Ahol a pop-art és az erdélyi fametszet ugyanúgy otthon van

Amikor Ferenczy Botond kolozsvári grafikus-dizájner otthonát indultam felfedezni, sejtettem, hogy rengeteg élményben lesz részem. Szellős, nagy belterű, színektől tobzódó lakásba lépünk, ahol a fotós kolléganővel csak úgy kapkodjuk a fejünket. Botond, Gyöngyi és két kislányuk, Panna és Zsazsa otthonában ugyanis rengeteg apró különleges részlet, belsőépítészeti megoldás kínálkozik, amit nem csupán képileg, hanem lakásdekorációs ötletként is szeretnénk megmutatni az olvasónak.

Botond siet a segítségünkre: ő vezet körbe és meséli el, mi az, amit belsőépítészként, szakemberként leginkább kedvel otthonában, melyek a számára legkedvesebb tárgyak, zugok, bútorok, megoldások.

Ferenczy Botond régi vágya volt, hogy egy Bauhaus stílusú épületben élhessen, így mindjárt az elején az ilyen jellegű építményeket kereste, amikor lakásvadászati körútra indult Kolozsváron. Az volt a legfontosabb, hogy a lakás ne legyen felújítva, azért, hogy majd ő és családja alakíthassa ki a tereket ízlés szerint. Az épület 1932-ben épült a kolozsvári banki alkalmazottak szolgálati lakásainak és cselédszobáinak otthonaként.

„Amikor először megláttuk a konyha sakkmintás mozaikját és a szép, régi stílusú belső ajtó-ablakokat, rögtön a lakás megvásárlása mellett döntöttünk”

– meséli lelkesen Botond és Gyöngyi.

Elhatározták: minden eredeti részletet megtartanak, a kilincsektől kezdve az ablakkeretekig. Jelenleg az épület lépcsőházában található mozaik tökéletesen passzol a konyha és a fürdő mozaikjával. Amúgy ez szabály, magyarázza a dizájner: egy régi stílusú térben nem néznek ki jól a termopán ablakok, úgy szép, ha megtartunk és felújítunk mindent, amit csak lehet.

A felújítási hónapok alatt sokáig nem tudták, hogy mi lesz a végeredmény. Ha magadnak dolgozol, akkor még nehezebb dönteni, mondja Botond. Amikor kliensnek dolgozik, akkor nagyon határozott: belép egy térbe, és máris tudja, hogy körülbelül milyen falak maradnak, és mi az, aminek mennie kell. Fontos tudni azt is, hogy eddig hol, milyen térben élt a tulajdonos, és hogy miért szeretne elköltözni, vagy miért szeretne változtatni az életterén.

A háromszobás (nappali, háló és gyerekszoba), három méter belmagasságú és 97 négyzetméter alapterületű lakás alapbeosztásán sokat változtatott a családfő. Lemondott a cselédszobáról, az előszobáról meg egy szobáról, és minden teret egybenyitott. A letűnt korok emlékeként meghagyta a gyerekszobában a cselédcsengőt, ami a mai napig is működik. Ezzel hívták az urakat ebédre, meséli. Ugyancsak régmúlt emlékeket idéz a nappaliban a világháborús ÓVÓHELY felirat, amit az épület pincéjében találtak.

A lakás chevron halszálka mintás tölgyfa parkettje is eredeti, utólag kiegészítve.

Ferenczy Botond évek óta gyűjti a székeket, lámpatesteket, ezért fontos volt, hogy ezekhez a már meglévő tárgyakhoz is passzoljanak a falak színei.

A Bauhaus stílus a belső elemek tekintetében is visszaköszön, a 30-astól a korai 80-as évekig használt dizájnelemek, székek, lámpák, bútorok, fogantyúk, részletek mindenhol megtalálhatók a lakásban.

