Sok nézőpont van és sok terület, ahonnan megközelíthető ez a jelenség. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy ideje van a gyermekkornak, a fiatalságnak, a középkornak, az öregedésnek, és ideje van a napszakoknak, évszakoknak, magának az életnek: születésnek és halálnak. De mi történik, ha felcserélődnek az időszakok, vagy legalábbis úgy döntünk, hogy beavatkozunk a folyamatokba, és mi magunk határozunk arról, hogy minek van itt az ideje. Ez ma már sok esetben lehetséges, de vajon mindenre érvényes?
A természet diktálja a maga ütemét, de mi mit írhatunk felül? Mi az, ami hatalmunkban áll, és mi az, amivel meg kell békélni, el kell fogadni?
Mindennek megvan a maga ideje – ezt eleink pontosan tudták és többnyire alkalmazták is. Mára a pszichológia és az orvostudomány (is) számos ok-okozat összefüggésében világítja meg, hogy ebben a nagy rendszerben, amit életnek nevezünk, hogyan alakul a ritmus, és hol lehetnek számunkra töréspontok, olyan tényezők, amelyek felülírhatatlanok, bármennyire ellenszegülünk. S ha nem veszünk róluk tudomást, hogyan vezethetnek elakadásokhoz.
Mert ideje van mindennek. De. Nemrég beszélgettem egy barátnőmmel arról, hogy mennyire nehezen éljük meg azt, hogy hiányzik az az évi egy-két fesztiválozós „megőrülés”, ami egyébként a fiatalok sajátja. Nekünk, negyveneseknek már nem fenntartható és nem is „helyénvaló” (ahogy felénk meghatározzák) az az életmód, s erre a véleményre nem a társadalmi elvárásoknak való megfelelés késztet. Egyszerűen már nem annak van az ideje. De időnként kell, szükséges, hogy rövid időre még érzékeljük azt a fiatalos energiát, lendületet, életörömöt, ami annak a korszakunknak a lenyomata. Ahogy jólesik időnként újra gyermekké válni, vagy a szenvedélyes szerelmen nosztalgiázni. És igen, fájlalni a ráncokat, és búcsúztatni korszakokat, megélni a változást szomorúsággal, mélypontokkal együtt. Ez az élet rendje – és ideje, mondják. Kérdés, hogy megértjük és elfogadjuk, vagy átcsúszunk egy esetenként torz önámításba és tagadásba?
Szeretném hinni, hogy minden korszakunkból valamit rendre újra megélhetünk, ha közben nem feledkezünk meg a realitásról.
Az új év mindig egy új kezdetet is hozhat – legalábbis a lelkünknek jólesik összegezni, lezárni, s tiszta lappal indulni. Idén az időt követjük a maga ritmusában, tartsatok velünk ebben a folyamatban.
Cikkünk a Nőileg magazin 2022. januári lapszámában jelent meg.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
