Esti séta Álmomban papír nélkül sétálunk

Valami biztatót kellene írni. Reményteli lélekerősítőt. Amire mindig van szemed. A kollégádnak te vagy a „mindenben is megtalálod a jót” – példaképe. Kaphatott volna jobb embert is erre a címre. Pedig nincs okod panaszra: sokakhoz képest könnyebb az életed. Végeláthatatlan monológ a szükségállapot: csupán kettecskén rójuk az utcákat, de egyikünk négy lábon, s nem beszél emberi nyelven. Egyelőre.

Gyönyörű a tavasz. És de jó, hogy sétálhatunk a napsütésben. Ne szedj össze minden szemetet, kérlek! Érzed a díszalmafák illatát? Persze, hogy érzed. Nézd azt a magnóliát! Gyere ki a virágágyásból, légy szíves! Látod? Senki nincs a parkban. Otthon futkosnak a pajtások. Dobok neked fát! Mit vagy megindulva? „Békeidőben” se jártál ki sokkal többet. Jó, igaz. 

De ha akartam, bárhova mehettem. 

Két hónapja nem jártam ki a megyéből. Én, akinek a bőröndjében volt a neszeszer állandó jelleggel. Látod, kicsi nyuszi? Nem megyek sehova nélküled. Biztos betettem a nyilatkozatot? Persze, be. És a személyit is? Jajj, az Eminescu utca szerepel az útvonaltervben? A parkba nem mehetünk, erre gyere, kérlek! Olyan büszke voltam a szabadságomra. Hogy sok éve nem tartozom elszámolással – se munkában, se otthon – senkinek az időmmel. Jó, ha hosszan kimaradtam, lelkiismeret-furdalásom volt veled szemben. 

De hogy előre leírjam a séta útvonalát? Hova megyek, hánytól hányig, milyen halaszthatatlan ügyben? S a gyomromban egy gombóc legyen… Ne panaszkodj, Tekla, ennyit könnyedén megtehetsz! 

Igen, persze. Hányan vannak nálad sokkal nehezebb helyzetben? És a nagyanyáink? Akik átélték a háborút, a ’46-os szárazságot, az éhezést, a kommunizmus minden nehézségét? Ahhoz képest sétagalopp az életed. Tudom, igen. Februárban még te rinyáltál az iskolában, hogy nem tudsz egy hónapban 12 napot ott lenni. Na, most ülhetsz otthon eleget. Jó, de akkor sok volt a munkám. Most meg mit nem adnál, hogy mehess végre megint Pestre? Igen. 

Mindig az kell, ami nincsen. 

Karácsonykor mit kívántál? Három otthonülős napot, amikor pizsamában fetrenghetsz. És emlékszel, tavaly mit fogadtál? Hogy idén kihagyod Tusványost. Vélhetően immár nem csak te. Minden kívánságod valóra vált. Nagy szájjal hangoztatod mindig, hogy imádod a munkád, hogy a terepmunka feltöltődés, változatos élmény-kavalkád. Na, most töltődj magadban, magadtól, a fotelben ülve vagy online!

Lám, mennyi életigenlést, reményt és rózsaszín ködöt tartalékoltál? Van, persze, a tudás, az élmény és az emlék sosem vész el. 

De magamnak adjak megerősítést, pozitív visszacsatolást? Meg bókoljak is magamnak talán? 
Hirdetés

Jé, de jó ez a pizsamád!  És milyen természetesre sikerült a mai arcod! Mint aki fiatalra pihente magát.

Válságos helyzetekben a rugalmasak nyernek. 

Nem az okosak vagy képzettek. Látod? Erika nem rinyál. Pedig ő hosszú hónapokra maradt munka és jövedelem nélkül. De azonnal tudott reagálni rá. Nem olyan sok az a 800 lej, amit tojásírással keresett, de éppen 800-zal több a tétlen sírásnál. Jó időben, pompás rugalmassággal kamatoztatta egy eddig rejtett kvalitását. És Kinga? Életében először drámaírásra vetemedett, ezt hozta ki belőle a bezártság. Jó. Én meg rendbe tettem a zoknis fiókomat. Látod, nyuszi? 

Anyádnak minden baja van, pedig nincs is igazán. 

Ha vége lesz ennek az egésznek, papír nélkül sétálunk majd megint, ahová csak kedved szottyan. Vigyen a szimat árkon-bokron, keresztül-kasul, a városon át. Félelem nélkül ölelünk meg minden barátot, ráérősen vakargatjuk majd a kutya-pajtik füle tövét. 

De addig is adjunk hálát a Fennvalónak, hogy az albérletünket van, amiből fizetnünk, örüljünk az aranysárgán gyöngyöző húslevesnek,

a faggyal dacoló almafa-virágnak, a kertben bújó retek- és hagymakezdeménynek. Csak nehogy kiásd! Gyere, nyuszi! Hátha holnap találkozunk valakivel. Vagy majd holnapután.