc vagy tíz éve laknak benne. Tünde a Gellért születéséhez, Attila a kinevezéséhez köti az évfordulót, de a végén csak nem jutunk dűlőre, mindegy is, summázom magamban. „Amikor Attilát ide helyezték, szolgálati lakásként kaptuk ezt a házat, de mindent mi hoztunk. A ház idén százéves, 1917-ben kezdték el építeni, de a háború miatt csak 1922-ben fejezték be” – folytatódik a történet.
Konyha, vendégszoba, ebédlő
Tünde gyakorlott bútorfestő, bár nem végzettsége, belenőtt a bútorfestésbe, oktatja is. „A nagynénimnek volt ilyen szekrénye, de nem tudtam meggyőzni, hogy nekem adja, így legyártattam” – újságolja el Tünde a konyhai, saját kézzel pingált szekrényre mutatva. „A festett padot Attila tisztította le, a csipkéket Attila édesanyja horgolta, az első rendet édesapám varrta össze.”
A konyhából nyílik a vendégszoba, amely ebédlő is egyben. Ennek a helynek két markáns pontja van: a teret a könyvespolc dominálja, de nem lehet nem észrevenni az ablak nyújtotta egyedülálló kilátást. „Reggel itt süt fel a nap, gyönyörű fényképeket lehet készíteni. A barátaim azzal viccelődnek, hogy lassan már nyithatnék egy kiállítást az ablakról készült fotóimból” – mondja nevetve Attila. A könyvespolcon a családi könyvtár „maradványai” sorakoznak, köztük könyvkülönlegességek. A teljes könyvtárat 1952-ben a kommunisták elégették. Csak az maradt meg, ami a padláson volt dobozolva, vagy kölcsönadták. A falon régi, megsárgult családi fotók vannak, többnyire Tünde családjáról. Attilának mindössze a nagymamája bérmálkozási képe maradt meg. A szoba másik ékessége egy 1911-es láda, amit azért vásároltak meg, mert ekkor született Tünde dédnagymamája.
„Nagyon sok emlék fűz dédnagymamámhoz, amikor a szüleink dolgoztak, ő volt velünk, sokat tanultunk tőle” – mondja Tünde. A bútorok mind más színűek voltak, Felsőrákosról szedték össze őket, Tünde nagytatájáé és dédnagymamájáé voltak, restaurálták, majd átfestették őket. A könyvespolc új, de a többihez passzítva. Az ebédlő a családi összejövetelek helyszíne, az asztal 12 személyesre bővíthető, a föléje lógó függő lámpát, ami Lipcséből van, Tünde a szüleitől örökölte. „Bár sokan azt hinnék, a lakásunk inkább egy múzeum, itt minden funkcionális, semmi sem csak díszítő jellegű” – nyomatékosít Tünde.
A vendégszobában van Attila kuckója: a gitárjai és a harmónium, itt trónolnak, fölöttük az oklevelek. „A karrierje vége felé az embernek szüksége van arra, hogy lássa, valami érdemlegeset csinált. Az a típus vagyok, aki nem szereti reklámozni magát, de itthon szívesen gondolok vissza a megvalósításaimra” – meséli.
Nappali, háló, gyerekszoba
A nagy lustálkodások és beszélgetések helyszíne. A nappali közepén egy asztallá avanzsált láda Attila családjának címerével, amit Tünde festett rá. „A nappalihoz a vasárnap délutánok kötnek. Nagyon kényelmes, úgy alakítottuk ki, hogy lehessen pihenni.” A szobát Tünde nagyszüleinek bútoraival rendezték be. „Amikor összeházasodtunk, alapelv volt, hogy nem akarunk új dolgokat venni, hanem ami van, azzal rendezzük be a lakásunkat” – emeli ki Tünde. A nappaliból nyíló gyerekszobában szintén felsőrákosi bútorok találhatók, és itt kapott helyet a nagymama hozományosládája meg az a szekrény is, amelyből füstölőt akartak csinálni.
Játék a színekkel
„Azt képviselem, hogy a fürdőszoba is szoba. Nekem az egyik kedvenc helyem a lakásban, mert szeretek fürdeni, olvasni a kádban” – mondja Tünde. Attila a konyhát és a napsütést az ebédlő ablakában szereti a legjobban, Sebő a gyerekszobát és a fürdőt, Gellért a gyerekszobát és a nappalit.
Tünde azt szerette volna, ha otthonukban van egy hangulat, ami végigvonul az egész lakáson, ebben nagy szerepük volt a színeknek is. A konyhában a fehér és a kék az alapszín, a vendégszobában a vörös, a fekete és a fehér, a nappaliban a kék és az okker, a gyerekszobában a sötétkék, a narancs és a fehér.
Az udvar
„A ház felépítésekor az ide költöző kálnoki származású kántor mintakertészettel foglalkozott, tehát a kertünk eredetileg tele volt különleges gyümölcsfákkal. Volt egy facsűr is. Amikor idekerültem, ezt a házat épp felújították, előtte borzasztóan nézett ki. Szeretjük a pázsitot, jó nagy a kert, focizásra is tökéletes” – meséli Attila, és kitér arra is, hogy a ház egyik építészeti bravúrja, hogy a nap felkeltétől nyugtáig végig követhető a lakás ablakaiból.
Ebben az otthonban a tárgyak attól kelnek életre, hogy a lakók együtt élnek velük. Harmónia van, de nem állandóság. Tünde szereti a változásokat, Attila konzervatívabb. Így az történik, hogy a nagy dolgok nem változnak, a kis részletek igen, mert a ház Tündéje folyamatosan átrendezi. „Apróságok ezek, de elég, ha én látom a változást. Örömömet lelem benne.”
Fotó: Ürmösi Levente Mihály
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. júniusi lapszámában jelent meg.
