GRÓF BICIKLIN Báró Apor Csaba fája

Egykoron a 16. századi székelyföldi nemesi kúriák mintájára készült háromrészes udvarház állt a mai torjai Apor-kastély helyén. Az épület restaurálása még korántsem fejeződött be, de néhány falfelület már feltárta varázslatos titkait. A hatás így is lenyűgöző.

Báró Apor Csaba ottjártamkor 93 éves volt, de korát és közelmúltbeli műtétjét többszörösen meghazudtolva kaptatott felfelé a csigalépcsőn. A tetőtér alatti szobában különösen jól érzi magát, mondta, ebben a helyiségben készült az érettségi vizsgájára. Az ablakkeret új, de környezethű, a régit megette a közel száz évnyi idő.

A kilátás viszont alig változott: a Perkő, kissé távolabb az ojtozi határhegyek, a hajlatok, a gerincek panorámája örök érvényű, legfeljebb a növényzet alakulása módosított egy keveset az évtizedeken át fájdalmas módon nélkülözött látványon.

A kastély

Az 1690-es Thököly-féle dúlást követően jelentős mértékben átépítették az udvarházat. A kényszerű építkezés egyik nagy nyeresége ma is látható: a faragott reneszánsz ajtókeretek, a tornác helyén később épített portikusz falában három, 17. századi, latin feliratos címeres emlékkő is fennmaradt. Az egyiken 1640-es évszám, a család csíklázárfalvi birtokáról származik. Bár a 19. század folyamán klasszicizáló stílusban némileg átalakították, a reneszánsz és népi barokk stílusjegyeket mutató épület 18. századi állapota csaknem teljes érintetlenségben megmaradt. A művészettörténeti szempontból legértékesebbnek tartott termekben, a „Boltban”, a „Kis palotában” és a „Nagy palotában” lévő 17. századi falképek egy része viszonylag jó karban van:

a száraz vakolatra festett falképek a Kárpát-medence talán legrégebbi és legjobb állapotban megmaradt hasonló alkotásai. Erre az időszakra utal az Aporok grófi címerének kőtöredéke is: a kardot tartó kinyújtott páncélos kar kettős kereszttel.

Az „érettségi” terem ablaka előtt magasló platánfa mögött az egykori gabonás épülete: Apor Péter történetíró szülőháza, Csaba báró úgy tudja, a Metamorphosis Transylvaniae egy része ebben az épületben született.

Mi tagadás, csak erős fantáziával tudjuk ma már elképzelni, amint a bölcsész- és jogászdoktor, főispán és királybíró „Erdélynek régi együgyű alázatos ideiben való gazdagságából ez mostani kevély, czifra felfordult állapotjában koldusság való változása” alcímet viselő korszakos művét körmöli az időközben gazdasági célokra átalakított, ma már inkább ipari műemlék jellegű ház valamelyik sarkában. 

Jelen, jövő

Az erdélyi arisztokrácia birtokvisszaszerzési éllovasa, Apor Csaba elmélkedései elsősorban a jelent és jövőt célozzák.

Báró Apor Csabával a szerző
Hirdetés

Az erdélyi magyarság helyzete sem hagyja hidegen, azt mondja, elődeink mindig megtalálták a jó megoldásokat, s bár most éppen nincs túl sok ok a reménykedésre, bízik benne, hogy ezúttal is időben meghalljuk az összefogás parancsszavát. Mert

a román hatalom szavahihetőségében Apor Csaba továbbra sem bízik, és nem érti, miért nem látják ezt a maiak. „Itt, Erdélyben sosem szerették túlságosan az arisztokráciát. Magyarországon talán más volt a helyzet, ott megmaradtak a nagybirtokok,

de Romániában a húszas-harmincas évektől kezdve már egyre kevesebbet jelentett a szavunk, a jelenlétünk. Pedig azt követően is adtunk nagy embereket, vezetőket a nemzetnek.” De azért nincs különösebb ok a panaszkodásra, tartja fontosnak leszögezni, az Isten is haragudna, ha az ellenkezőjét állítaná.

„A családi beszélgetéseinknek mindig része volt a magyarságra nevelés, s benne az is, hogy

Romániában is meg kell maradni jó magyarnak. Így hallottam, így tanultam,

ma sem mondhatok mást.” A magyar állampolgárság igénylése ezek után magától értetődő volt, s roppant megtisztelőnek tartja, hogy Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál a torjai otthonban adta át neki és feleségének a visszahonosítási okiratot. 

Közben hosszan nézett ki az ablakon, s mintha csak most fedezné fel a látványt: „Hogy megnőtt ez a fa! Alig lehet kilátni tőle. Amikor az érettségire készültem, még ilyen kicsi volt, ni…”

Fotó: Köntés Ernő