Csedővel „hegyiemberes” hagyományokról s kemény nőkről

Egyszerűen Csedő, mint egy brand, ami hangos, vicces, provokatív. Pedig az udvarhelyi Csedő Attila foglalkozását tekintve fotós, és nem reklámprodukciós iroda. Amiről nincs egy mondata, tán nem is olyan fontos. Tudom róla, hogy sok kérdésben radikálisnak tűnik, holott épphogy logikus. El sem hiszitek, mi minden terítékre került: „válásmenedzsment”, fesztiválon fejreállás, babahordozás, csajozás és megállapodási kísérletek meghiúsulásának dicsérete is. De ez egy más beszélgetés.

Az érdekelt elsősorban, hogy Csedő Attila mit gondol bizonyos, nőket érintő sarkalatos dolgokról. De ezt ne úgy képzeljétek el, hogy karót nyelve ülünk, s pattognak a kérdések. Csedővel? Inkább kávét iszunk este hatkor, hangosan hahotázunk, s a feldobott labdát többször is, cifrán is leütjük. Aki ismeri Csedőt, látni fogja, ez itt a javított és puhított verzió. 

– Nagy feminista hírében állsz. Kezdetektől fotózol a Nőilegnek, mi tehát így ismerünk téged. Mit gondolsz erről, más is mondta már?

– Igen. Sőt emiatt melegnek is szoktak tartani, de engem nem érdekel. Az a baj, hogy el van koptatva ez a szó. 

– Hogyan? Milyen a te feminizmusod?

– Én az abszolút egyenlőséget értem alatta. Az a feminizmus, amit elkoptattak a keresztény-konzervatívok, hogy ez mennyire rossz, na azzal nem értek egyet, ahogy azokkal sem – lásd a Pussy Riots –, akik meztelen felsőtesttel üvöltöznek az úton. Lehet, hogy ez is feminizmus, de szélsőséges, különben nem zavar. Csak kérdem, hogy mitől lettek ilyen szélsőségesek, mert ez a reakció válasz valamire. Néha megszoktak azért rajtam lepődni. Én pont azt gondolom, hogy attól, hogy valaki nő, nem lesz jobb ilyen vagy olyan területen. Persze, vannak dolgok, amiben jók a nők, de sztereotípiák is működnek, hogy több dologra tudnak egyszerre figyelni, hát… de állítólag marketingben sokkal jobbak.

– Szerinted miért nem akarnak a nők tömegesen céget vezetni, politikában részt venni, mintha nem lenne elég önbizalmunk ezekhez? 

– Az önbizalmat kinyírták. Kinyírta az a kétezer év, hogy vannak dolgok, amikkel a nők nem foglalkoznak. El szoktam mondani azt, hogy genetikai szempontok alapján

nem lesz gyengébb polgármester, sofőr valaki azért, mert nőből van. Te se raktad oda a fiad főzni… Vagy igen?

Ha lányod lenne, lehet, hogy eddig már a murkokat hajigáltátok volna jobbra-balra. De a férjed biztos már valami standard pasis dolgot elkezdett a fiaddal közösen művelni. 

– Inkább, minthogy én előhozakodtam volna a főzéssel nála.

A fiús, lányos dolgokat hozza a társadalom, a napközi, iskola. Ezért nincs önbizalmuk más dolgokhoz. Nem vagyok én pszichológus, de ezt a nőknek önmagukban kell legyőzniük. Ennek a túloldala is megerősödött, ezt nagyon utálom. Az erőltetett pozitív diszkriminációt. Vesztem is össze nőkkel emiatt. Mondom,

Margaret Thatcher nem azért lett miniszterelnök, mert volt női kvóta a konzervatív pártban, hanem mert kemény volt, mint a kád széle. S volt olyan kemény, mint a többi pasi.

A pasik is megküzdenek, hogy melyik legyen a miniszterelnök, s nem nemi alapon, tehát a nőknek is meg kell. Pakisztánnak, de más országoknak is volt, van női miniszterelnöke. 

– Kitalálták ezt a kvótát, nincsen ezzel baj. Mondjuk, egy városban lehet, hogy van több vezető hajlamú nő, de egy faluban, valamilyen testületnek, mikor 20–30 százaléka nő kell legyen, nézd meg mi fog történni, az összes helyi tanácsos a feleségét oda behajítja, függetlenül attól, hogy a nő akarja-e. Ma már nem tiltja senki, hogy részt vegyenek a döntéshozatalban.

