A rock örök – Nem futó kaland, egy életre szól

Mit jelent ma a rockerség? Ma is van lázadás benne? Erről beszélgettünk minap igazi ős-rockerekkel, miközben felelevenítettük a hetvenes évek legendás, máig elevenen ható rockbandáit is. Az időszakot, amikor százezrekhez üvöltött jellegzetes énekhangján Bon Scott vagy Ozzy, és egy-egy „korabeli” gitár- és billentyű-szóló ma is lúdbőrt varázsol a vájtfülűekre. (A teljes cikk a 2020-as Nőileg magazin augusztusi számában olvasható.)

A hetvenes évek sokszínű volt zeneileg. Nagyon. Igaz, lecsengett már a beat-korszak, már egyáltalán nem volt polgárpukkasztás Beatlest hallgatni – még nálunk sem, miközben szárnyát bontogatta a diszkó, virultak a táncdalénekesek, és megjelent a klasszikus popzene. És ebbe a finomvegyes világba belehasított egy eltorzított gitárriff és mindenki felkapta a fejét. Van, aki örökre elköteleződött, és van, aki pfújolt (ma is van), hogy „ezek a vad rockerek”.

Megkerülhetetlen évtized

Ezek a hetvenes évekbeli vad rockerek aztán olyan alapvetéseket tettek le az asztalra (akkor még bakelit-lemez formájában), amelyeket ma már klasszikusnak tart az is, aki anno a diszkóra rázta. Mert történelmi évtized volt ez a rockzene életében. 1974-ben lett Bon Scott az AC/DC énekese, berobban a Led Zeppelin, a Deep Purple, keményen sulykolja a fejekbe a világról és hatalomról szóló véleményét a Black Sabbath, meghatározó albumokkal jelentkezik a Pink Floyd, a Queen, s a sort hosszan folytathatnánk. A történet a lázadásról szólt, a nagy, korszakalkotó bandák zenéjükben, szövegeikben, megjelenésükkel, életformájukkal az aktuális uralkodó trendekkel mentek szembe és hódítottak meg arénányi tömegeket. Hangos, agyat széthasító, de mégis művészi zenéjükkel léptek fel a társadalmi igazságtalanság, háborúk, egyenlőtlenségek ellen, a környezetvédelem mellett. Hangosaknak kellett lenniük, hogy figyeljenek rájuk…

Itt mifelénk (Magyarországon, Erdélyben) a rockerség valahogy végképp a hatalommal való szembenállás jelképévé vált.

Igazi lázadás

Több mint zene, ez életforma és fanatikus hozzáállást is jelent – vágja rá határozottan Varga Attila (48, Székelyudvarhely), amikor arról kérdezem, hogy mit jelent számára a rockzene. „Igazából a felnőttkori rockfanatizmus az igazi lázadás, mert egy 18 éves, azzal, hogy megnöveli vagy éppen leborotválja a haját, három tetoválást felvarrat magára, az még többé-kevésbé öntudatlan lázadás. De

amikor az ember 40–50 felé is megmarad rockfanatikusnak, és csak ezt a zenét hallgatja, beleássa magát a műfajba, fesztiválokra jár és zenegyűjteményt hoz össze magának, anyagiakat és időt fordít rá, az azért már komoly lázadás a konzervatív trendekkel, a többséggel szemben”

– mondja az egyébként földrajztanár és idegenvezető Attila (közismert becenevén Nyufi, szerk. megj.). (…)

Beszélgetőtársunk legalább húsz nemzetközi szinten ismert fesztiválon vett már részt, Csehországtól Hollandiáig, és ehhez adódnak a hazai és anyaországi események.

Hogyan kezdődött?

Akkoriban, amikor nem volt még kazettofon sem (90-ben, a kicsengetésére kapta az elsőt), rádióban hallgatta a rockzenét, a nyolcvanas évek közepétől például a Szabad Európa rádiót. A gyűjtőszenvedély és a koncertek aztán 1990 után kaptak úgymond zöld utat.

Attila nagy kedvencei még mindig a 80-as és másodsorban a 70-es évek zenéje és bandái, akik szerinte még mindig jobbak, mint az ifjú titánok

Nők és rockzene – dobunk fel egy másik végszót Attilának. „Ultraliberális vagyok, és azt gondolom, hogy a nők teljesen egyenjogúak ezen a téren is a férfiakkal. Nézd, már Janis Joplin óta jelen vannak, és egészen a csúcson is, nem?” – kérdi, majd elismeri, hogy ezzel együtt a rockzene, ugyanúgy, mint a motorozás, eléggé maszkulin műfaj, de úgy véli, hogy aki nagyon akar és nagyon tehetséges, persze szerencséje is van, az világsztár is lehet nőként is ebben a műfajban (felbukkan közben a már legendás Doro Pesch, vagy a Nightwish korábbi énekesnője, Tarja Turunen is). (…)

Elvistől Ossiánig

Hirdetés

Rancz Dezső legkedvesebb rocker tárgya a mellénye és a motorja. A Flagellum Dei MC (motorosklub) elnöke, akit Kézdivásárhelyen mindenki csak Szityuként ismer, az újabb zenéket kedveli, de már suhanckorában elragadta ez az életforma, minden egy lejátszóval és egy Elvis-kazettával kezdődött. „1985–86-ban a szüleimnek sikerült összekaparni annyi pénzt, hogy vegyenek egy hetvenes évek elején gyártott lejátszót. Marosvásárhelyre kellett menni érte, ötezer lejbe került, de kilenc kazettát is adtak vele, köztük egy Elvist. Én ezzel indítottam.

Rancz Dezső vallja, a rockerek is könnyeznek

Aztán a forradalom tájékán már lehetett behozni más kazettákat, Pokolgépet, Ossiant, Lordot. Engem azóta húz ez a világ, és ami a legjobb, hogy a gyerekeim is gördülnek az árral” – meséli Szityu. (…)

„A rockzenében rejlik az igazi emberi értékek megfogalmazása. Számomra nem Petőfi, hanem Paksi Endre, az Ossian frontembere a nemzet költője. Mi a füleinken keresztül olvasunk, innen kapunk egy csomó impulzust, ez csiszolja a mi lelkünket” – állítja határozottan. És hogy a rockerek kemények? Ez tévhit, ezt is Dezsőtől tudjuk. „Az, hogy rocker vagyok, jobb emberré tett, ezt szívvel és tudatosan vallom. Egy érzőbb lénnyé, karakánabbá, harcosabbá.

Női vonal

Bancsi Ágnes is egyértelműen amellett teszi le voksát, hogy a rock örök. „(…) Határozottan nem az a műfaj, amely maximum egy évig topon van, és utána feledésbe merül” – magyarázza a fesztiválokra, koncertekre járó fiatal marosvásárhelyi nő, aki jelenleg Székelyudvarhelyen él, és „civilben” személyi asszisztensként dolgozik.

„Lehet, hogy anno férfiasabb volt, de mára már nem az, és leginkább azért látni több férfi rockert a koncerteken, mert akinek családja van, ott inkább a nő ül otthon a gyerekekkel. Bár már ez is változóban van: nekem több családos barátnőm, ismerősöm van, akik megosztják a feladatokat és az élvezetet is” – jegyzi meg Ágnes.

Lázadás, elkötelezettség, összetartozás, elmélyülés valami olyasmiben, ami már bizonyította, hogy „időtálló”, nem felületes, mulandó divat. Az ősrockerek között egyetemi tanár, igazgató, pszichológus, színész és orvos meg minden egyéb is van. Talán ma már – főleg a felnőttek esetében – a minőségi szórakozás egyik útja ez…