A régi tárgyakat az évek során szedte össze Botond, nem volt még hova tennie, de itt-ott, irodában felhalmozta őket, „egyszer még jó lesz valamire”-alapon. Ajándékba is kapott tárgyakat olyan barátoktól, akik már ismerték a stílusát.

Botond és családja négy éve lakik az igényesen berendezett, hangulatos lakásban, de az összképet folyamatosan alakítják feleségével: ezzel a hobbival nem lehet leállni, vallják. Főként azért, mert Botond folyamatosan olyan közegben mozog, ahol új impulzusok érik, és ahol új belső dizájnbeli ötletekre tesz szert. Egyfolytában figyeli a kliensek bútorait, különösen a székek, ülőalkalmatosságok vonzzák.

Ezért is más a konyhában minden szék, van itt kidobott és felújított katedraszék a nagyenyedi kollégiumból, amit az épület felújítása során mentett meg, de van gőzzel görbített faszék is, egy igazi különlegesség. Az okkersárga fotel a hetvenes évek felújított darabja, nagyon kényelmes.

Érdekesek a lámpák is – van itt többek között bukaresti gyárból származó ipari lámpa.

Hirdetés

A lakás egyik, közel százéves kagylóját a padláson találták. A felújítás gyakran többe kerül, mint ha új dolgokat vásárolna az ember, de sebaj, nekik így is megéri, mondják.

Ferenczy Botond dizájner stílusát egyébként kromatikailag a szürke gyakori használatáról is fel lehet ismerni. Ahhoz lehet a legkönnyebben bármit is alakítani, társítani, mondja: talál hozzá a sárga, a piros, a zöld, gyakorlatilag bármi. Attól függ, hogy milyen fény esik rá, a szürke aszerint változik.

Érdekesnek találom az előszobát a nappalitól leválasztó dizájnelemet, ezért rákérdezek, mi fán terem ez a karika. Mindenre számítok, csak erre a válaszra nem: vízvezeték-csőrendszert szeletelt fel és lakkozott le, így készült a nyitott teret finoman tagoló paraván, ami a fényt teljesen átengedi.

A nappali fémszerkezetre épített polcrendszere diófából készült, saját tervezés alapján. Egyébként a lakásban egyetlen, üzletben vásárolt bútordarab sincs, egytől egyig saját tervezésűek – az adott térre szabottan –, vagy felújított darabok.

A falakon Ferenczy Botond alkotásai és Gy. Szabó Béla grafikái láthatók.

Az erdélyi fametsző művész hagyatékát egyébként a család, főként Botond édesapja, Ferenczy Miklós református lelkész gondozza.

A munkákat gyakran kiállításokon, gyűjteményes kötetekben lehet megtekinteni. Van a falakon kínai és japán kézi levonatú színes metszetsorozat is, ezeket Gy. Szabó művésztársaitól kapta ázsiai útjai során.

A hálóban, a saját tervezésű ágy fölötti festmény Botond feleségét, Gyöngyit ábrázolja. A mennyezeten meghagyták a vakolat alatti réteget, szép ellentétet alkot az élénk színű falakkal.

A gyerekek ruhásszekrénye szintén felújított darab, dizájnos belsővel, sok-sok apró fiókkal. Az emeletes gyerekágy szintén saját tervezés. A falakat már a nagyobbik kislány, Panni alkotásai díszítik, akin máris meglátszik: édesapja tehetségét örökölte.

Segítsünk közösen a nehéz helyzetbe került erdélyi családoknak! 

A Nőileg, együttműködésben a Gyulafehérvári Caritasszal támogató programot indított, mellyel célkitűzésünk legalább 50 erdélyi család segítése fél éven keresztül. Adakozásra hívjuk a Nőileg olvasóit és nemcsak! 

Támogatásoddal segíthetsz munkanélkülivé vált családfenntartókat, kiskorú gyerekeiket egyedül nevelő szülőket. 

További részleteket itt olvashatsz, vagy kattints az alábbi gombokra: