Apa dolgozik

Nincs is annál cukkantottabb borsóság, mint amikor drága gyermekünk, esetenként gyermekeink megiramodnak, és egy érzelmekkel teli „Apaaaaa!”-kiáltással az ölünkbe vetik magukat, agyonpuszilnak és azonmód felszólítanak, hogy játsszunk velük. Árnyalja ugyanakkor a képet, ha ebben a bizonyos ölben éppen cukorborsó egyelése folyik (vagy mit is szoktunk mi, férfiak csinálni a borsóval, nyilván egyeljük és megpucoljuk, ha felszólít erre nejünk őnagysága), esetleg cikkírás vagy szerkesztés, netán előadásra készülés, amivel mégis a kenyérre- meg a játékravalót keressük, keresnénk.

Ilyenkor a legtöbb apuka elgyöngül, és nyomban játszani kezd a gyerekkel, de a keserű tapasztalat, amelyik az évek során felhalmozódik, azt mutatja, hogy

ebben a boldog állapotban a cikk nem íródik meg (úgy is mondhatnánk: ha van cukk, nincs cikk), az előadás nem készül el, a borsó sem pucolja meg enmagát.

Ilyenkor aztán este, vagyishogy éjjel kétségbeesett kapkodás következik, rossz mondatok, felsülés. Éppen ezért a tapasztalt apa már amikor meghallja az „Apaaaaa!”-kiáltás első néhány tucat a betűjét, tudja, hogy valahogy – lehetőleg szeretettel és nem ordibálva, ugye – le kell szerelnie a drága gyermekeket, mert a munkát (ott enné meg a fene) el kell végezni.

Ezt persze nekik nincs, mit magyarázni, esetleg annyiban, hogy… apa dolgozik.

Jó, ha van ilyenkor kéznél egy gonosz főnök, akire mindent rá lehet fogni, 

aki a gyermekek szótárában Luciferrel lesz egyenértékű, csak épp el ne mondják neki, amikor találkoznak, fohászkodik apa néha.

Igen ám, de igazából akkor sincs boldogság, ha az „Apa dolgozik” után a gyerekek kikullognak a szobából. Szomorúan. Ilyenkor apába belecsap a villám, mindjárt eltelik a gyermekkor, örökre vége ennek, szegények így nőnek fel, soha meg nem bocsátják, sérült felnőttek lesznek maguk is, na tessék, ez a minta, egy laza, kétszavas mondattal már az unokáimat is megnyomorítottam.

(Külön súlyosbító tényező, mikor a feleségünk segít be: megfogja a gyermekeket szép szelíden, és egy apa dolgozikkal kivonszolja őket a szobából, körömmel feltépett és könnyekkel áztatott padlót hagyva maga után… Ilyenkor apa már egyáltalán nem tud dolgozni, mert végig arra gondol, hogy most őtet nem fogják szeretni a csemeték, csak az anyjukat, mert ugye apa mindig csak dolgozik, anya meg bezzeg játszik velünk, és akkor milyen felnőttek lesznek, szegények, így nőnek fel, soha meg nem bocsátják… lásd mint fent.)

Úgyhogy sutba vágja a munkát meg a laptopot, törje ki a doktorszpokkos nyavalya, gyertek, kincseim, játsszunk,
Hirdetés

a gyerekek berohannak, mindenki boldog, dobolnak, zongoráznak, verekednek, veszekednek, elesnek, ellopják a telefont, és játszanak vele, apa hátán állnak és ülnek, de a sarokból a bűnbánatot elképesztő hatékonysággal kelteni képes laptop csak gúnyosan zümmög és olykor apára hunyorog, aki ettől viszonylag (hamar) ideges lesz.

Ilyenkor megint elölről kezdődik a lelki dilemma, gyerekek ki, tapintatos asszonka kihurcolja őket, vagy apa szelíden kitessékeli, mindenki sír, különös tekintettel az eljövendő felnőttkorra. Apa dolgozni kezd, de közben hallja, hogy kint megy a móka meg a kacagás, a vihánc, ő meg itt senyved, hát kirohan, mint Zrínyi, de rögtön levágja (mint Zrínyi a törököt), hogy bizony így nem lesz munka… visszakullog hát. A gyerekeknek – akik közben elfelejtették, hogy apát is lehetne, kellene nyúzni – viszont nyomban eszükbe jut, hogy apát is lehetne, kellene nyúzni, és így is tesznek.

Megint ott vagyunk, ahol a part szakad, csak közben este lett, annyi a különbség; a cikk még mindig sehol, pedig már háromszor telefonáltak a főnökék…

Úgyhogy apa nekifekszik, egyik kezével dobol, a másikkal megpróbálja megérteni a matekfeladatot, majd megoldani magzatja helyett a házit, a harmadikkal lecseréli a vizet az akváriumban (fiús program), a negyedikkel babázik (lányos program), az ötödikkel és a hatodikkal legózik és sakkozik, és felszeleteli a bárányt, a lajhárt, a málét, a sós ringlit babbal, az orángutánt, a zsenge gyökereket és a gyönge szekereket lakmározás céljából. És hogy mi a tanulság? Nincs tanulság. Valahogy végig kell csinálni így, megsokszorozott erővel, egyszerre kell helytállni itt és ott.

Különben pótolhatatlan veszteség ér mindenkit.

A munka pedig megvár, olyan az; és végül meglesz éjjel, vagy miközben dobolnak és zongoráznak az ember agyán, ujján, billentyűzetén és idegrendszerén cukkantott borsónyi kölkei.

Kiemelt kép: Shutterstock