Cigiről életre váltani 4.: Végigcsinálom, de zavar, hogy unalmas a gyakorlat

Napjaim elmaradhatatlan része kezd lenni az edzés. Erről fogok mesélni ebben a fejezetben. Írom ezt annak, aki elégedetlen a súlyával, aki gyűlöli a hasán fodrozó hurkákat, aki nem kap levegőt, ha felment nyolc lépcsőfokon, aki lemondott már arról, hogy valaha örömmel induljon el egy kirándulásra, és aki szomorúan beadta a derekát, elfogadva, hogy megöregedett, és semmi új nem vár rá. Nekik írom azzal a töretlen hittel, hogy meghallják: sose késő!

Megismertem hát Csíkszeredában a Power Fitness edzést. Itt tartunk most a sorozatomban. Az elején, de már nem a legelején. 

Fél hat. Pakolni kell. Cipő, zokni, futó (a mackónadrágot időközben bátorkodtam lecserélni), sportmelltartó, póló, törölköző. És fél literes palackban tea. Érdemes pár szóra elidőzni ezeknél a kellékeknél. Ma már tudom, de viszonylag hosszú tanulási folyamat volt ez is, hogy nagyon fontos a kényelmes cipő és a kényelmes edzőruha. Ha szorít, vagy szúr, vagy csak feszélyez valami, az eggyel több lehetőséget ad arra, hogy egy nehéz gyakorlat közben – gondolatban erre hivatkozva – megálljak. És azt ugye eldöntöttem, hogy nem hagyom magam. A tea az ivóvizet helyettesíti, természetesen cukor nélkül iszom, ez része lett a rituálénak. Indulás. A küzdelem kezdete. 

Az út a teremig már az első része a küzdelemnek, hiszen számtalan eltérítő gondolat támad ilyenkor, 

millió okot sorol fel az agyam, hogy hagyjam abba, ne menjek oda, ne kínozzam magam.

„Kinek és mit akarsz megmutatni negyvenévesen? Úgysem vagy rá képes. Nem látod a tükörben, hogy mennyire nevetséges vagy a többiek mellett? Sosem leszel olyan csinos, mint ők. Tényleg semmi dolgod nincs otthon? Megengedheted magadnak ezt a luxust, hogy minden nap elmenj edzésre? Sok lesz az. Tönkremennek az ízületeid. A szíved vajon bírja, fogja bírni? Talán keresned kellene valami könnyebbet. Nem vagy elítélve.”

Millió és millió ellenérv, kérdés, amit minden nap le kellett győznöm az elején. Ezeket a kérdéseket sok ismerős, barát is feltette, de szerencsémre nagyon sokan voltak, akik támogattak is az elhatározásomban. Az elején az volt a taktikám, azzal csaptam be magam, hogy tettem a süketet, nem figyeltem a „hangokra”, csak határozottan haladtam előre, a terem felé. Próbáltam összeszedni az összes elhatározásomat, hogy valóban jelen legyek abban az egy órában, hogy csak arra figyeljek, amit csinálnom kell, és teljes odaadással végezzem.

Ígértem, beszámolok arról, hogy megnyertem egy versenyt. No. A Power Fitness felépítésének egyik erőssége, hogy időről időre meg lehet méretni magad a 90 napos programokban. Ezt tulajdonképpen az nyeri meg, aki a programba beszállva a kilencven nap alatt a legtöbbet ad le magáról kilogrammban, vagy centiben. A program elején és a kilencvenedik napon is megmérik a test nyolc pontjának átmérőjét, a súlyt, a testzsírt, az izomtömeget. A számok konkrétak, ott nincs csalás, játék, csiki-csuki. Ha nyolc centiméterrel vékonyabb lett a derekad a három hónap edzés után, akkor az nyolc centiméter. Nem több és nem kevesebb. Ha négy kilogrammot fogytál három hónap alatt, akkor az négy kilogramm. Biztosan. Ez nem az „úgy tűnik”, „úgy látom” kategória, ez pontos adat, pontos szám. 

Visszanézve azt gondolom, nagyon fontos volt számomra, hogy az elején megnyertem egy ilyen „versenyt”, amit tulajdonképpen saját magammal folytattam le. 

A négy kilós fogyásomnak nagyon örültem, de ennél is sokkal fontosabb volt az a felismerés, hogy erre nekem szükségem van ezután is, minden nap.

Muszáj csinálni
Hirdetés

Mondhatnám, vigyázni kell a kívánságokkal, mert teljesülnek. Azt kívántam, váljon olyan gyakorlattá, olyan napi szükségletté alakuljon a napi edzés, mint a fogmosás. És teljesült. Egy nap azon vettem észre magam, hogy a reggeli készülődésem során úgy tervezek, hogy elérjek az edzésre. Nem volt semmi erőfeszítés, kín, nyögdécselés és kesergés benne, csupán annyi, hogy hazaérek a munkából edzés előtt vagy sem. Ha hazaérek, nem viszem az edzőcuccos zsákot, ha nem érek haza, viszem. Ennyi. Ez a felismerés, ez a döbbenet már egy másik szakasz kezdetét jelentette. 

Az új szakasz már nem arról szólt, hogy megyek vagy sem aznap edzeni, hanem arról, hogy hánykor ehetek edzés előtt utoljára, mit pakolok reggel, hogyan osztom be az időmet és mit ne felejtsek otthon.

Az új szakaszban már nem volt kérdés, hogy lemondok-e más programokat, átszervezek-e mindent az edzés függvényében. Gondolkodás nélkül lemondtam, mert  ott akartam lenni az edzésen és végig akartam csinálni. 

Ebben a „szakaszban” került második helyre, hogy mennyit fogyok, mennyire vagyok csinos, mennyit alakulok. Fontosabb lett az, hogy hányszor kell megállnom edzés alatt, illetve hányszor tudom magam túllendíteni a nehéz pillanatokon, a fájdalmakon. 

Kiváló önismereti tréning is volt ez az időszak, de talán a sport mindvégig az. Találkozás önmagammal, határaimmal. Megtanultam, hogy a gondokat, nehézségeket, problémákat kint hagyjam az öltözőben. Rábírtam magam, hogy a rossz kedvemet legyűrjem és koncentráljak.  

Sokáig azonban nem tudtam kezelni azt az ellenállást, vagy belső hangot, amelyik azzal állított le újra meg újra, hogy unalmas a gyakorlat. 

A monoton, hosszan tartó guggolás, vagy egyszerű, de nagyon nehéz lábtartásból álló hasizomgyakorlat például huzamosan kifogott rajtam.  Azzal vigasztaltam magam ilyenkor, hogy már bírom és végig is tudom csinálni, csak unom. Csakhogy ez a magyarázat ugyanolyan olcsó kifogásnak bizonyult, mint az összes többi. Egy szó, mint száz, nem elég mindig elérni edzésre, nem elég mindig ott lenni fejben. El kell végezni a gyakorlatokat, és jól kell végezni a gyakorlatokat. Kifogások, morgások, nyünnyögések nélkül. Hogy mégis miért fontos ez? Erről majd legközelebb.

Kiemelt képen a szerző, felső sor, balról a harmadik.