ARCHÍV A válóperek anatómiája Marosi György ügyvéd szemével

Okok, trendek, történetek, tanulságok – rendhagyó módon válaszolta meg kérdéseinket a válóperekben is tapasztalt ügyvéd.

1. Az elidegenedés

Fiam, elmúltál már harminc, épp ideje megnősülni! – Maga könnyen beszél, édesapám, magának könnyű volt édesanyámat elvenni, de mit kezdjek én egy idegennel!

Ha a házasságot két idegen szövetségének tekintjük, akkor a válás annak a felismerése, hogy az, akivel összekötöttük az életünket, még mindig idegen számunkra, az együtt eltöltött idő dacára. Válóperes beadványokban gyakran találkozunk ilyen megfogalmazással: „az évek során a felek teljesen elidegenedtek egymástól”.

2. Változó trendek

Ha összehasonlítjuk az 1989 előtti időszakot az 1990 utáni évekkel, két lényeges különbséget fedezünk fel. Az első, hogy most a rendszer sokkal megengedőbb, mint hajdan volt. Elég, ha a legújabb rendelkezésekre gondolunk, melyek értelmében közjegyzőnél, sőt, az anyakönyvvezetőnél is el lehet válni, a válóok pontosítása nélkül is.

Egy másik lényeges különbség egy új válóok megjelenése. 1990 után megnyíltak a határok, és hazánkfiai elindultak a nagyvilágba szerencsét próbálni. Az esetek többségében itthon hagyták családjukat, gyerekeiket. Aztán jöttek a távolság szülte problémák és végül az elkerülhetetlen válás.

Említést érdemel egy elég meghökkentő hozzáállás. Arra a kérdésre, hogy mi a válóok, egyre gyakrabban érkezik az a válasz: „Nem is tudom, írjon be valamit”.

3. Egy thriller története

Jócskán túl a hatvanon, hősünk (nevezzük Gizi néninek) elérkezettnek látta az időt véget vetni évtizedek óta tartó kínszenvedésének (idézet tőle), és beadta a válópert az öreg ellen. Amaz kést ragadott, és egy jól irányzott szúrással kórházba küldte válóperes felperessé vedlett asszonyát. Szerencsére nem volt súlyos a sérülés, így Gizi néni perképes volt a tárgyalás kezdetére. No, lett is eget rengető, hónapokig tartó perpatvar. A ki tudja hányadik tárgyalásra készültünk épp, névsorolvasás, senki sehol. Másfél órás várakozás után (törvénybíró kartárs fölöttébb ideges) megérkezik Gizi néni és az öreg… kézen fogva! „Az a helyzet tetszik tudni, hogy kibékültünk, nem lehetne lezárni ezt az egészet?”

4. A kék szemű fiúcska leckét ad

Egy ötéves fiúcska és hároméves kis húga ülnek a tárgyalóterem előtt egy padon. Fogják egymás kezét. Bátorítóan rájuk mosolygok, mire a fiúcska szemembe néz, komoly arccal megkérdi: ügyvéd bácsi, ugye azért ment be anya és apa oda a terembe, hogy a bíró bácsi kibékítse őket? Voltunk jó néhányan felnőttek a váróteremben, szem szárazon nem maradt.

5. Anyósék válnak

Az egyik legtanulságosabb eset az volt, mikor a két anyuka játszotta a koronatanú szerepét, mit mondjak, roppant meggyőzően. Pillanatok alatt meg is győződtünk mindannyian (ügyvédek, törvénybíró, gépíró, sőt, még maguk a válófélben lévők is), hogy itt valójában a két anyós szeretne válni, de nagyon. Az ügy pikantériája, hiába adtak bele anyait-apait anyósék, a fiatalok visszavonták a pert, és szépen hazamentek.

6. Perbeszéd helyett párbeszéd

Ha adhatnék egyetlen tanácsot válófélben lévőknek, az ez a mondat lenne.

Megjelent a Nőileg magazin 2018. szeptemberi számában.

Illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk

Bartha Krisztina: Egyre több házasság végződik válással, aminek egyik oka a párkapcsolati kiégés
Bartha Krisztina: Egyre több házasság végződik válással, aminek egyik oka a párkapcsolati kiégés

A kiégésről korábban úgy hittük, hogy az egészségügyi dolgozókat érinti, az orvosokat és az ápolókat, később kiderült, hogy érintettek mindazok a szakmák, ahol emberekkel foglalkozunk, sőt voltaképpen bármilyen munkakör esetében megjelenhet.