Az örökölt traumák feloldhatók – ha magunkra mondunk igent

Szakmai és emberi tapasztalataim alapján olyan sorsokat, kapcsolatokat, félelmeket, szorongásokat és olykor megmagyarázhatatlannak tűnő viselkedéseket, érzéseket láttam, amelyeket családtagoktól örökίtettek át, akár több generáción keresztül, és ennek nem voltak tudatában. Ezen örökséget akaratunkon kίvüli batyuként hurcoljuk magunkkal, és sokan a feloldás, megoldás megtalálása helyett a menekülést választják. Pedig az örökölt traumák feloldhatóak!

A könyvesboltok polcain egyre több olyan pszichológiai, önismereti vagy spirituális könyveket találni, amelyek ezen átöröklött és továbbvitt traumákról szólnak. Sok érintett azonban feloldások, megoldások megtalálása helyett a menekülést választja, a szakirodalom „családállίttókként” külön definiálja már azokat, akik azért nem akarnak tartós kapcsolatot vagy saját gyereket, mert úgy gondolják, csak ezzel tudják megállίtani több generációs negatίv érzelmi vagy viselkedésbeli traumáik folytatását. Ez azonban nem oldja meg a problémáikat.

A tudományos megközelίtések is azt igazolják, hogy az anyaméhben kapott hatások (az anyáé és apáé egyaránt) hatással vannak a magzat későbbi fejlődésére.

Ha egy gyereket nem vártak, vagy a terhesség alatt az anyát negatίv behatások érik, a stresszhormonok átjutnak a méhlepényen, és befolyásolhatják a csecsemő hosszú távú érzelmi fejlődését is. 

Szeretetlenség mint örökölt csomag

Ha a várandós anya maga is tapasztalt hasonlókat saját magzati léte alatt, akkor már átörökίtett traumákról beszélünk. Egyszerű példával élve, a mostani negyvenes korosztály nagyszülei megéltek egy háborút, azok mindennemű nehézségeit. A nők gyereket neveltek, a családért, a ház körüli dolgokért és bizonyos mezei munkákért feleltek. Az akkori átlag nő a gyerekei lelki nevelésével nem sokat törődött, mert el kellett látnia háziasszonyi feladatait, a nagyobb gyerekek gondoskodtak a kisebbekről. A szeretet kimutatása nem a mai elvárásoknak megfelelően mutatkozott meg családon belül: a gyerek tisztelettel tartozott, attól függetlenül, hogy mennyi törődést kapott szüleitől. Az ίgy felnőtt gyerekek, a háború és a hétköznapi keserűségeket cipelő szüleik behatásai alatt, ha falvakon maradtak, nagyrészt hasonló szokásokkal és berögzültségekkel folytatták életüket és családmintáikat. Ha beköltöztek városra, gyárakban, irodákban kezdtek dolgozni, intézmények nevelték gyerekeiket egészen kicsi kortól.

A kutatások azt igazolják, hogy az ίgy városra került szülőknek – főként anyáknak – ugyanúgy nem volt türelmük gyermekeikhez, mint ahogyan azt ők megszenvedték kisgyerekként, felmenőiktől. 

A legújabb kutatások azt igazolják, hogy a harmadik generációnál már sokkal nagyobb viselkedésbeli változások fedezhetőek fel a gyermekeikhez való viszonyulásban: odaadóbbak, figyelmesebbek, és nyitnak a szeretet kifejezési módjainak megtanulására. Azt azonban még szakmai körökben is vitatják, hogy ίgy is mennyi trauma öröklődik át, illetve, hogy a szeretethiány milyen nyomokat hagy maga után.

Mert a kora gyerekkorban megtapasztalt szeretetlenség nehezίti az érzelmi érettséget, kapcsolati, kötődési problémák egész sorát vetίti elő. 