– Igen, viszont a társadalom előítéletes, és sokszor a nők maguk mondják azt, hogy mit keres ez meg ez a politikában, mért nincs otthon a gyerekeivel?

– 2004-ben Szentegyházán megválasztottak egy nőt polgármesternek, Régenben dettó megválasztottak egy nőt korábban, de Bukarestben is választottak nőt polgármesternek. 

– Mi lehetett a sikerük titka, tudtak úgy játszani, mint a férfiak? 

– Igen, tudtak.

– Eltolódik az egyensúly esetükben, mert férfivá kellett válniuk?

– Nem feltétlen kell férfivá válniuk, csak ez egy olyan szakma, amit kétezer évig férfiak űztek, elég természetes, hogy férfias lett. Nézd meg a női focit. 

– Lehet, hogy a szakma választja őket. 

– A nők ötven százaléka nem megy neki olyan dolgoknak, amit ő lehet ugyan, hogy csinálna, de azt nők nem szokták, tehát hamar lebeszéli magát. Vegyük úgy a nőt, hogy nincs három gyermeke s egy férje. Mert az, aki huszonegy évesen férjhez megy s gyerekeket szül, arról elég valószínűtlennek tartom, hogy túl nagy politikai vagy menedzseri karriert futna be, mert van elég dolga. De

ha beleáll egy ilyen karrierépítésbe, akkor hozzá fogja a családi életét alakítani.

Vérre menő viták vannak erről, hogy kell-e ezt egy nőnek csinálnia, meg nagy a nyomás is, hogy nem kell, meg unoka kell satöbbi. Ha alapból nyomják, hogy miniszterelnök lesz belőled, akkor ugyanannyi esélyed van, mint egy pasinak. Meg kell küzdeni egy-két rendszerrel, de mindenhol értékelik. Rengeteg példa van a nők javára. Másképp szocializálódunk,

a lányokat alapból nem ebbe az irányba terelik.

De szerintem más társadalmakban is így van ez, székely, angol, egyre megy. 

– Lehet, bár a nyugaton szocializálódott nőknek mintha több lehetőségük lenne bármire, kipróbálni magukat különféle dolgokban. Egyetem után például elmennek világot látni.

– Önkénteskedni. Igen. Nálunk viszont tizennyolc évesen, ahogy sikerült az érettségije, van egy hónapja, hogy eldöntse, hova akar menni, s akkor elmegy egy általános bullshitre. Ezt az amerikaiak megoldották, mert náluk az egész az. Van a három év általános akármi, nincs szakosítva, utána a mesteritől kezdik konkrétan belőni a dolgokat.

Nálunk elmégy egyetemre, s földrajztanárt csinálnak belőled három év alatt. Ezért van itt annyi pályatévesztett.
Hirdetés

A németek is elmennek egy-két évre a világba szétnézni. De általánosan van egy elnemtelenedés. Az újságírás sem volt egy női szakma száz évvel ezelőtt, csak meg kellett várni… Amerikában is az első fekete elnök 2008-ban jött. Idő kell az ilyesmihez. 

– Te látsz különbséget a férfi és nő szakmai megítélésében?  

– Itt nálunk például a férfiak és nők bérezésében egészen jól állunk. Nincs akkora különbség, mint nyugatabbra. Állami szférában nincs különbség. Szerintem magánszférában egy valamire való cégvezetőnek mindegy, hogy azt a bizonyos munkát férfi vagy nő végzi el, legyen megcsinálva, s annyi.

– Lazítsunk: mifelénk a nő, ha például szórakozni szeretne, és kimegy a kocsmába, elmegy bulizni, s ezt megteszi rendszeresen, egy kisvárosi környezetben rögtön beszédtéma lesz. 

 – Pedig

ha tíz évig gyerekeket nevelt, normális, hogy harmincöt, negyvenévesen elmegy bulizni, kimegy a kocsmába.

A kocsma fogalma mára megváltozott, ez nem az a kocsma, mint anyámék idejében volt, bár akkor is jártak nők a Fényesbe. Mondták neked, hogy nem kéne kocsmába járnod? 

– A szemembe nem mondták, de hallottam már vissza, hogy felelőtlen vagyok.

– Kétszínűek szerintem. 

– Ez nem székely mentalitás, hogy ha gyereket szültél, ülj otthon, nincs mit az éjszakában keress?

– De, abszolút székely, s abszolút bunkó mentalitás. Itt a kocsmával van probléma, visszatérve. A szüleim idejében a zülléssel asszociálták szerintem ezt a helyet. Ma már nem erről szól, koncert, színházi előadás is van kocsmában. Nem a züllés a lényeg, nem ezért járunk, jó, járunk emiatt is, de azért megyünk, hogy beszélgessünk.

