Békeidő – Hajdu Szabolcs legújabb filmje online debütál

Magyar nagyjátékfilmként elsőként debütál az interneten Hajdu Szabolcs legújabb alkotása, a Békeidő. A Nőileg magazin 2018. májusi címlaposa, a marosvásárhelyi származású Török-Illyés Orsolya producere és egyik főszereplője is a nagyrészt Kolozsváron forgatott filmnek.

„A cselekmény egy éjszaka alatt zajlik és különböző emberi viszonyokban járja körül a dominancia és kiszolgáltatottság kérdését, képzelet és valóság határán, legyen szó párkapcsolatról, barátságról, szülő és gyerek, állam és polgár viszonyáról” – olvashatjuk a Békeidő Facebook-oldalán.

További érdekessége a filmnek, hogy egy saját oktatási folyamat részeként magyarországi és romániai filmiskolák diákjai is részt vettek a forgatásban.

Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs a színész, illetve rendezői műhely szakmai irányítóiként rendszeresen részt vesznek a kolozsvári Filmtett-táborok munkájában, ahol tíz nap alatt kisjátékfilmeket forgatnak. Egyik ilyen alkalommal jött az ötlet, hogy szakítva a hagyománnyal, egyestés filmet készítenek a több kisebb helyett, amivel a céljuk az volt, hogy a tanulni és továbblépni vágyó fiatalok élesben is kipróbálhassák magukat.

„A Békeidő alapja egy kisfilm, egy színész gyakorlat, amit három nap alatt forgattunk a filmtettes táborban, nagy lelkesedéssel. Annyira jól sikerült, hogy Zágoni Bálint táborszervezővel elkezdtünk arról beszélni, legyen nagyjátékfilm az ötletből. Ezért is alakult úgy, hogy a fő forgatási helyszín Kolozsvár, hiszen a stáb nyolcvan százaléka erdélyi – aminek egyébként külön örülök. 

Helyszínként az Ernelláékból (Ernelláék Farkaséknál – Hajdu Szabolcs 2016-os filmje, szerk. megj.) ismert budapesti lakás is visszajátszik, de Budapesten csak néhány napot forgattunk” – engedett be egy pillanatra a díszletek mögé Török-Illyés Orsolya.

Török-Illyés Orsolya, Békeidő

A filmbéli helyszín egyébként nem Kolozsvár, hanem egy „meg nem nevezett kelet-európai”, atmoszférája alapján egy magyarországi város. 

Kilencven perc több, egymásba fűződő történettel: egy színész és felesége házassági válsága, egy protestáns pap és családja konfliktusa, egy híres színházi rendező és pártfogoltja története, valamint egy politikai aktivista nő tinédzser lányának kalandjai, és kettejük kapcsolata. 

„Ezt a politikai aktivista nőt játszom én, a küzdelmek ismerősek, nekem is kamasz a lányom. (nevet) Több szálon fut a sztori, nagyon sok variációs lehetőség volt a vágóasztalon, hogy hogyan fűződjenek egymásba a történetek. A rendező és a vágó, Kővári Szabolcs több változatot is összerakott, mire kialakult a végső forma, amivel mindannyian elégedettek vagyunk. Számomra az volt szokatlan, hogy egy  kényszerhelyzetből adódóan producerként is részt vettem a film elkészítésében. Ennek oka az, hogy magyar részről a mi produkciós cégünk, a Látókép-Productions volt a gyártó, így ezt a felelősséget nekünk kellett vállalni. 

Alapvető igény egy filmnél, hogy egyszerre nagyon profi és lelkes legyen a stáb, nos, én ugyan professzionális színész vagyok, de producerként inkább a lelkesek táborába tartozom. 

Szerencsére sok bátorítást kaptam Jim Starktól – aki egyébként több Jim Jarmus-film producere, és szintén marosvásárhelyi származású –, vele kétnaponta beszéltem telefonon, és ha pánikoltam, azt mondta: meg tudod csinálni. Berkes Julit, fantasztikus producer barátnőmet bármikor hívhattam egy kis segítségért, line-producerünk, Eszes Fruzsina pedig végig stabilan tartotta a film pénzügyi hátterét. Az udvarhelyi születésű Gálovits Zoltán egyfajta jolly jokerként a gyártás összes fázisában jelen volt a helyszínkereséstől, az utómunka koordinálásán át a forgalmazásig” – sorolta portálunknak Török-Illyés Orsolya.

Hirdetés

Az alkotók úgy döntöttek, hogy nem várják ölbe tett kézzel a mozik újranyitását és a fesztiválok feléledését, hanem online premiert szerveznek. 

A Békeidő tehát Magyarországon és Romániában – román és angol, választható felirattal – nézhető április 23-tól a Vimeo online videós platformon.

A főbb szerepekben Sárosdi Lillát, Szabó Domokost, Hajdu Lujzát, Hajdu Szabolcsot, Schilling Árpádot, Wrochna Fannit, Földeáki Nórát és Török-Illyés Orsolyát láthatjuk. Az erdélyiek közül Katona László, Bocsárdi Magor, Buchmann Wilhelm, Deák Zoltán, Molnár Enikő vagy Ötvös Kinga neve bukkan föl. Az operatőr és a vágó szintén erdélyi, Bántó Csaba, illetve Kővári Szabolcs Olivér, a filmzenét pedig a Freackin’ Disco jegyzi.

Fotó: Jelenetek a filmből