Áldozatiság és kollektív emlékezet

Aki nem kap kellő szeretetet, bár látszólag lehet nyitott egyéniség, belül zárkózottá válik, és, hogy magát megvédje, mindenre azonnal reagál: visszatámad, hogy mentse, felmentse önmagát. Az ilyen emberek gyakran áldozatként tekintenek önmagukra, és ezt nagyrészt tovább is örökίtik. Szakmai szempontból ez csak akkor oldható fel, ha az érintett képes az önsajnálat nélküli negatίv érzések feltárására és kimondására, mert letenni csupán ily módon lehet ezeket a súlyosan nyomasztó csomagokat.

Keszei András, az Örökség és kollektív emlékezet cίmű előadásában 2019-ben arról beszél, hogy

a múltunk emlékei nem csupán körbevesznek mindannyiunkat, hanem befolyásolnak a viselkedés és a gondolkodás szintjén is, ezáltal bennünk is élnek. Ezeket az emlékeket örökίtjük át, s ez által válnak kollektív emlékezetté.

Ezt befolyásolhatja az a kommunikációs miliő, amiben élünk, annak társadalmi, politikai, hatalmi ráhatásaival egyaránt. Felgyorsult társadalmunk azonban az egyre távolodó múlt iránti nosztalgiánkon is változásokat eszközölt, s ezáltal a történelmi alakulásokhoz való viszonyulásainkat is befolyásolja.

De marad a kérdés, hogy mindez hogyan hat hosszú távon a jövőre, például a kulturális örökségünket illetően?

[caption id="attachment_63629" align="aligncenter" width="339"]

Katt a képre a megrendeléshez – Szeptemberi lapszámunkban igent mondunk az örökségre![/caption]

A szülők problémája a gyerekek függőségéhez vezethet

Demetrovics Zsolt a Lélek és történelem: Örökség 2019. évi konferenciáján tartott előadásában az örökölt függőségi zavarok kapcsán kiemelten foglalkozott olyan transzgenerációs mechanizmusokkal, amelyek a szülőknél megjelenő problémák, családi diszfunkciók révén vezetnek el a gyermeknél későbbiekben kialakuló függőségi tünetekhez, legyen az alkoholizmus, kábίtószerfogyasztás, játékszenvedély, stb.

Ha az örökölt trauma kezelési megoldásainak szempontjai felől közelίtem meg a problémát, úgy gondolom,

legtöbb esetben olyan ki nem mondott érzések törnek fel, melyeket maga az érintett nem akar vagy tud még elfogadni. Bűntudattal szokott társulni, gyakran testképzavar is fellelhető. 

Nem kell minden áron továbbadnunk!

Az ilyen érintett nemcsak lelkiekben érzi a fájdalmat, sokszor fizikálisan kivetülve is megtapasztalja. Mindez számára megváltoztathatatlannak tűnik, befolyásolja a hétköznapi életét, mind a magánéletet tekintve, mind a szakmait. Hajlamosabb a teljesίtménykényszerre, és szeretetlenségtől szenved.

Aki örökölt traumákat hordoz, hajlamos a szülei elutasítására, és ezt gyakran fizikálisan megnyilvánuló tünetekkel is alátámasztja. 

Ezek olyan elvarratlan szeretethiányból adódó terhek, amelyekkel érdemes szembenézni, megbocsátani, s helyre állítani az egyensúlyunkat lelki és testi szinten egyaránt.

Örökölt mintáinkat nem kell minden áron tovább adnunk: a terheket, a ki nem mondott fájdalmakat, sérelmeket, hiányokat szeretettel és bölcs, érett, intelligens ember hozzáállásával helyre lehet billenteni. Elődeinken nem mindig áll módunkban változtatni, de magunkon, a hozzáállásunkon igen.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk

Agyonnyom és felemel: a mi örökségünk
Agyonnyom és felemel: a mi örökségünk

Amikor közel egy éve a szerkesztőséggel azt a melléklet témát is a listánkra válogattunk, hogy Igent mondunk az örökségre!, nehezen találtuk meg a közös pontot az értelmezésében. Mit nevezünk örökségnek? Természeti-, épített-, tradicionális-, családi-, történelmi örökségről beszélünk? Kinek mit jelent az örökség?