Régebb mi volt? Átjártak egymáshoz römipartizni, a gyermekek futkároztak az asztal körül, a felnőttek ittak s szivaroztak. Nem ugyanaz?

Volt két köpködő a városban s a Fényes, hova menjenek…? Egymáshoz. 

– A lányok ugye csendesebbek, tanulnak, szorgalmasak, a szülők elítélik a könnyelmű szülőket, a lányokat szigorúan fogják stb. Az egyetemen viszont már kezd kiütközni, hogy nem biztos, hogy jobb tanulók a fiúknál, aztán a bulikban sokan túl is tesznek a fiúkon. Tehát vissza is tud ütni a szülői képmutatás, tiltás, szigor.  De a fiúknál is visszaüt az anyai tutujgatás. Az is, ha azt mondják, ide ne menj, ne menj velük, milyenek a barátaid! Én egyszer megmondtam otthon, hogy nem a barátaim ilyenek, hanem én. Miért nem indultok ki abból, tettem föl a kérdést, hogy lehet, én vagyok a legnagyobb tróger az egész közül? Ezzel lezártuk a témát.

– Mit gondolsz, ezek a nők, akik másképp élnék az életüket, de előítéletektől körbevéve nehezebben boldogulnak, mit tehetnének magukért?

– Megszokják. Hogy másképp is lehet. Beszéltük, hogy nemtelenednek a szakmák, tehát ugyanez lesz, meg fogják szokni. Ma a tanítók java nő, pedig régebb férfi volt. Mehetne hamarabb, de ha erőltetik, ellenszenvet fog kelteni. Ugye, „megint egy nőt kell felvenni ”, s ilyenek. 

– És mit tegyen a családon belül agresszált nő, jó szokás szerint, akit csak „meglegyintenek”?

– Erre van törvény, hála Istennek. Jelentse föl, a második feljelentést nem is lehet visszavonni. A szomszéd is jelenthetne, csak nem akar, mert a kommunizmus miatt herótjuk van a népeknek a jelentgetéstől.

Az a marhaság, hogy a verésnek nálunk van egy ilyen hülye, hegyiemberes, agresszív hagyománya.

Persze ez is elment bolond felé, hogy falun mindenki veri vagy verte a feleségét, ez nem igaz. De ennek ellenére van egyféle hagyománya az agressziónak itt. Sör hidegen, pénz számolva, asszony verve, vagy hogy mondják… Ökörség. A gyerekverés is az. Bár utóbbiról azt gondolom, hogy a lelki agresszió, tiltások rosszabb, mint az, ha éjjel háromkor hazamész s behánysz a nappaliba, s kapsz két pofont. Nem vagyok én pszichológus, de ezt nem tartom annyira károsnak. Az asszony viszont nem biztos, hogy olyan könnyen feldolgozza azt a pofont.

A gyengeség jele, ha valaki nem tudja elmagyarázni a társának, hogy milyen baja van. Kiderül, hogy nem tudunk kommunikálni. 

– Innen egy lépés, hogy: Szeretsz? – így a feleség, mire a férj: – Egyszer már mondtam, ha változik, szólok.” 

– Nem minden nép nyitott. Az olaszok elmondják a párjuknak, hogy szeretik egy nap huszonhétszer, s tudom, hogy a nők ezt szeretik is, de ez a szituáción nem változtat, a cselekvések határozzák meg, hogy ki mennyire szeret, mert pofozás közben is lehet mondani, hogy szeretlek. De székelyek ide vagy oda, szerintem meg kéne nézni a nyugati statisztikákat. Azt is meg kéne nézni, hogy ezt a nők miért tűrik. Illetve legtöbbször azok tűrik el, akik családon belül nem önállóak valamilyen szempontból. Van olyan, aki azt mondja, odaüt a férjem néha-néha, de legalább nem kell biciklivel járnom. Egyik az anyagi függés, másik a lelki – kicsiben ilyen házi Stockholm-szindróma. De erről inkább Szalay Zsuzsát kell megkérdezni. 

– Sok nő barátod van…

– Igen, rengeteg. Fel van írva a homlokomra, hogy lelki szemetesláda. 

– Az vagy? Meghallgatod őket, tanácsokat adsz?

– Igen, ha kell.

Kiemelt kép: Sportfoto Press/Halmágyi Zsolt

Friss lapszámunkat alább kérheted: